Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 6 (306. szám) - A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. VARGA ISTVÁN (MDF):
1282 DR. VARGA ISTVÁN (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kedves Isépy Képviselő Ú r! Mindjárt hadd vitatkozzam önnel! Kicsit csorba ez a bozótvágó kés, amellyel most itt ebben a dzsungelben a kormány megpróbál ezzel a törvényjavaslattal rendet teremteni. De ez csak a személyes és szubjektív megjegyzésem; valóban ki lehet élesíteni. Kéts égtelen, hogy a cégnyilvántartás jelenlegi rendszere és egyáltalán cégbejegyzések területe kaotikus állapotokra utal, hiszen a vállalkozóknak évekig kell várni arra, hogy akár a cég bejegyzése - és akkor még nem beszélek a módosításról, amelyre fél évtized et is várni kellett - megtörténjen. Szeretném azért azt a véleményemet - amely egyébként megegyezik az előttem szóló véleményével - aláhúzni, hogy nem a cégbíróságok és nem a cégbírói kar tehet arról, hogy a vállalkozók és a jogi képviselők reménytelen har cot vívtak az elmúlt időben, néhány üde kivételtől eltekintve, nemcsak azért, hogy a cég bejegyzése megtörténjen - mondom, a módosítás, az már majdnem lehetetlen feladat volt , hanem, hogy egyáltalán - és erről majd a későbbiekben szeretnék beszélni - bej ussanak a cégbíróságokra. A Magyar Demokrata Fórum már több alkalommal kifejtette azt az álláspontját, és ezt most is hangsúlyozzuk, hogy a bajok gyökere ott van, hogy 1989ben - Sárközy Tamás, szeretném megjegyezni - a cégbíróság feladatait olyan feladatn ak deklarálták, amely alapvető bírói munkát igényel. Mivel a cégjog alapvetően a vállalkozások szabadságán alapuló regisztrálási eljárást jelenti és nem engedélyezést, illetve - véleményünk szerint - bírói mérlegelésen alapuló döntést, nézetünk szerint ebb en az irányban kellett volna most is elmozdulni. Különös tekintettel arra, hogy akár Kanadában, akár Franciaországban - a tisztelt Országgyűlés előtt is ismeretes - a cégbejegyzés akként történik, hogy a jogi képviselő ügyvéd megvásárol egy 30 vagy 20 olda las nyomtatványt, azt kitölti, leadja, és a cég be van jegyezve. Ez a törvényjavaslat nem erről szól. A tárgyalandó javaslat e fenntartások mellett természetesen a kialakult helyzet miatt üdvözölendő körülmény, és a Magyar Demokrata Fórum is támogatja ezt a javaslatot - néhány probléma felvetésén túlmenően. A jelenlegi rendszer bonyolultságát kívánatos volt felváltani egyértelműbb, egységesebb szabályokkal. Nagy jelentősége van a cégbejegyzési eljárás egyszerűsítésének, a kamarák bevonásának. A kamara által kiállítandó igazolás bevezetésével az alapítás bonyolult, nehézkes rendszerét sikerült felváltani egy hatékonyabb módszerrel, erről már sokan beszéltek. Mi is támogatjuk az egyablakos rendszer bevezetését. Ugyanakkor félő, hogy az állami költségvetés lefa ragása miatti lelkesedés során a jogalkotó túlzásba viszi a bírói karral kapcsolatos takarékoskodást. Ez alatt azt értjük, hogy egyes lényeges jogi kérdéseket nem kellő szakképzettséggel és főleg garanciális elemek nélkülözésével - elnézést a kifejezésért, nem jut jobb eszembe , gyorstalpalón végezett jogtechnikusokkal próbálják megcsináltatni. Addig, ameddig a cégbejegyzés konstitutív hatályú, ez az intézkedés egyszerűen felelőtlenség, nem szólva arról, hogy a jogtechnikusi kar függetlensége, elfogultság esetén kizárási szabályai, fegyelmi és bérezési szabályai olyan kérdések, amelyek szerintünk nem megnyugtatóan rendezettek. A törvény 1. §a fogalmazza meg a cég fogalmát, mely alapvető fogalom. A jogalkotó arra törekedett, hogy minél több lehetőséget bizt osítson saját maga számára a későbbiekben a különböző szervezetek nyilvántartásában. Emiatt azonban egyrészt a definíció vált nagyon bonyolulttá és közvetetté, másrészt a törvényjavaslat egész szellemisége csorbult, hisz ez a javaslat nem szervezetek állam i nyilvántartása vagy nem magánszemélyek nyilvántartása céljából készült. A javaslat célja a kereskedelemben részt vevő magánszemélyek nyilvántartása. Így valóban mindenfajta nyilvántartás alapját képezheti a későbbiekben a jelen javaslat, ám könnyen lehet , hogy a civil szférát szabályozni szándékozó nonprofittörvény tervezete önmagában elegendő lenne