Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 16 (311. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Családpolitikai vitanap" című politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP):
1845 egy politikai vitanap a lkalmat adhat arra, hogy egy kicsit kiemelkedve a törvényhozás napi kényszeréből és logikájából, egyegy rendkívül fontos, a társadalmat szélesen érintő kérdéskörre megpróbáljunk emelkedettebb nézőpontból átfogó figyelmet fordítani. Ugyanakkor a kétségem a mostanáig tartó vitát hallgatva csak erősödött. Hiszen úgy tűnik, hogy ehhez az emelkedettebb nézőpont kialakításához az emelkedettség készsége ebben a patkóban nem adott. Úgy tűnik, hogy ez a politikai vitanap leginkább arra lesz alkalmas, hogy ellenzéki képviselőtársaink kemény érvekkel szétverjék a kormány mindazon állításait, amelyeket soha nem mondott, hogy számon kérjék a kormánytól azt is, amit megtett; ezt egyébként nem tudom egyszerű lapszusnak tekintetni. Hiszen ha a vitában részt vevő képviselőt ársainkban van elég alázat ahhoz, hogy arra is odafigyeljenek, amit a kormány már megcselekedett, akkor 19 pontjukba nem vennének be olyat, amelyik ma már tény és nem álom. Van bennem kétség az emelkedettség szándékát illetően azért is, mert ahhoz, hogy eg y magasabb nézőpontból tekinthessünk rá a családpolitikára, ahhoz a huszadik kérdést is fel kellene tenni, azt tudniillik, hogy milyen forrásból lehet az előző 19 - sok szempontból valóban jogosnak tekinthető - igényt kielégíteni, és azt a konkrét számot i s meg kellene fogalmazni, amelyik az adókulcsok emelésében jelentkező kötelező terhet mutatja. Tudniillik azt senki nem gondolhatja, hogy a megélhetés költségeit bármily távolról is követő családi támogatási rendszert adóemelés nélkül meg lehetne valósítan i és ezért nagyon érdekelne, hogy a FideszMagyar Polgári Párt hol húzza meg a személyi jövedelem alsó és felső határát ahhoz, hogy 19 pontja teljesíthető legyen. Kíváncsi vagyok, hogy például a felső határnál meg tudnae állni az 50 százalék alatt. (10.10 ) És végül: az emelkedettség hiánya azért is fenyegető, mert itt most elhangzott néhány olyan mondat is, ami, azt hiszem, a parlamenti vitákban megengedhető, olykorolykor már szokásossá váló demagógia határán is túlmutat, hiszen beemelni a családpolitikai vitába az elmúlt időszak leginkább választási szándékok által determinált vitáját, a NATOnépszavazás ügyét, enyhén szólva nem ízléses. Azt pedig hadd ne minősítsem, hogy a "büdöskommunistázásnak" ez a tényleg színvonal alatti módja, ami képviselőtársunk kétpercesében megjelent, ma már Magyarországon egy árva szavazatot sem hoz, és ezért azt gondolom, hogy nemcsak felesleges, hanem méltatlan is. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Egy ilyen politikai vitanapon, azt hiszem, a kormánypárti képviselőnek szembe ke ll néznie azzal a ténnyel, hogy álmodni, álmodozni a mindenkori ellenzék kiváltsága, a realitásokkal szembenézni pedig a mindenkori kormányzó többség kötelessége. Mégis arra szeretném kérni a jelenlévőket, hogy egy picit engedjük meg egymásnak, vagy próbál juk meg elérni, hogy kiki a másik szerepébe is belegondolja magát. Engedjék meg a kormányzó pártok képviselőinek, hogy maguk is túltekintsenek a pillanatnyilag teljesíthető reális határon; de tegyék meg velünk együtt, hogy belehelyezkednek a kényszerűség kalodájába, és azt is mérlegelni próbálják, hogy itt és most mit lehet megtenni, és a lehetségesből próbálják meg levezetni a kívánatost. És hogy én magam mennyire hajlandó vagyok erre: engedjék meg, hogy a közelmúltban egy nyilvános tanácskozáson elhangzo tt mondást idézzek. Miszlivetz Ferenc azt mondta, hogy a mai társadalom legnagyobb lélektani élménye a szabadságszegénység traumája. Ez az ország kiküzdötte magának a szabadság és demokrácia jótéteményét ugyanakkor átél egy olyan társadalomlélektani válsá got, amelyre nem készülhetett fel, hiszen a mélysége nem is volt előre látható. A szegénység régi kínjához az előre nem számított, az előre nem látható mélységű, új szegénységbugyrok csatlakoztak; a régi és az új szegénység egymásra csúszott abban a világb an, amelyikben élünk, hiszen tudjuk, hogy már a '80as években a képzetlenek, a lemaradó régiókban élők voltak a szegénység által leginkább fenyegetettek. De tudjuk azt is, hogy a rendszerváltás után a '90es évek elején ránk szakadt egy nem számított mért ékű hatalmas munkanélküliség: rövid idő alatt 1,5 millió ember szorult ki a munkaerőpiacról. És azt is tudjuk, hogy a munkanélküliség által hordozott szegénység mellé csatlakozik egy sajátos demográfiai szegénység, amelyre Schwarcz
