Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 15 (310. szám) - A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvényjavaslat, valamint a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának lezárása - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP):
1782 foglalkozni kell, most is és a finanszírozás egyes forrásainak eldönt ésekor, az adójogszabályok előkészítése során is. Nagyon nem igaz az, hogy egyforma az önkormányzatok pozíciója a vagyoni állapotokat tekintve. 1990től jelentős nagyságrendet tett ki az önkormányzatok privatizációs bevétele. 1990től a '89. évi XIII. törv ény, a '92. évi LIII. és LIV. törvény előírásai szerint az önkormányzatok komoly nagyságrendű pénzeket kaptak. A teljes összeg - mint Csiha Judit tárca nélküli miniszter Balsay István képviselőtársamnak adott válaszának táblázatai tanulsága szerint - 127,4 milliárd forint volt. Ez a teljes összeg azt is jelenti ugyanakkor, hogy egy főre átlag 12 ezer forint privatizációs bevétel jut ebben az országban. Azt, hogy ennek milyen területi koncentrációja van, néhány példával hadd világítsam meg. Általában azt szo kták mondani, hogy Budapestre koncentrálódik a privatizációs bevétel. El szeretném ismerni - én magam nem vagyok Budapestpárti , hogy ez nem így van. A budapesti önkormányzatoknak, tehát a kerületi önkormányzatoknak átadott privatizációs bevétel 14 500 f orint egy főre. Óriási különbség van azonban Budapesten belül kerületenként is. Az I. kerületben 77 400 forint egy főre eső privatizációs bevétel van, míg a IV. kerületi 3 500 forintos egy főre eső összeg vagy a XX. kerületi 2 700 forintos egy főre eső öss zeg nem több, mint bármelyik más - akár SzabolcsSzatmárBereg megyei - városi önkormányzat privatizációs bevételi összege. Tehát itt is óvatosan kell kezelni a számokat, úgy gondolom. Az igazán szemléltethető nagyságrend azonban nem a főváros kerületeire nézve tevődik össze. Valamennyien tudjuk: az, hogy 1990ig hol történtek állami beruházások, hol történtek munkahelyteremtések, hova települt le, mondjuk, az atomerőmű, vagy hogy hol helyezték üzembe a tiszai finomítót vagy hogy hova telepítették a BVKt, nagyon sok tényezőtől függött, elsősorban politikai okokra vezethető vissza. Semmiféleképpen sem lehet tehát a települések érdemeként elismerni azt, hogy az 1990ig lezajlott iparosítás milyen adatokkal, milyen pozitívumokkal járt a település életében, min t ahogy azt sem lehet a települések hátrányaként elfogadni, hogy történetesen abba a kis faluba, abba a kisvárosba történt vagy nem történt komoly ipartelepítés. Természetesen nem szeretném a most felsorolandó önkormányzatok rovására elmondani a gondolatme netemet, én tehát nem ítélem el azt az önkormányzati kört, amely a privatizációs bevételekből részesedett, de azt hiszem, a nagyságrendek érzékeléséhez ez szükségeltetik. Azzal, hogy Tiszaújvárosban az egy főre eső privatizációs bevétel 311 ezer forint, és ennek vagyonhasznosítási arányos része közel fele az éves normális finanszírozáshoz szükséges összegnek, azt hiszem, nem mondok újat. Érdekes módon a lista második helyen Hévíz áll a maga 4 400 fő állandó lakosával és az egy lakosra számított 203 500 fori ntos privatizációs bevétellel. A következő hely Siófoké a maga 104 ezer forintos nagyságrendjével, amely az országos átlagnak közel a nyolcszorosa, a budapestinek közel a hatszorosa - bocsánat, rosszul mondtam, Százhalombatta van 178 ezer forinttal a másod ik körben az élmezőnyben. (13.10) Száz szónak is egy a vége: természetesen nem azt akartam ezzel mondani, hogy ezek az önkormányzatok hibáztak akkor, hogy jólesően könyvelték el a privatizációs bevételeket. Csak arra szerettem volna rámutatni, hogy bizony nem voltak egyforma helyzetben az önkormányzatok akkor, amikor saját forrásaikat, saját erőlehetőségeiket felmérték, hiszen ezekkel a bevételekkel, ezekkel a kapott juttatásokkal - akár befektették, akár felélték, akár beruházták - az önkormányzatoknak kül önkülön kellett saját adósságaik szerint számolni. Mit szoktak még figyelembe venni akkor, amikor a települések eltérő helyzetét értékelik? Általában - és én magam is ilyen meggondolással fogtam a problémához - minden bizonnyal a személyi jövedelemadó min t önkormányzati finanszírozási forrás ilyen erős differenciáló tényező. A tények azonban meggyőztek engem arról, hogy ahogy ez a kormányzat kezeli a személyi jövedelemadóból az önkormányzatoknak juttatott részt, az önmagában nem növeli a differenciát. Az t ermészetes, hogy a 22 százalékos helyben hagyandó rész erős differenciákat tartalmaz. Azonban ez