Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 13 (308. szám) - Az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi pótköltségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. GÖTZINGER ISTVÁN, a szociális és egészségügyi bizottság előadója:
1497 Mi több megállapítást tettünk a véleményünkben, több kritikai megjegyzést is megfogalmaztunk, azonban itt és most csak kettőt szeretnék ebből megemlíteni. Az egyik az, ami már itt szóba került az államtitkári expozéban, nevezetesen a hiány, a várható hiány nagysága. A mi megítélésünk szerint és a rendelkezésünkre álló információ k szerint az Egészségbiztosítási Alap várható, reális hiánya a törvényjavaslatban szereplő számhoz képest mintegy 1720 milliárd forinttal lehet több. A számvevőszéki bizottság vitáján, ahol a törvényjavaslat vitára való alkalmasságáról volt szó, a Pénzügy minisztérium jelen lévő szakértője olyan bejelentést tett, miszerint a kormány respektálni fogja a Számvevőszék, illetve korábban az Egészségbiztosítási Alap szakértőjének a várható hiányra vonatkozó prognózisát, és módosító indítványokkal próbálja meg köz elíteni az általunk reálisnak tartott összeghez az elfogadásra ajánlott hiány összegét. Nem egyértelmű számomra - Akar úr expozéját ismerve, meghallgatva , hogy most végül is melyik hiánnyal fog a kormány a továbbiakban dolgozni. A másik megjegyzésünk az úgynevezett különkeretes gyógyszerek támogatási rendszerének problémájára hívta föl a figyelmet. Erre vonatkozóan is olyan szakértői észrevételt tett a pénzügyi kormányzat a számvevőszéki bizottság ülésén, miszerint az erre vonatkozó javaslatainkat, kritik ai észrevételeinket is megfontolják, és azoknak megfelelően korrekciókat hajtanak végre a törvényjavaslaton. Tisztelt Országgyűlés! Ezt a két problémát szerettem volna a figyelmükbe ajánlani. A további észrevételeinket, amelyek a behajtás ösztönzésére vona tkozó konstrukciót illetik és más egyéb kérdéseket, a hamarosan napirendre kerülő zárszámadási törvényjavaslat vitájában kívánjuk elmondani. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a sz ót dr. Götzinger István úrnak, a szociális bizottság előadójának. DR. GÖTZINGER ISTVÁN , a szociális és egészségügyi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális és egészségügyi bizottság október 1jei ülésén 11 támo gató és 4 ellenszavazattal általános vitára ajánlotta a pótköltségvetésről szóló javaslatot. A bizottságban megfogalmazott véleményekből és kérdésekből igyekszem a legfontosabbakat kiemelni. Az első kérdéskör arról szólt, hogy miért van jelentős, több mint 17 milliárd forint különbség a kormány és az Egészségbiztosítási Önkormányzat pótköltségvetési tervezetében az 1997es hiányra vonatkozóan. A bizottság az Állami Számvevőszék véleményét is figyelembe véve inkább az Egészségbiztosítási Önkormányzat által t ervezett 47,8 milliárd forint hiányt tartja reálisabbnak. Ezért kérdésként merült fel az is, hogy a Pénzügyminisztérium, illetőleg a kormány a pótköltségvetés elkészítése óta eltelt idő tapasztalatai alapján korrigáljae a pótköltségvetésben tervezett 30 m illiárd forint hiányt. A hiány reális tervezése és korrekt rendezése ugyanis a '98as költségvetés megalapozása miatt is fontos kérdés. A második kérdéskör a hiány keletkezésének okairól szólt, a bevételek felül- és a kiadások alultervezéséről. Bevételi ol dalon a 3 százalékpontos járulékszint csökkentése, a keresztfinanszírozás megszűnése, a biztosítást nem fizető biztosítottak utáni költségvetési átutalás megszűnése miatt kieső bevételeket nem pótolta az egészségügyi hozzájárulás bevezetése, mert itt lénye gesen elmaradtak és el fognak maradni a bevételek a tervezettől. Kiadási oldalon elsősorban a gyógyszer- és a gyógyászatisegédeszközellátás kiadásai alultervezettek. A rokkantsági nyugdíjaknál azért következett be túllépés, mert a korhatáremelés miatt évr ől évre egy évvel hosszabb ideig finanszírozza az Egészségbiztosítási Pénztár a rokkantnyugdíjakat. További hiánynövelő tényezők: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott közalkalmazotti kör egyszeri, 10 ezer forintos bérkiegészítése, amely nem volt t ervezve a '97es