Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 3 (318. szám) - Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvényjavaslat; a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvé... - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ):
2597 feladatellátást, és adott esetben azt is megszabja, hogy az egyházi oktatási intézmény nem támaszthat az oktatókkal vagy a tanulókkal szemben világnézeti tőről fakadó kötelezettségeket. Err e utaló jelet egyébként már a felsőoktatási törvény előttünk fekvő módosítási javaslatában is fel lehet fedezni. Szerintem ez nemkívánatos tendencia, tisztelt képviselőtársaim, nem szabad összekeverni az állami és egyházi oktatási intézmények különbségeit, feladatait. Az egyik ugyanis semleges világnézetileg, a másik nem, és ennek a finanszírozásban is tükröződnie kell álláspontom szerint. Látni kell azonban azt is, tisztelt Ház, hogy az államkassza további erőteljes szerepvállalását szorgalmazó erőfeszítés ek nem állami oldalról indultak ki; ezért nem a Pénzügyminisztériumot vagy az Igazságügyi Minisztériumot említem fő felelősként, hiszen az állam - és bizonyára egyetért ezzel a pénzügyminisztériumi államtitkár úr - szíves örömest fordítaná az egyházi terül etről felszabaduló erejét például a közbiztonság erősítésére. A törvényjavaslatcsomagban testet öltő felemás megoldást azok az egyházi vezetők szorgalmazzák, akik - ki tudja, milyen okból - továbbra is jobban bíznak az állam védő karjában, mint saját egyh áztagjaik, híveik áldozatvállalásában. Pedig véleményem szerint egyetlen magára valamit is adó egyháznak sem lehetne érdeke az egyházfenntartás terheit áthárítani az államkasszára, hiszen ezzel azt a látszatot kelthetik, hogy saját feladataikat sem képesek állami segítségnyújtás nélkül ellátni. Hogyan gondolhatnának akkor arra, hogy az egész társadalom felé szolgáljanak? Olyan látszat is keletkezhet ráadásul, tisztelt Ház, mintha a vallás állami szolgáltatás lenne, pedig tudjuk, hogy nem így van, nem igaz; ez az egyházak sajátos feladata és rendkívül tiszteletre méltó, becsben tartott feladata. Éppen arra szolgál a vallásszabadság, hogy ezt a feladatot el tudják látni állami beavatkozás nélkül. Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, az állam is haté konyabban működhetne, ha erejét nem kellene olyan területek között szétforgácsolnia, ami nem az ő asztala, hanem még inkább azzal törődne, amire ő maga hivatott, például az igazságszolgáltatással és a bűnüldözéssel. Tisztelt Ház! Az egyházak anyagi önállós ágának megalapozásán kívül az is követelmény kellene hogy legyen az egyházfinanszírozási rendszerrel szemben, hogy a rendszer az állam világnézeti semlegességének a talapzatán nyugodjék. Olyan megoldást kell találni, ami nem hoz világnézeti, vallási alapo n másokat hátrányos helyzetbe. Figyelembe kell venni itt, tisztelt Ház, hogy Magyarországon nemcsak vallásos emberek élnek, ráadásul a vallási területet is erőteljes pluralizmus jellemzi, ezért nem vagyunk mi például Lengyelországhoz vagy Ausztriához hason líthatók. Ezért alapvető követelmény az egyenlő mércével mérés. Sajnos, a törvényjavaslatcsomag nem pártatlan, hanem pártos előterjesztés, ahogy erre is utaltam már az emberi jogi bizottság kisebbségi véleményének előadójaként. Oktatási területen például az egyházi iskolákat, tehát a magániskolák egy részét olyan kedvezményben részesíti, amit a magániskolák másik, világi része nem kap meg. Pedig azok már eddig is az egyháziaknál hátrányosabb helyzetben voltak, hiszen sem ingatlanokra nem tarthattak igényt, sem közoktatási megállapodást nem kötöttek velük. A hitéleti tevékenység finanszírozásának területén is hátrányos megkülönböztetésnek lehetünk tanúi, mégpedig kétszeres értelemben. Egyrészt azért - és erről Hajdú Zoltán képviselőtársam szemléletesen szólt az első körben , mert a járadék intézménye hátrányosan különbözteti meg egymással szemben az államosítással érintett felekezeteket is, tehát azokat, amelyek eredetileg jogosultak lennének a járadékra. Közülük ugyanis az jár jól, amelyik a legkevésbé volt önkorlátozó az egykori ingatlanigény bejelentésénél, pechje van viszont annak, amelyik kevesebb ingatlant igényelt vissza, mert esetleg komolyan vette a törvény betűjét, nevezetesen azt, hogy csak a tényleges tevékenységéhez szükséges mértékben kaphat vis sza ingatlant. Annak is pechje van, aki már visszakapta a visszaigényelt ingatlanokat, holott, ha előre tudta volna, hogy helyette járadékot kérhet, inkább ezzel a lehetőséggel élt volna.
