Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 28 (316. szám) - A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló törvényjavaslat, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - ÁRGYELÁN GYÖRGY (MSZP):
2370 feldarabolódására irányulnak. Még egyszer hangsúlyozom: mind az alkotmányban, mind az önkormányzati törvényben ezeket a jogokat tiszteletben kell tartanunk. De inkább tegyünk olyan lépéseket és kezdeményezéseket, amelyek az önkormányzatokat összefogj ák, és nemcsak a hivatalok együttműködésére késztetnek, hanem korábbi szóhasználattal: közös, most társuló önkormányzati testületeket is létrehoznak, amelyek nemcsak a vagyonuk egy részét adják ebbe, nemcsak a közügyek gyakorlását végzik, hanem esetleg öná lló jogi személyiségként megjelenve, az önkormányzati és így magasabb szintű ügyeknek a gyakorlására is képesek. Erre tettünk kísérleteket. Elfogadom, hogy ez az aprófalvas településeken is egy nagyon fontos irány és lépés, és ezt kiemelten kell kezelni, h iszen ezen települések népességmegtartó képessége a Magyar Köztársaság számára alapvetően fontos. Azt is szeretném hangsúlyozni még egyszer: ezen túlmenően nagyon fontos, hogy a város és vonzáskörzete, a városiasodó településhálózat előnyeit is ki tudjuk h asználni. És itt nem szabad szembeállítani a nagyvárost a kisvárossal, nem szabad megyehatárokat úgy, mint Tatabánya és Szárliget esetében ez meg is történt, figyelembe venni, hiszen nagyon sok excentrikusan elhelyezkedő város és nagyváros van, sőt, az ors zághatár Trianon óta kialakult szerkezetében is talán ez majd még egy időben országhatárokat sem visel el. Ezért feltétlenül fontos, hogy a társulások kiterjedjenek a város és a község egymással egyenrangú, de a kötelezettség tekintetében a nagyváros számá ra nagyobb felelősséget rovók együttműködésére. Ezt pedig minden eszközzel támogatni kell; és egyetértek azzal, amikor nem az önkormányzatot, nem a nagyvárost, hanem például a szolgáltatást igénybe vevőt vagy azt az intézményt támogatja a költségvetés nagy obb mértékben, aki ezt létrehozza. Befejezésül: szeretném, hogyha a címzett és céltámogatási rendszert - amelyet nem régen tárgyaltunk és talán döntési pontra jutottunk el - szintén áttekintenénk, hiszen a címzett és céltámogatási rendszernél is nagyon sok olyan ösztönzési lehetőséget találhatunk majd, amely elősegítheti ezt az evolutív, szerves fejlődést, amiről beszéltem. És nagyon fontos, hogy a címzett és céltámogatások ma még nem lépnek át megyehatárokon; és a területfejlesztési összegek is ma még vala mi redisztributív, tehát egy központi elosztó rendszernek a függvényében, jó vagy rossz mérlegelés alapján, egy politikai erőviszonyokat tükröző alapon megyékre osztódnak el. Én szeretném, hogyha a parlament a társulási törvény kapcsán és ennek a költségve tési kihatása kapcsán elősegítené a megyehatárok mentén és a mindig hátrányos helyzetben, a megyeközpontoktól távol lévő területek együttműködését, mert a legnagyobb igény ezeken a helyeken van a fejlesztésre; elősegítené az országhatárokon, a megyehatárok szélén lévő települések fejlődését is. És itt gondolnunk kell arra - lehet, hogy nem az ez évi költségvetésben, de a következő évi költségvetésben , hogy esetleg a területfejlesztési törvény mintájára, a társulások finanszírozásában nemcsak a megyehatáro kon, hanem az országhatárokon túlnyúló társulások együttműködésére is, különösen a magyarlakta területeken, gondoljon a költségvetés. Ezekkel a gondolatokkal kívántam kiegészíteni a FideszMagyar Polgári Pártnak a társulásokról vallott véleményét. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Árgyelán György úrnak, Magyar Szocialista Párt. ÁRGYELÁN GYÖRGY (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem, hogy elá ruljam azt a titkot: én nem készültem ma hozzászólásra, de ha már lehetőségem van, így megteszem. Arra sem gondoltam, hogy ma ez lesz a szűzbeszédem ebben a parlamentben. Mégis azt gondolom mint polgármester és mint országgyűlési képviselő, hogy ebben a ké rdéskörben néhány gondolattal mindenképpen szeretnék hozzájárulni a törvényjavaslat vitájához. Első körben azt szeretném elmondani, hogy nagyon egyetértek azzal, amit Balsay képviselő úr mondott; főleg az utolsó gondolataival, amikor arra utalt, hogy az or szághatáron átnyúló társulásokra