Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 21 (313. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
1980 kormányülésnek, amikor a bank eladása megtörtént, de ma sem tudjuk, mi történt azon a kormányülésen, mi van pontosan a szerződésben, és mibe kerül ez valójában a magyar adófizetőknek. Igen tisztelt Ház! It t némiképp az a furcsa eset állt elő, amikor nem a vevő fizetett az eladónak, hanem az eladó fizetett a vevőnek. Az eladó, a magyar állam először 28 milliárd forint értékben konszolidálta a bankot, hogy az eladható legyen. Ezután egy 2,8 milliárdos székház apport következett, majd pedig a végén egy 12 milliárdos tőketartalékjuttatás, azaz csak az eladás pillanatáig 43 milliárd forintot költött a magyar állam az adófizetők pénzéből erre a bankra. Sajnos, az eladás után az adófizetők nem lélegezhettek fel, h iszen egy újabb tranzakció történt: 1,1 milliárd forintért a magyar állam visszavásárolta az időközben tönkrement Polgári Bankot. Csak hogy érzékeltetni lehessen, mi folyt ennél a banknál, elég felidézni a hivatalos mérlegadatokat: 1994ben szerény 77 mill ió forintos eredmény, '95ben mérleg szerinti eredmény 0 forint, '96 júliusában már 320 millió forint veszteség, és '96 végén 1,6 milliárd forintos veszteség. A felelőtlen és óriási kárt okozó tevékenységért a mai napig senkinek sem görbült meg haja szála sem. A Budapest Bank értékesítéséről jelentést készített az Állami Számvevőszék. A jelentés megállapítja, hogy az eladásról döntő kormányülésen nem volt teljes körű tájékoztatás, nem volt magyar nyelvű szövegváltozat. A kormánytagok annak az embernek szóbe li előterjesztése alapján döntöttek, aki korábban ennek a banknak volt vezetője, akit presztízsszempontok vezettek abban, hogy csak azért is eladja ezt a bankot. Utólag tehetjük föl a kérdést: nem kellett volna fokozott óvatossággal eljárni, tisztelt kormá nytagok, egy olyan ügyben, ahol érintve volt a téma előadója, az ülés levezetője, Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter? Tisztelt Államtitkár Úr! Ha ön egyetért ezzel az eljárással, hogy az érintett vezesse le a kormányülést, és az érintett tájékoztassa a döntésben részt vevőket, akkor én nem javaslom önnek, hogy ön használt autót vegyen, mert csúnyán be fogják csapni. Tisztelt Ház! Ami pedig az egész ügy kormányzati kezelését illeti, nem volt ezek után teljesen váratlan, hogy az a közigazgatási államtitkár titkosította az egész Budapest Bankanyagot, aki az egész folyamatban érintve volt. (8.50) Tette ezt úgy, hogy 1996. január 12én egy feljegyzésben titkosította az anyagokat, azóta nyilvánvalóan kiderült, hogy törvényellenesen. Az Állami Számvevőszék jele ntésében egyébként egyetlenegy személy felelősségre vonására tesz javaslatot. Ez pedig ki? Pontosan az, aki a titkosítást végrehajtotta: Draskovics Tibor közigazgatási államtitkár. Tisztelt Ház! A pénzügyminiszter legutóbb is éppen sikerekről beszélt, azon ban újabb szerződésmódosítás történt a Budapest Bank esetében. Ha igazak a hírek, az adófizetőknek ezután csak 9,5 milliárd forintjába kerül az eladás után a Budapest Bank újabb konszolidálása. A szorult helyzetből a kormány kétféle érvvel próbál kitörni. Az egyik az, hogy az eladás után a Budapest Bank sikeresen és jól működik. Tisztelt Ház! A bank most már többségi magántulajdonban van, ezért véleményünk szerint sem a kormánynak, sem a parlamentnek nem joga megítélni, hogy ez a bank hogyan működik, de azé rt árulkodó lehet, hogy a bank '96os nyereségéből 86,6 százalék a konszolidált államkötvényekből származott. Másrészt a kormány vitatja az Állami Számvevőszék megállapításait. Tisztelt Kormánytagok! Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Jó néhány magyar állam polgár vitatja a vele szemben eljáró, büntető rendőr intézkedését, mégis kifizeti a bírságot. Azt gondolom, önöknek is követniük kellene a törvénytisztelő magyar állampolgárok eljárását. Végezetül hadd idézzek az Állami Számvevőszék megállapításából: "Pénz ügyi szempontból a Budapest Bank privatizációja nem minősíthető eredményesnek. Az államnak privatizációs bevétele nem keletkezett. A Budapest Bank ilyen feltételek melletti értékesítése nem volt célszerű." Tisztelt Kormánytagok! Nem volna ideje bevallani a zt, hogy ez egy nagy kárt okozó döntés volt?