Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 15 (310. szám) - A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvényjavaslat, valamint a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának lezárása - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
1811 értelmiségi viták, a primitív közgondolkodás miatt lévő helyzetbe, mert ő kénytelen feketén fehéren állást foglalni az összes gondolati zűrben, ami az emberek fejében van. Még el szerettem volna n éhány konkrét gondolati zűrt is, hogy azt miért így vagy úgy foglalta össze a költségvetés. Két dolgot emelnék ki ebből: egyrészt a Bokroscsomag értékelésével kapcsolatos dolgokat, másrészt pedig az állam által fizetett szolgáltatások és az ott élő embere k helyzetét. A Bokroscsomag egy elég nagy cirkusszal eljátszott játék volt arra vonatkozóan, hogy igenis Magyarország végre őszintén szembe néz azzal a dologgal, hogy kiadásai többek, mint amit az állampolgárok mint adó- és járulékfizetők hajlandók elfoga dni. Ezért nem húzza maga előtt a '7778 előtt húzott leckét, hogy úgy költ, mintha az állampolgárok megengedték volna az államnak vagy támogatnák ebben a költésben, és bizony a Bokrosprogram keretében - de nyilvánvalóan ennél sokkal szélesebben - '94től mostanáig jó 10 százalékkal lecsökkentettük reálértékben azt, amit az állam költ el. Ez egy óriási dolog, és megérdemelte a cirkuszt, mert ez tette hitelessé az országot a nagyvilágban, hogy mi komolyan vesszük magunkat, és nem akarunk hitvány prostituált ként utazni a Nyugat felé, mert azt ők nem szeretik, ha hitvány prostituáltként utazunk a Nyugat felé. Ebbe a dologba azonban muszáj szimbolikus elemeket is belevinni. Nem lehet csak úgy eljátszani ezt a játékot, hogy én lecsökkentem, hanem önkéntelenül im plicite állást kell foglalni, elébe futva egy csomó vitának azokban a kérdésekben, hogy mit tekintek állami szerepnek, és milyen formában tartom helyesnek, hogy az állam eljátssza ezt a szerepet. Ezekben a szerepvállalásokban két dologban nagyon határozott volt a Bokrosprogram: igenis az államnak kevesebb embert kell közvetlenül eltartania, másrészt pedig családpolitikában és a szociálpolitika egyéb területein nem általában a rendszert kell fizetnie, hanem azoknak kell jövedelemkiegészítést adnia vagy a k öltségeiket átvállalni, akik azt egyébként nem tudnák elvállalni, tehát az állampolgári jogból szegénységpolitika felé lépett. Ez a két mozzanat van. Ez van még az egyetemi tandíj mögött is, aminél valóban elmondható, hogy a költségvetési jelentősége nagyo bb. Mert gondoljuk meg, mi történik a felsőoktatással: a család tőkéje iszonyúan megnövekszik. Magyarországon annak ellenére, hogy a közalkalmazotti, köztisztviselői keresetek be vannak fagyasztva vagy le vannak fékezve az adófizetők által - mert ők nem ha jlandók több adót fizetni, tehát ezáltal le vannak fékezve , a diplomások átlagosan kétszer annyit keresnek, mint a szakmunkások. Ilyen értelemben nyilvánvaló... (Közbeszólás: Csak!) - csak. Egyébként még többet keresnének, szabadabb viszonyok között, és a piaci részén lévő háromszornégyszer annyit keres. Tehát ha ebből kihagyjuk az állami alkalmazottakat, akkor nagyobbak is ezek a különbségek. Ilyen értelemben tehát nyilvánvaló, hogy az a humántőkebefektetés, ami az egyetemre járásban és az ahhoz szüksé ges tevékenységekben, kapcsolatépítésben és kultúrafejlesztésben megvalósul, elsősorban a család vagyonát növeli meg iszonyatosan. Vajon aze a helyes, hogy a jövendő családi előnyszerzés költségeit teljes egészében az állam fizeti, avagy aze a helyes, ha , mivel a családnak van belőle haszna, a család vállalja ezért az áldozatokat? Nyilvánvalóan a válasz mindig középúton van, mert van a dolognak egy másik oldala is, amit az esélyegyenlőségek oldaláról szoktunk mondani, hogy ha valakinek a fölhalmozóképessé ge attól függ, hogy a családja tude vagy hajlandóe áldozatot vállalni, akkor ott nyilvánvalóan nagy esélykülönbségek jönnek. De azért vigyázzunk: ha mezőgazdasági földbirtokról, üzletről, műhelyről beszélünk, akkor természetesnek tartjuk, hogy valakinek vagy segít a családja összehozni azt a műhelyt, vagy nincs műhelye. Miért ne tartanánk ezt természetesnek a felsőoktatásban is, tehát a normán túli különleges kulturális jellegű képzésben? Tehát itt is nyugodtan elképzelhető, hogy egyrészt valójában azt a technikát kell keresnünk, hogy azoknak adjunk más gyűjtési lehetőséget, akik képtelenek a családból ezt kihúzni - ez lenne az a hitel, amit nem lehetett akkor kialakítani , másrészt pedig ne vegye át olyan mértékig a család, ne kényszerítsük olyan mértéki g a családra a költségeket, hogy az úgynevezett externális hatásokat is a családoknak kelljen megfizetniük, tehát a magasabb kultúrába tartozó externális hatásokat.
