Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 15 (310. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDNP):
1758 Ráadásul nemcsak erről van szó , hanem arról is, hogy közben az egy keresőre jutó nettó kibocsátás dinamikusan növekszik, tehát a rés, a család és háztartásgazdaságok humántőkehozadékának teljesítménye és az ezért kapott ellenérték közötti különbség valójában majdnem az iménti összeg kétszerese. Ez persze a vállalkozói tőke oldaláról nézve versenyképességjavulásként tételeződik, de ez a semleges szakkifejezés eufemisztikusan elfedi a lényeget. Nevezetesen azt, hogy ami lezajlott, lényegében nem más, mint egy állami közvetítéssel végre hajtott, hatalmas erejű tőkeátcsoportosítás a családüzem, a családgazdaság és a vállalkozói üzem között, aminek lényegét, azt hiszem, pontosabban kellene leírnunk és megismernünk. Jellemző persze, hogy az évtizedek óta éppen aktuális politikai kurzus konkr ét ideológiai köntösétől függetlenül, de állandó gyanakvás kíséri tulajdonképpen a család- és háztartásgazdaság életfunkcióit, és azt a valamit, amit fogyasztásnak nevezünk, és amit ez a logika általában szükséges részként kezel, elfeledkezve közben arról, hogy a fogyasztás mellesleg mégiscsak a legfontosabb dolognak - nézetem szerint legalábbis, amit úgy hívunk, hogy ember, vagy kicsit közgazdászabbul fogalmazva: munkaerő - az újratermelését jelenti. Ezért azt gondolom, nem mindegy, mi történik ezzel a biz onyos családüzemmel, és ezért nem mindegy, hogy ez a családüzem milyen minőségű munkaerőt - magyarul: milyen minőségű embert - képes termelni az egész társadalom javára. Amikor a politika '95 óta többször is, rendszeresen megköszöni, és nyilván őszintén, a nép áldozatvállalását, és olyan látszatot kelt, hogy csupán múló kellemetlenségről volt szó, ami felejthető, akkor azt hiszem, ez tévedés. A probléma ugyanis nem a felejthető mentális kellemetlenségek kategóriájába tartozik. Tudniillik az a soksok milliá rd dollárnyi, a családüzemből kivont összeg a társadalom rendkívül bonyolult újratermelési mechanizmusain keresztül járja a maga útját, és az örvendetes versenyképességjavulás és fizetési mérleg deficitcsökkenése, aminek természetesen nagyon lehet örülni, de mindezek negatív lenyomataként kifejti a maga hatásait. E hatások természetesen nem feltétlenül a gazdaság kategóriával leírható jelenségkörben jelennek meg, hanem kifejtik hatásukat a demográfiai folyamatoktól a mortalitáson át a kriminalitásig, a fek etegazdaságig és a legbonyolultabb problémákig, amelyek mindmind ezzel a humántőkekivonással hozhatók összefüggésbe. És ha ezeket is figyelembe vesszük, akkor egyáltalán nem biztos, hogy olyan sikeresnek minősíthetjük ezt a beavatkozássorozatot. (11.10) És ha már a pénzügyi egyensúly és a versenyképesség kategóriáinál tartunk, nem árt kicsit elidőzni annál, amit a költségvetési törvény csak néhányszor, és akkor is kizárólag mint az euroatlanti integráció témakörét említi, nevezetesen, hogy a magyar gazda ságnak egy rohamos gyorsasággal globalizálódó világgazdaságba kell beilleszkednie. Csakhogy a globalizációs folyamatok súlyos belső ellentmondásai egyre nyilvánvalóbbak, és aligha gondolhatjuk komolyan, hogy ezek alapos végiggondolása és a hozzájuk való vi szonyunk megfogalmazása nélkül valóban esélyünk lehet a sikerre. Márpedig a kormány költségvetési javaslatán nem nagyon érződik ennek a végiggondoltsága. Holott olyan súlyú problémákról van szó, amelyek közvetlen következményeiket tekintve egyáltalában nem elvont, csak teoretikus szinten értelmezhető kérdéseket érintenek, hanem az egyéneket, családokat közvetlenül, életviszonyaikban közvetlenül érintik, és váltanak ki súlyos dilemmákat. Ezen belül én egyre szeretném felhívni illusztrációké nt a figyelmet. A main stream közgazdaságtan számára evidencia az a tény, hogy a világgazdaságot a folyamatosan éleződő globális verseny jellemzi. Ezért aztán - folytatja ez a logika - az egyén, a család, a vállalat, a társadalmi rétegek, a nemzetgazdaságo k szintjén is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az adott entitás képes legyen ezzel a versennyel lépést tartani. Ennek érdekében - hangzik továbbá a gondolatmenet logikája - radikálisan csökkenteni kell minden "fölösleges" kiadást, s mivel az el múlt egykét év során evidenciává vált az is, hogy ez döntően az állami költségvetési kiadásokat jelenti, így természetes, hogy a versenyképesség növelésének egyik fő eszköze ezen logika szerint az állami, elsősorban az állami jóléti kiadásoknak -
