Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 18 (323. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP):
3126 tudta, ezt a kijelentését a kormány nevében vissza kell utasítanom. Ezzel a magyar igazságs zolgáltatásban dolgozó tisztességes, becsületes embereket sértette képviselő úr. Ami a két konkrét ügyet illeti, részben azt szeretném hangsúlyozni, hogy Magyarországon a végrehajtó hatalomnak szerencsére nincs lehetősé ge arra, hogy konkrét büntetőügyekbe beavatkozzon. Ezt nem is kívánjuk megtenni sem más ügyben, sem ezekben az ügyekben. A METÉSZtüntetéssel kapcsolatban ön úgy fogalmazott, hogy három nap elég volt a bíróságnak arra, hogy döntsön. Nem erről van szó, hane m a törvény teszi kötelezővé, hogy a bíróság három napon belül döntsön. Nem tehetett mást a bíróság, mint hogy három napon belül meghozza ezt a döntést. A másik ügyben, a punkzenekar kazettájának ügyében, mint ahogy ön is elmondta, és a hét végén újságcikk ek is megjelentek erről, folyik az eljárás, a Fővárosi Ügyészség elrendelte a nyomozást, a BRFK vádemelési javaslattal átadta az anyagot. Nem értek egyet önnel abban, hogy ezek az ügyek annyira könnyű, egyszerű megítélésű ügyek lennének, hasonló ügyekben e lőfordult már, hogy az eljáró bíró az Alkotmánybírósághoz fordult, ennek kapcsán módosítani kellett a büntető törvénykönyvet. Én úgy gondolom, hogy bár ezek súlyos ügyek, de nem lehet egy kézlegyintéssel és soron kívül elintézni őket és azt hiszem, hogy ne m helyes, hogyha a parlamentben olyan jelzések érkeznek, hogy a képviselők befolyásolni kívánják az igazságszolgáltatást, nyomást kívánnak gyakorolni. Én nagyon kérem, hogy képviselő úr se tegye. Ez nem tesz jót a magyar igazságszolgáltatásnak. Köszönöm fi gyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett dr. Szabad György frakcióvezetőhelyettes úr, Magyar Demokrata Néppárt. Megadom a szót. DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Ti sztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Néppárt különös fontosságot tulajdonít az infrastrukturális fejlődésnek. Ezen belül különös fontosságot a közlekedés, mindenekelőtt a transzverzális autópályák építése ügyének. Valamennyien különböző szinteken találk ozunk az ezzel kapcsolatos konkrét problémákkal, a 3astól az 5ösig, épülő és még nem épülő autópályák terveivel kapcsolatban. (8.50) Úgy gondolom, hogy ez a kérdéskör, amely ilyenolyan okoknál fogva, de legtöbbször a lényeget felismerve egész társadalmu nkat joggal foglalkoztatja, egy új lehetőséget kap - bővülő lehetőséget - Magyarország immár joggal remélt NATOba lépésével kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy a kormányzat előtt nem ismeretlen az, hogy az a támogatás, amit a NATO különböző megnyilatkozásaib an az újonnan belépőknek kínál, az nagyon is jelentős hangsúllyal az infrastruktúra fejlesztésére esik, az infrastruktúrán belül pedig - kiemelve a NATO védelmi szervezetének védelmi céljait - a közlekedés javítására, azon belül is az autópályák, különösen az integrálódó Európa meglévő autópályáihoz csatlakozó vonalak kiépítéséhez. Nagyon bízom benne, hogy Magyarország minden felelős tényezője, így a kormányzat is nagyon figyel erre a körülményre, és nemcsak a közlekedési tárca keretein belül, hanem az össz kormány felvállalt feladatai közé besorolja annak a lehetőségnek a bővítését, ami a magántőkén kívül az ilyen támogatott infrastrukturális beruházások szempontjából latba eshet. Nem arról van szó, hogy egy népszavazás másnapján már mohó szándékkal fordulju nk a megnyíló lehetőségek felé, hanem sokkal inkább arról, hogy el ne mulasszunk a tárgyalások előkészítése és a tárgyalások során ilyen lehetőségeket. Bízom benne, hogy a közlekedési tárca mellett az érdekelt más tárcák és a kormány egésze ezt a kérdést e lőtérbe helyezi, és minden késedelem nélkül - a Magyar Demokrata Néppárt talán nem felesleges felkiáltójeles figyelmeztetésére is ügyelve - meg fogja tenni azokat a lépéseket, amelyek ezt a nehéz kérdést, ezt a