Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 13 (308. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről: - Bejelentés a Kereszténydemokrata Képviselők Csoportjának létrehozásáról - Az ülés napirendjének elfogadása - A közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
1494 Nemcsak speciálisan a magyar társadalmi helyzetben, de a világon mindenütt, így az által unk számos esetben példaképnek tekintett nyugateurópai polgári társadalmakban is polemikus problémát jelent a polgári öntevékenységen alapuló szervezetek, az állam, illetve szerveinek viszonya, a funkciók elválasztásának lehetőségei, különböző lehetséges szerepeik értelmezése. Többfajta példa van, a skandináv államoktól kezdve az Egyesült Államokig, Németország és Franciaország példája is. A másik kérdéskör az, hogy mit nevezhetünk nonprofit szektornak, harmadik szektornak, nem kormányzati szektornak, civi l társadalomnak. Ezek ismertetése az e kérdéskörre adott időlehetőséget meghaladja. Fel szeretném hívni arra is a figyelmet, hogy a FideszMagyar Polgári Párt elemzői szerint az egyes fogalmak használata más és más funkciókat jelöl ki e törvénytervezetben is a civil vagy nem kormányzati alakulatok számára, de mindegyik fogalom abból a feltételezésből indul ki, hogy itt olyan állampolgári alapjogok gyakorlásáról van szó, mint az egyesülési jog, a véleménynyilvánítási és a petíciós jogok; másrészt a jogok gya korlása a polgárok aktivitása, aktív magatartása útján valósul meg; harmadrészt szervezett, másképpen intézményesített vagy intézményesülő dolgokról van szó, amelyben a polgárok egymással valami érdekében való együttműködés formáját, szervezetét, tehát biz onyos mértékig intézményesült kört szerveznek. Arról is beszéltünk, hogy valaminek a körülhatárolása és valaminek a valamitől való elhatárolása történik meg, ilyen szempontból ennek a kulcsfogalmai a politikai hatalomtól való elhatárolódás, a gazdasági hat alomtól való elhatárolódás és a kívülről irányítottság helyett az önkéntességen alapuló belső késztetés, irányultság - ezt tartjuk mi döntőnek. A fogalmak használata láthatóan társadalmipolitikai funkciókat jelöl ki, szerepeket határol körül, viszonyokat nevez meg. Tisztelt Ház! A FideszMagyar Polgári Párt gyakorlati problémák bemutatásával az általános vitát megelőzően is arra kíván utalni, arra kíván figyelmet fordítani, hogy e törvényjavaslat, amely megítélésünk szerint legalább három évet késett, mégi s milyen gyakorlati problémákat vet fel. A közhasznúság feltételei között problémát látunk a vállalkozási tevékenységek bizonyos mértékű korlátozásánál, a gazdálkodási eredmény felosztásának tilalmánál. Megítélésünk szerint a politikai pártoktól való függe tlenség és a közvetlen politikai tevékenység tilalmánál nehezen követhető és nehezen ellenőrizhető fogalmakat határoz meg; továbbá a szervezet ügyintéző szervének működésére vonatkozó előírásoknak való megfelelés - ülések gyakorisága, döntések nyilvánosság a, a vezető tisztségek viselőivel kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályok - tekintetében, valamint a szervezet működését ellenőrző szerv működésére vonatkozó szabályok esetében látunk igen komoly aggályokat, amelyek oda vezethetnek, hogy a választások e lőtt nem sokkal többel, mint fél évvel, ismét egy olyan jogszabályt, olyan törvényt hoz létre a parlament, amelyet a választások során a nagy érdekérvényesítő szervezetek, pártok remekül tudnak felhasználni. Mind e követelményeket a szervezetnek az alapító , létesítő iratban kell szerepeltetnie, tekintettel arra, hogy létrejötte a bíróság határozatától, közhasznú szervezetként történő nyilvántartásba vételétől függ. A fenti konstrukciónál az alábbi problémákat látjuk: a kritériumok többségét más, a megneveze tt szervezeti jogkörre vonatkozó hatályos szabályok már tartalmazzák, e tekintetben a javaslat tehát kevés újdonsággal bír. Másrészt szükséges módosításokat más és más módon kell és lehet átvezetni egyesület vagy alapítvány, közalapítvány, közhasznú társas ág esetében. A javaslat azt sugallja, hogy közhasznú szervezet, amelynek felügyelő szerve van. Ez vajon azt jelenti, hogy egy egyesület esetében az eddig egyetemes felelősséget viselő egyesületi közgyűlés demokratikus jogait korlátozó vagy azt tőle átvevő szerv jön létre? Mi nem erre gondolunk. A FideszMagyar Polgári Párt javaslatainak összefoglalását az alábbiakban adjuk meg a közhasznú szervezetekkel kapcsolatos törvényjavaslat során: