Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 15 (310. szám) - A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvényjavaslat, valamint a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának lezárása - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
1810 JUHÁSZ PÁL (SZDSZ) : Zavarban vagyok, pedig én nem egyszerűen reflektálni akartam, nem szemléletet előadó hozzászólást próbáltam produkálni a költségvetéshez. Ugyanis arról van szó, hogy kénytelen egy közgazdász nagyon empat ikus lenni mindig a költségvetést készítő kormánnyal. Be kell vallani, bármennyire ellensége voltam a Némethkormánynak, annak a költségvetésével is nagyon empatikus voltam bármennyire ellenzéke voltam az Antallkormánynak, annak különösen az első két és f él költségvetésével nagyon empatikus voltam, tehát amíg föl nem tartották a kezüket, hanem próbálták becsületesen csinálni a költségvetést, velük is nagyon empatikus voltam és empatikus vagyok a mostani kormánnyal is - már csak azért is, mert kormánypárti vagyok. De mi az ördögtől nehéz ezt a költségvetést úgy megcsinálni, hogy ne váltson ki közfelháborodást? Nem csak azért, azon trivialitás miatt, ami itt sokszor elhangzott, hogy végül is az államnak nincs pénze, az állam azt osztja ki, amit az adófizető b efizet, egy tönkrement gazdaságban, egy, az állam kikerüléséből sportot űző társadalomban az állam ennyihez tud hozzájutni, ennyit tud elosztani. Itt másféle nehézségek is vannak. Legfőképpen az a nehézség, hogy mit kell szolgálnia az államnak, mikor ezt a pénzt elosztja. Itt egymással szemben küzd két felfogás. Az egyik, amit az egyszerűség kedvéért nevezhetünk szocialistának - bár nevezhetjük nemzeti konzervatívnak vagy fasisztának is - és a másik, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk konzervatívnak - b ár ugye, ezt szokták liberálisnak nevezni a közgazdászok. (Derültség a bal oldalon.) A szocialista megközelítés és a nemzeti keresztény pártok által ma előnyben részesített megközelítés azt gondolja, hogy az állam dolga, hogy mindaz, ami egy társadalom fej lődése szempontjából fontos, ami a jövő miatt kell, ami a biztonságérzet miatt kell, ami az emberi élet miatt kell, azt ő szedje össze, költse el, szervezze meg, tartsa kézben, mert akkor fog az jól menni. (15.30) A konzervatív megközelítés azt mondja, hog y az állam csak annyi szerepet vállaljon magára, amennyit muszáj, mert a társadalom normál együttműködését nem tudják biztosítani. Nos, amikor egy olyan helyzetben vagyunk, amikor nagyjából a '70es évek végén összeomlott a szocialista nemzeti keresztény m egközelítés, és technikai kényszerré is vált, hogy konzervatívvá váljon a költségvetés - nem a hitből fakadt, hanem technikai kényszerből jött , érthető, hogy ebből a konzervatív megközelítésből kiki elemeket ragadott ki, együtt érezve vele, és gyakorlat ilag attól függően, hogy hol áll a világban, milyen konkrét szorításai vannak, egyrészt elvállalta, másrészt nem vállalta el, és teljesen zavaros társadalmi magyarázatok alakultak ki. A dolgot iszonyúan bonyolítja az, hogy rengeteg meseközgazdaságtan segí t közben a szerencsétlen közvéleménynek és szerencsétlen szakmai értelmiségnek abban, hogy költségvetést csináljon. Ezek a meseközgazdaságtanok többnyire úgy épülnek föl, hogy a növekedési elméletek ismert dolgait hitvány prakticizmusra fordítják. Itt ma két területen láthattuk ezt állandóan. Teljesen nyilvánvaló, hogy a human capital, tehát az embertőke fejlődése, gazdagsága, az emberi kultúra rugalmassága és árnyaltsága meghatározó termelési tényezővé válik. Ebből le lehet vonni azt a következtetést, hog y az államnak úgy kell a szolgáltatásait csinálni, hogy minél inkább ösztönözve legyen ez az embertőke, de azt is le lehet vonni, hogy az állam dolga, hogy létrehozza ezt az embertőkét. Itt nagyon furcsa dolgokkal kerülünk szembe. Vagy vegyünk egy másik te rületet, ahol nincsenek végiggondolva a dolgok. Állandóan azt mondjuk, hogy az önkormányzat legyen felelősebb, önállóbb, másik oldalról azt mondjuk, hogy de ez iszonyatos igazságtalanságokhoz vezet, hiszen a gazdasági adottságai mások az önkormányzatoknak - tehát az újraelosztást növeljük benne. Nyilvánvaló, hogy a két elv egyesíthető, összemérhető, de csak akkor, ha végiggondoljuk, és minden olyan lecke, amit az értelmiség nem végzett el, nem dolgozott föl, rászakad arra a költségvetésre, hogy ő a pillanat nyi szűkülése szerint valahogy beálljon a le nem folytatott
