Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 28 (316. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. MOLNÁR PÉTER (SZDSZ):
2475 nonprofittörvénybeli szabályozás, illetve közhasznú szervezetekről szóló törvénybeli szabályozás esetén k övetkezik be szerintem az a kívánatos helyzet, amikor a civil szféra valóban nagyobb mértékben tud az államháztartás terheit csökkentve feladatokat átvenni az állami, önkormányzati szférától. A harmadik kérdéskör végül, amiről beszélni szeretnék, a médiafi nanszírozás kérdése, és azon belül is a közszolgálati média finanszírozásának kérdése. Itt feltehetőleg az a kérdés fogja az intenzívebb vitát leginkább kiváltani, ami a közszolgálati médiumok finanszírozásában az automatizmusokat illeti, és azon belül is a műsorterjesztési normatíva kérdése lesz, azt hiszem, a kulcskérdés, amit az Országgyűlés remélhetőleg kellő bölcsességgel, előrelátással és nem rövid távú szempontok alapján fog mérlegelni, eldönteni és megválaszolni. Arról van szó ugyanis, hogy a rádió- televízió törvény szerint, mint nyilván itt sokan tudják, a közszolgálati televíziók és a közszolgálati rádió műsorterjesztési költségeit egészében az Országgyűlésnek kell a költségvetésből fedeznie, és más olyan tétel is van a költségvetésben - a televíz iókészülék üzembentartásidíjfizetése alól mentesítettek díjának a pótlása , amit szintén automatikusan, vita nélkül kell az Országgyűlésnek megfizetni. Ezeket a normatív technikákat, automatizmusokat hatpárti konszenzussal azért szövegeztük meg, és azért szavaztuk meg a médiatörvény vitája, illetve elfogadása során, mert mindannyian egyetértettünk abban, hogy a közszolgálati médiumok finanszírozásában ki kell zárni annak lehetőségét, hogy az adott politikai helyzet függvényében politikai alkuk tárgya lehe ssen az, hogy mennyi költségvetési támogatást kapnak ezek az intézmények, és ha a kormánypárti politikusoknak éppen nem tetszik a televízió vagy a rádió, akkor ennek megfelelően a költségvetési eszközök révén tudjanak nyomást gyakorolni rájuk. Nem kell mes szire menni. A magyar parlament 1990 utáni történetében is ismerünk olyan példákat, az előző kormány idejéből, amikor meglehetősen nyilvánvaló módon ilyen nyomásgyakorlásra került sor. Másrészről viszont külföldi példát is lehet említeni. Ha azt említem pé ldául, hogy Németországban kizárt a közszolgálati média költségvetési támogatása, akkor elmondhatom, hogy ennek pont az az oka a német rendszerben, hogy egyszerűen megengedhetetlennek tartják azt, hogy a közszolgálati televízió és rádió olyan módon legyen befolyásolható, hogy költségvetési alku révén próbálják a többségi politikai erők vagy a kormány elérni azt, hogy valamilyen módon a függetlenségüket ezek az intézmények feladják az ő kedvükre. Az hiszem, nem véletlen, hogy német alkotmánybírósági döntés e bben a értelemben kizárja a német médiarendszerben a közszolgálati média költségvetési finanszírozását. Erre persze akkor felmerülhetne az, és nyilván takarékossági szempontból tetszetős javaslat is lehetne, hogy: akkor rajta, ne adjunk mi sem egy fillért sem! Természetesen ez felvethető, és nyilván különösen a költségvetés egyensúlyáért felelős kormánytagok, illetve képviselőtársak meglehetősen üdvözölnének egy ilyen javaslatot, és ezt én meg is értem, de az a helyzet, hogy Magyarország egy kis ország, nem túl gazdag polgárokkal, többségükben nem túl gazdag polgárokkal, és ezért egyrészt a televíziókészülék üzembentartási díja, korábbi nevén az előfizetési díj sem tehet ki olyan összeget, amiből önmagában a közszolgálati média finanszírozható lenne. Másrész t pedig a kereskedelmi jellegű bevételei sem lehetnek ekkora reklámpiacon akkorák a közszolgálati médiának, amekkora bevétel költségvetési támogatás nélkül finanszírozhatóvá tenné őket, és az ország polgárainak vagyoni, pénzügyi helyzetén túl persze szinté n az ország mérete korlátozza az előfizetői díj, illetve üzembentartási díj bevételéből nyerhető összegeket is. Tehát a magyarországi szituációban a költségvetésnek is valamilyen módon részt kell vennie mindenképpen a közszolgálati média finanszírozásában. Zárójelben jegyzem meg, hogy különösen akkor, ha a parlament úgy döntött, ahogy döntött '95 végén, amikor szegény országhoz, vagy nem túl gazdag országhoz képest meglehetősen - hogy mondjam - nagy méretű közszolgálati médiarendszer fenntartására vállalkoz ott az Országgyűlés, és úgy döntött, hogy szinte példátlan módon három közszolgálati televíziót tartsunk fenn. Ez drága mulatság, az a mondás, hogy a kevesebb több lenne,
