Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 15 (297. szám) - A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - ASZÓDI ILONA KATALIN (független):
277 Ténykérdés, hogy Magyarországon kialakult egy elaprózódott birtokrendszer. Ezt az elaprózódott birtokrendszert integrálni kellene. Meggyőződésem, hogy elsősorban nem arról kellene gondolkodni - erről is, de nem csak , hogy hogyan lehetne ezt nagybirtokká formálni, hanem arról is gondolkodnunk kellene, hogy hogyan lehetne ezt a soksok kistermelőt a szövetkezetekbe integrálni. Félek attól, hogy ha a szövetkezetek lehet őséget kapnak arra, hogy oszthatatlan alapba, gyakorlatilag kollektív alapba földet vásároljanak, ez az integráló kedvük csökkenni fog, tudniillik attól kezdve nem lesz érdekük. Hiszen a sok kistermelőt integrálni sokkal nehezebb munka, mint a saját tulajd onon gazdálkodni. Ez az egyik. A másik pedig: felveti azt a kérdést is, hogy vajon inkább a gazdasági társaságok felé akarunk elmenni, vagy pedig maradunk a valódi szövetkezésnél. Bizonyára mind a kettőre szükség van. Azonban a mai helyzetben akkor, amikor ez a nagyonnagyon sok elaprózódott kisbirtok van, szerintem azt kellene feltétlenül erősíteni, hogy a szövetkezeteknek érdekük legyen integrálni ezt a sok kistermelőt. Ez lenne a hasznosabb. Ha pedig ezt kimondjuk és ha ezzel netán tisztelt képviselőtárs aim vagy a képviselőtársaim többsége egyetért, hogy szükség van, alapvetően fontos az integráció, akkor nem lehet azt mondani, nem lehet úgy gondolkodni, hogy ugyanakkor a szövetkezetnek ezt a funkcióját meggyöngítem azzal, hogy egy közös földalapot képeze k. A földkérdés ma, úgy gondolom, ebben a formában nem égetően sürgős. Azért nem találom égetően sürgősnek, mert az Európai Unióhoz való csatlakozás végül is kötelezővé fogja tenni, meg fogja nyitni az utat afelé, hogy a birtokrendszerek nagyjából úgy alak uljanak, ahogyan az Európai Unióban szokásos. Tehát majd változtatni kell. Addig azonban meggyőződésem, el kellene juttatni a magyar agrárágazatot, benne azt a sok kistermelőt addig, hogy versenyképessé váljon. Tisztában vagyok azzal, és az államtitkár úrr al éppen az előbb is beszéltünk erről, hogy a kormány nagyon sok mindent megtesz annak érdekében, hogy megpróbálja a támogatásokat odajuttatni a termelőhöz, és ez nem könnyű dolog. Azonban annyi kérdés van még, amit meg kellene oldani a földtörvény előtt! Ilyen például a földkataszter kérdése. Azt is tudom, hogy ebben is történtek lépések, de itt mindannyian tudjuk, hogy nem megoldott. Mindannyian tudjuk azt, hogy a gazdaságok, főleg a részaránytulajdon kapcsán megkapott területeknek a nagyon nagy része - s zázalékokat most nem tudok mondani, de a saját területemen meglehetősen nagy része - még nem került át tulajdonba. Tehát mindaddig, amíg a magyar földtulajdonosok tulajdoni lapon nem rendelkeznek a földjeikkel, addig, azt mondjuk, a földpiac kapuját úgy me gnyitni, hogy ettől gyakorlatilag az adminisztráció csak bonyolultabbá, nehézkesebbé válik, ezt most nem tartom időszerűnek. Tehát sokkal jobbnak tartanám, ha először a földkataszteri kérdést oldanánk meg, azt követően pedig a földkérdést. A másik: rajtam kívül itt már mások is elmondták, fennáll annak a veszélye, hogy olyan spekulációs földvásárlás indul meg, amelyben azok lesznek előnyben, akik azokat a pénzeket tudták megszerezni, amelyeket a legális gazdaságban nem lehet megszerezni. Magyarul: a bormaff iacsoportok, akik az olajmaffiából alakultak át és óriási pénzekre tettek szert, pillanatok alatt óriási birtokokat tudnak kialakítani, egyáltalán nem azzal a céllal, hogy valaha is azon gazdálkodni fognak. Ne értsenek félre, a nagygazdaságok meggyőződése m szerint nagyon fontosak az agrárgazdaságban is. A földkoncentráció borzasztó fontos az agrárgazdaságban, de a földek koncentrálására csak kevesen képesek, ugyanakkor igen sokan vannak ma Magyarországon, akik az agrárgazdaságból élnek, és ennek a sokaságn ak úgyszintén lehetőséget kellene adni a magyar agrárágazatban. Ehhez pedig arra van szükség, hogy ezeket az embereket is támogassák. A magyar családi gazdaságokat kell a jövőben erőteljesebben támogatni, és azzal, hogy elfogadunk egy olyan szövetkezeti tö rvényt, amely gyakorlatilag gyengíti a családi gazdaságok integrációját a nagygazdaságokba, nem segítjük a családi gazdaságokat. Arra kérem a tisztelt Házat és elsősorban a koalíciós pártok képviselőit, gondolkozzanak el azon, hogy ha már ezt a földtörvény t mindenáron el kívánják fogadni, akkor ez egy valóban