Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 20 (312. szám) - A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, valamint a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - SZABÓ RUDOLFNÉ DR. (SZDSZ):
1932 eredményezne a foglalko ztatáspolitika eszközrendszerében, bár összességében kedvező irányú a változtatás szándéka. Az utóbbi időszakban a nyilvántartott munkanélküliek számának mérséklődése mellett a foglalkoztatottság színvonala ugyan igen kis mértékben emelkedett, ez azonban n em elégséges ahhoz, hogy érzékelhető legyen a változás a munkanélküliség terén. Nem elégséges ahhoz sem, hogy az EUországoktól való elmaradásunkat számottevően befolyásolja. 1995ben ugyanis - mint ahogy arról már korábbi hozzászólásaimban is említést tet tem , a 1564 éveseket figyelembe véve, Magyarországon 6 százalékkal maradt el a foglalkoztatottság színvonala az európai uniós országokétól; ezen belül a férfiaké 10 százalékkal volt alacsonyabb. A neves munkaügyi szakértők véleménye szerint a jelenlegi, igen alacsony foglalkoztatottsági szint emelése érdekében hármas stratégia mentén szükséges működtetni a munkaerőpiaci eszközöket. Elsődleges a versenyszféra munkaerőpiaci igényeinek gyors, rugalmas kielégítése, ennek feltétele a tényleges szükségletnek megfelelő, költségtakarékos képzés és átképzés, a minőségi munkaerőközvetítés megvalósítása. Másodszor: a munkaerőpiac bővítését szolgálhatnák a nonprofit szervezetek, amelyek a munkaerőpiac hátrányos helyzetű csoportjait vonnák be a szervezett munka vil ágába. Harmadsorban: az illegális, feketemunkák minél nagyobb hányadának láthatóvá tétele érdekében ösztönző érdekeltségi viszonyok, foglalkoztatási formák, közvetítő ügynökségek és szabályzók alkalmazása szükségeltetne. E téren voltak lépések; például: a munkaügyi ellenőrzés fokozása, alkalmi munkavállalói könyv bevezetése, hatásuk azonban még nem igazán mérhető. Érdemes lenne a foglalkoztatási törvénynek a ciklus ideje alatti utolsó - feltételezhetően utolsó - módosítása kapcsán kicsit részletesebben elem ezni, hogy az eddigi aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök hogyan szolgálták e hármas stratégiát, akartáke egyáltalán ily módon szolgálni, és megvoltake hozzá a szükséges feltételek. Erre azonban most nincs mód és lehetőség, de miután éppen most van nap irenden az 1996. évi költségvetés megvalósulásának értékelése, néhány adat tükrében érdemes jellemezni az eszközrendszer működésének tükröződését a Munkaerőpiaci Alap felhasználásában. Sőt, érdemes lenne az 1998as költségvetést is figyelembe venni, de er re még lesz lehetőség a költségvetés hátralévő vitájában. Visszatérve az elmúlt évre: az 1996. év folyamán a Munkaerőpiaci Alap szufficitje 32 milliárdról 39 milliárdra bővült, abból adódóan, hogy a kiadások 9 milliárddal maradtak el az eredeti előirányza ttól. Ugyanakkor az évek óta növekvő szufficit ellenére állandó gond, hogy nincs elegendő anyagi forrás aktív eszközökre és azok menedzselésére. Az éves átlaglétszámot alapul véve az aktív programokban résztvevők aránya az összes támogatottakon belül igen alacsony. Ehhez képest az 1996. évi zárszámadásból kiindulva a 19 milliárdos Foglalkoztatási Alaprészből 16,8 milliárd volt a teljesítés. A központi keret felhasználása és a megyei decentralizált keretek felhasználása is elmaradt az előirányzattól. Ezen b elül említhetném a pályakezdők foglalkoztatását elősegítő programokat, a hagyományos és a jövedelempótlósok közhasznú foglalkoztatását, az átképzéseket, de ezen túlmenően lehet említeni a Bérgarancia Alapból történő kifizetéseket, a rehabilitációs célú kif izetéseket, a Szakképzési Alaprész fejlesztési támogatásait is. Az elmaradás főbb okaiként kell megemlíteni magát az eljárási rendet, annak változását, a működés problémáit, az időbeli eltolódásokat - a döntés és a végrehajtás, a szerződéskötés, a megvaló sulás időbeli eltolódásait - a szükséglethez, az igényekhez képest, és azt, hogy az egyes támogatási formák iránt igen mérsékelt volt az érdeklődés. Ebből természetesen nem következik, hogy a meglévő eszközrendszerre nincs szükség, csupán azt jelenti, hogy ezek nem elegendőek a probléma kezeléséhez, vagy a jelenlegiek egy része módosításra szorul. Ezt felismerve a gyakorlatban, az irányításban és a törvénymódosításokban, kormányrendeletekben történtek intézkedések. Ezek hatása azonban még nem elég átütő.
