Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 15 (310. szám) - A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvényjavaslat, valamint a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának lezárása - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
1812 Félreértés ne essék, a Bokrosprogram 2000 forintja és az, hogy reálértékben picit csökkent ek a támogatások - abszolút értékben nagyon nőttek, hiszen a főiskolára járók tömege rohamosan nőtt ezen időszakban, de az egy főre eső támogatások csökkentek reálértékben , közel sem döntötte el a kérdést, és nem vitte el, csak annyit jelentett, hogy vég re föltette a kérdést, hogy hova akarja a társadalom beállítani az arányokat. A társadalom persze ahelyett, hogy gondolkodott volna rajta, prüszkölt, mert jóval olcsóbb sírni, mint gondolkozni. A másik nagyon fontos terület itt az, hogy az állam által elta rtott alkalmazottak száma - nyilvánvalóan az oktatás és az egészségügy kérdései mögött ez is jelentősen ott van. Magyarország a '80as években azok között az országok között volt, amelyeknek a pedagógussűrűsége és orvossűrűsége élen járó a világon. Az egés zségügyi helyzetünkön meg az oktatottsági helyzetünkön nem biztos, hogy ez látszik, bár az oktatottsági helyzetünkről egyáltalán nem vagyok rossz véleménnyel - ezt határozottan mondanom kell , mint ahogy a nyafogó emberek szoktak, mert nyilván lehetne min den sokkal jobb, de lehetne sajnos sokkal rosszabb is, és az oktatási rendszerünket tényleg alapvetően helytállónak tekintem, tehát a feladattal megbirkózni tudónak. Mindenesetre az biztos, hogy azt már a '80as évek élményei világossá tették, hogy valahog y itt a minőség és a darabszám kérdése két különböző kérdés. Még élesebben igaz ez az egészségügy kérdésére, de a felsőoktatás kérdésére is mondható, ahol az oktatók száma és minősége igen laza kapcsolatban áll. Ugyanakkor, mivel tömegesen csökkent a fogla lkoztatás a '90es évek első felében - több mint egymillióval csökkent a versenyszférában a foglalkoztatás , ez a nagyon magas államialkalmazottsűrűség egyszerűen otrombán nagy arányúvá vált a foglalkoztatottakon belül, úgy is mondhatnám, hogy a versenys zférának túl nagy terhelést jelentett az ilyen nagy foglalkoztatási arány biztosítása. Magyarországon 9 százalék fölé nőtt például az oktatásban foglalkoztatottak aránya. Félreértés ne essék, nem azért, mert túl sok, hanem mert túl gyorsan csökkent a verse nyszférában, tehát ettől nőtt ekkorára az oktatásban foglalkoztatottak aránya. Ekkora arány csak az USAban van, mert az USAban úgy döntöttek, hogy az iskola egy teljes gyereknevelő intézmény reggeltől estig: reggel begyűjtöm a gyerekeket, este hazaviszem a gyerekeket, aztán ott mindenfélét kitalálok nekik, tehát egy teljes átszocializáló intézményrendszer. (15.40) Európában ehhez mérhető arány sehol nincs. Itt akkor fölmerül egy iszonyatosan kegyetlen kérdés, aminek az egyik felét nagyon világosan adta el ő Szöllősiné képviselőtársam, az az iszonyú kegyetlen kérdés, hogy ha tudom, hogy ezt minőségileg strukturálni kellene, minőségi teljesítményre kellene ösztönöznöm, de nem tehetem meg ennek a nagy, ebből élő népesség jövedelembiztonságának a rovására - his zen már így is a béka feneke alatt van sok csoportja ennek a rétegnek , akkor mi a fenét lehet csinálni? Ő azt mondja, hogy a minisztérium tévesen gondolkodik, amikor másféle differenciálással akarja bevinni a minőségi szempontot nem másféle differenciálá ssal kell, hanem ennek legalább azt a minimális biztonságát kell meghagyni, amit a közoktatási törvény ad, és hozzá hozni plusz forrást. Ez egy álláspont, és azt sem tudom, hogy igaz vagy nem igaz, félreértés ne essék, mindenesetre nyilvánvaló, hogy egy ol yan álláspont, ami közvetlenül nagyon nehezen teljesíthető addig, amíg az adófizető nem hajlandó többet fizetni, és nem hajlandó nagyobb államot eltartani. Minden körben belefutunk ezekbe a konfliktusokba, és nem akarom szaporítani a szót, mert teljesen mi ndegy, hogy mennyit mondok el ebből. Mindez csak azt illusztrálja, hogy amikor mi államháztartási reformról beszélünk, azokat a dolgokat még csak meg tudjuk oldani, ami egyszerű számtan: tudunk nyugdíjreformot csinálni, tudunk kincstárat csinálni, tudunk k özbeszerzési törvényt csinálni a Közös Piactól örökölt technikákkal tudjuk egy kicsit szűrni, hogy a beruházási és a fejlesztési támogatásokhoz való hozzájutás nyíltabb piacon legyen, áttekinthetőbb piacon legyen, kevésbé bennfentességalapon menjen, szóva l sok mindent meg tudunk csinálni. Ott azonban, ahol
