Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
540 Az Országgyűlés a módosító javaslatot 58 igen szavazattal, 258 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 44. pontjában Hack Péter a törvényjavaslat 41. § (1) bekezdéséne k és ezzel összefüggésben a 45. pontban a (2) bekezdés módosítását kezdeményezik. Javaslata szerint a Miniszterelnöki Hivatal élén közigazgatási államtitkár áll, mellette politikai és helyettes államtitkárok működhetnek. A javaslatokat az alkotmányügyi biz ottság támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 184 ellenszavazattal és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 46. pontjában Salamon László és képviselőtárs ai a 42. § (1) bekezdésének módosítását és ezzel összefüggésben minden olyan hivatkozásban, ahol "politikai tisztséget betöltő vezető" szerepel, helyette "kormány tagja és a politikai államtitkár" megnevezés alkalmazását javasolják. Az alkotmányügyi bizott ság támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 168 ellenszavazattal és 7 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 61. pontjában Salamon László és képviselőtárai a törvényjavaslatot új paragrafussal javasolják kiegészíteni. Ebben azt kezdeményezik, hogy akit megbízásából törvény megsértése miatt mentenek fel, nem tarthat igényt az őt megillető juttatásokra. Frakciókérésre szavazunk. A tisztelt Országgyűlés támogatjae a módosító indítványt? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 90 igen szavazattal, 206 ellenszavazattal és 13 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. Az ajánlás 64. pontjában Pancza István a törvényjavaslat 55. § (1) bekezdésé nek módosításával azt kezdeményezi, hogy a törvény a kihirdetést követő 30. napon lépjen hatályba. Frakció kérésére szavazunk. A tisztelt Országgyűlés elfogadjae a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 242 ellenszavazattal és 11 tartózkodás mellett nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. Megkérdezem, vane valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről nem szavaztunk, de kellett volna. (Nincs jelentkező.) Ilyen nincs. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor. (Folyamatos zaj.) A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavasl athoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala . A z előterjesztést T/4233. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/4233/11. és 13. számokon kapták kézhez képviselőtársaim. Megadom a szót Vastagh Pál igazságügyminiszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.