Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 28 (316. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. MOLNÁR PÉTER (SZDSZ):
2474 kulturális tevékenységek, illetve intézmények költségvetési támogatásában az önkormányzatok szerepvállalását ösztönző technikák bevezetéséről van szó akkor, amikor az önkormányzati színházak esetében már működő rendszert másutt is bevezetni tervezzük, illetve javasoljuk. Ez a technika úgy működik - mint tudható , hogy ha az önkormányzatok többet fordítanak a színházaik működtetésére, akkor a költségvetéstől több kiegészítő forintot kapnak ehhez. A kulturális törvény tervezetében ilyen technika szerepel a könyvtárak könyvbeszerzési támogatásának ösztönzésére, és a k özművelődési infrastruktúra technikai fejlesztésének önkormányzatok általi támogatását szintén kiegészítő költségvetési támogatás ösztönzi majd a kulturális törvény szerint. Tehát gyakorlatilag a kulturális törvénnyel a színházak területén bevezetett önkor mányzati szerepvállalást ösztönző technika egyre szélesebb körére terjed majd ki a kulturális intézmények támogatásának, azon intézményi kört illetően, amelyeket az önkormányzatok tartanak fenn. Azt javasoljuk - nyilván még további egyeztetéseket követően lehet majd erről dönteni : fontoljuk meg annak lehetőségét, hogy ezt a bevált technikát tovább lehetne vinni az önkormányzati zenekarok esetében is. Nyilván nem túl nagy összegről van szó, amely viszont lehetővé tenné azt, hogy az önkormányzati zenekarok fenntartásában is a költségvetés úgy működjön közre, hogy egyúttal az önkormányzati szerepvállalást is ösztönözzük. Azt hiszem, hogy ez mindenképpen egy támogatható elgondolás volna. A kulturális területről mást ezúttal az általános vitában nem is mondanék . Ezáltal is szeretném hangsúlyozni a jelentőségét és a fontosságát ennek az érdekeltségnövelő technikának, illetve annak, hogy ezt minél több területen valóban próbáljuk érvényesíteni. Második kérdéskörként a nonprofit törvény jelentőségét szeretném a kul turális törvény szempontjából is hangsúlyozni, illetve annak a költségvetési összefüggéseivel kapcsolatban azt emelném ki, hogy a kulturális területen, de nyilván számos más területen is a nonprofit törvény járulhat hozzá ahhoz, hogy a civil szféra valóban át tudjon venni fontos feladatokat az állami önkormányzati szférától. Ehhez viszont két dologra van szükség, amit ezúttal is szeretnék a nonprofit törvényjavaslattal kapcsolatban - a költségvetést érintő részek miatt - az Országgyűlés figyelmébe ajánlani. Szükség van egyrészről arra, hogy a nonprofit törvénnyel, illetve azzal párhuzamosan az adótörvényekkel olyan adókedvezményeket biztosítsunk a különböző nonprofit szervezetek számára, amelyek lehetővé tehetik azt, hogy a különböző kategóriákban - a közhas znú és különösen a kiemelkedően közhasznú kategóriákban - kellő kedvezményeket kapjanak a szervezetek ahhoz, hogy valóban képesek legyenek az állami önkormányzati szférától feladatokat átvenni, hiszen csak ezáltal válik valamilyen módon tehermentesíthetővé bizonyos mértékig az államháztartás, még akkor is, ha nyilván az adókedvezmények nyújtása is terhet jelent. De a civil szféra hatékony működése esetén kifizetődőbb lehet bizonyos feladatok átcsoportosítása a civil közhasznú szervezetekhez. A másik oldalró l viszont az erősebb kedvezményeknek nyilván feltétele az, hogy a civil szektor kellőképpen átláthatóan, ellenőrizhetően - természetesen pénzügyileg értve ezt a kifejezést , tehát pénzügyileg kellően ellenőrizhetően és átláthatóan működhessen, hiszen ha v isszaélésekre nyílik lehetőség, akkor senki nem szívesen szavazna meg olyan erőteljesebb adókedvezményeket, amelyek nem a közhasznú célokat szolgálnák. (22.00) Tehát itt is ezért kívánnám hangsúlyozni azt, hogy a nonprofittörvénnyel, illetve a közhasznú sz ervezetekről szóló törvényjavaslattal kapcsolatos vitában a költségvetés szempontjából is jelentős lenne azokat a módosító javaslatokat támogatni, amik lehetővé teszik azt, hogy a bíróságok, az ügyészségek, az adóhivatal és a Számvevőszék, tehát a meglévő intézményrendszer szakszerűen és elfogulatlanul tudja biztosítani a pénzügyi átláthatóságot a civil szektorban, hogy ennek alapján tudjuk jó lelkiismerettel a lehető legerősebb kedvezményeket érvényesíteni a különböző kategóriáknak megfelelő differenciálás sal. Azt hiszem, hogy ennek mindenképpen olyan jelentősége van, hogy a költségvetési vitában is érdemes ezt hangsúlyozni, hiszen csak ilyen megfelelő