Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 21 (313. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - VARGA JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
2000 között, amikor még volt családipótlékemelés, akkor is mélyen alatta maradt annak a szintnek, ami az értékőrzéshez szükséges lett volna. '90 és '92 között - évente változó mértékben - 25303 5 százalékos fogyasztóiárindexnövekedés történt az országban, és ezekben az években a családi pótlék emelése 1015, maximum 15 százalékos mértékű volt. '93ban - tehát az utolsó évben, amikor emelés történt - 22,2 százalékos infláció mellett alig 5 százal ékot ért el a családi pótlék emelése. Ilyen előzmények után követeltük mi tavaly a költségvetési vita idején, hogy idén, '97ben próbáljuk meg rendezni az elmaradást, próbáljunk meg erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy legyen egy komolyabb léptékű e melés. Idén ez a lehetőségek határain belül valóban meg is történt, és ezt követően a pénzügyi kormányzat a költségvetési irányelvekben azt ígérte nekünk, hogy '98ban is meg próbálja a reálértéket - az előző évihez viszonyított reálértéket - őrizni. Ehhez képest meglepetés volt számunkra, hogy az a tervezet, amit benyújtott a kormányzat, gyakorlatilag nem a 13,5 százalékos becsült infláció mértékének megfelelő emelésre tett javaslatot, hanem átlagosan 7 százalékos javaslatot tett. Különböző gyermektípus, családtípuskategóriákban 2300, a fogyatékos gyermekekre értve maximum 500 forintos emelésre tett javaslatot. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném világossá tenni, hogy pontosan tudom: a pénzügyi kormányzatnak is igaza van matematikailag. Tehát ha januárt ól januárig számoljuk az átlagokat, akkor kijön az a bizonyos 13,5 százalék. Csakhogy van egy ténykörülmény, ez pedig az, hogy amióta bevezettük a jövedelemkorlátos családipótlékrendszert, azóta az emelésre nem januárban, hanem a jogosultsági év kezdeteko r, tehát májusban kerül sor. Következésképp ezeket az arányokat - hogy meglenne a 13,5 százalékos emelés - az emberek nem érzékelnék a pénztárcájukban, hanem nagyon csalódottan vennék tudomásul, hogy például az egygyermekes családos háztartásban a családip ótlékemelés mintegy 2 kiló kenyér árát tenné ki. Azt gondolom, korrektebbül járna el a kormányzat, ha az emelésre májustól májusig számítva tenne javaslatot, tehát amikor a háztartásokban, a pénztárcákban a ténylegesen megjelenő 13,5 százalékos emelés len ne érzékelhető. Következésképp a szabaddemokraták még a költségvetési vita megkezdése előtt benyújtották a maguk módosító indítványát azzal kapcsolatosan, hogy a családipótléktételeket ilyen 13,5 százalékosan korrigáljuk mindegyik családtípusban. Ez prakt ikusan azt jelentené a javaslatunk szerint, hogy az egy- és kétgyermekes családokban a tervezet szerinti 2300 forintos emeléssel szemben 56700 forintos emelésre kerülhetne sor. Az egygyermekes családban a jelenlegi 3400 forint helyett 3900 forint lenne a családi pótlék - '98 májusától természetesen , ami 500 forintos emelést jelent. A kétgyerekes családokban a jelenlegi 4200 forint helyett 4800 forint, ami 600 forintos emelést jelent, és differenciáltan legnagyobb emelést mi is a fogyatékos gyermekeket nevelő családok számára ajánlanánk meg, itt 900 forint lenne a családipótlékemelés. Tisztelt Képviselőtársaim! Mondhatják ezekre a számokra, hogy ezek is rendkívül szerények. És való igaz, jó lenne olyan javaslatot tenni, amely nemcsak '97 és '98 vonatkoz ásában próbálkozik a reálértékőrzéssel, hanem valamit megpróbál pótolni abból a reálértékvesztésből, amit - még egyszer mondom - '90 óta ez a kassza elszenvedett. De mi magunk is azon a véleményen vagyunk, hogy az optimális mozgásteret kell kihasználni. Ne m esnénk abba a hibába, hogy választási megfontolásokból túllőjünk a célon, és olyan emelésre tegyünk javaslatot, amelynek nincsen meg a gazdasági megalapozottsága. Amikor a családipótlékemelésről beszélek, akkor szóba kell hoznom még egy kérdést és ez a jövedelemhatár kérdése, ami '96tól végig a családi pótlék rendszerének, illetve a családtámogatások rendszere átalakításának vitájában nagy hangsúlyt kapott kérdés volt, hogy ugyanis a jövedelemhatárt valóban szándékozike a kormányzat évről évre valorizá lni, emelni, hogy újabb és újabb rétegek ne essenek ki az ellátásból. (10.40) Nos, itt el kell ismerni, hogy a pénzügyi kormányzat ezen a ponton korrekt javaslatot tett le: az idei jövedelemhatárt körülbelül az infláció tervezett mértékének arányában javas olta megemelni, így