Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 15 (310. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KÁDÁR BÉLA (MDF):
1749 meghatár ozói is. Kérdéses marad persze az is, hogy az elmúlt három évben erőteljesen megsarcolt társadalmi tevékenységi területek és lakosságcsoportok feledike majd a közelmúlt megpróbáltatásait. Vajon 1998ban örömmel veszie tudomásul a magyar munkavállaló, hog y reálbére körülbelül 10 százalékkal lesz alacsonyabb a jövő évi javítások után is, meg az ez évi javítások után is, mint 1994ben? Vagy a magyar nyugdíjas, hogy reálnyugdíjainak értéke a jövő évben is, a tervezet szerint is körülbelül 15 százalékkal marad majd el az 1994. évi szint mögött? S aztán van egy régi magyar politikai bölcsesség is, amit Deák Ferenc fogalmazott meg azzal, hogy a politika az arányok művészete. Nehezebb helyzetekben a bölcs kormányzatnak célszerű egyenlő mértékeket kialakítani elosz tásokban. Az említett kedvező juttatásokban részesülő területek fejlődésének, helyzetjavulásának mértéke mögött messze elmarad vagy egyenesen romlik a nagycsaládosok helyzete, az önkormányzatok helyzete vagy a szociális ellátásban részesülők helyzete. Az i dő tengelyén a minősítés első mércéje mindig a múlt örökségével való birkózás eredményessége. Magyarország az elmúlt negyedszázadban Európa legeladósodottabb, legsúlyosabb állampénzügyi egyensúlyhiánnyal küszködő országainak a csoportjába került. (10.20) Nem véletlen, hogy a nemzetközi üzleti és politikai világ olyan megkülönböztetett figyelmet fordított a magyar makropénzügyi mutatók alakulására. Az elmúlt két évben - nem egészen két évben, inkább másfél évben - mintegy 750 milliárd forint állami tulajdon értékesítéséből származó bevételek egy részének felhasználása adósságcsökkentésre kihozta az országot az eladósodási viharzónából, ebből adódóan csökkentette a kamatterheket, jótékonyan befolyásolta az ország nemzetközi megítélését és a nemzetgazdaság pén zügyi egyensúlyviszonyait. Az adósságcsökkenés és a kamattehercsökkenés után és gazdasági megélénkülés mellett viszont talány, hogy miért marad 1998ban is 4,9 százalék az államháztartás GDPhez, bruttó belföldi termékhez viszonyított aránya. A válasz fel tehetően a választási év költségvetési sajátosságaiban keresendő. Még inkább elgondolkoztató, hogy ha itt jó a nemzetközi konjunktúra, egy 34 százalékra várt gazdasági növekedés és egy lassanlassan beinduló piacgazdaság mellett miért nem alacsonyabb az á llamháztartási egyensúlyhiány mértéke. Mi lesz akkor, ha történetesen a széljárás kedvezőtlenebb lesz, a nemzetközi konjunktúra felhősebb lesz? Ez szerencsére a jövő évben még nem várható, de a jövő évben nem végződik a gazdaságtörténelem. Ha a jó konjunkt úra időszakában csak annyi a 1998. évi államháztartási deficit mértéke, mint 1997ben, vagy amennyi volt 1994 átlagában, akkor némi kétkedéssel vetjük fel, hogy hol vannak a gazdaság működési hatásfokának a javulásából származó nemzetgazdasági megtakarítás ok, egyensúlyhiánycsökkentések. Az államháztartási deficit átalakult társadalmi deficitté, amely megjelent az elszegényedésben, térségi leszakadásban, a népességfogyás felgyorsulásában, az általános kulturális, egészségügyi, közbiztonsági helyzet, erkölcs i színvonal romlásában. Az állam pénzügyi egyensúlyi helyzetének javulása e területek rovására bontakozott ki. Az 1994 és 1997 közötti jövedelemelvonási politika legnagyobb vesztesei társadalmi szempontból a nagycsaládosok, a helyi önkormányzatok és a nyu gdíjasok voltak. Például a bruttó belföldi terméken belül az elmúlt három évben 3,3 százalékról 1,7 százalékra, a legnagyobb arányban csökkent a családi támogatások aránya 6,8 százalékról 4,5 százalékra az önkormányzatok támogatásának aránya és az 1998. év i költségvetés csak a nyugdíjasok esetében szándékozik csökkenteni a korábbi társadalmi deficitet, ami a nagycsaládosok esetében viszont változatlanul fennmarad. Az önkormányzatoknál a közvetlen támogatások mértékének mintegy 4 százalékos csökkenését termé szetesen a jövedelemadóbevételek növekedése némileg meghaladja, e szerény növekedés viszont nincs összhangban az önkormányzatokra háruló többletfeladatokkal, a feladatfinanszírozás normális esetben elháríthatatlan követelményeivel. Tehát ha egészében néz em a költségvetést, akkor azt kell mondanom, hogy a társadalmi deficit mértéke nem csökken.
