Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KISS RÓBERT jegyző: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
541 Képviselőtá rsaimtól egy kis türelmet kérek. (Az elnöklést dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke veszi át.) DR. VASTAGH PÁL igazságügyminiszter : Tisztelt Ház! A polgári perrendtartás módosító javaslata elsősorban két feladatot kívánt megoldani. Egyrészről az ít élőtáblák felállításának eljárásjogi következményeit kellett érvényesíteni a polgári perrendtartásban, másrészt pedig az új szervezeti rendben a jogorvoslati formákat az ügyek nagyságrendjéhez kívánja a javaslat alakítani. Az első feladat kapcsán annyit ke ll elmondanom, tisztelt Ház, hogy a bonyolultabb ügyek kerülnek át a megyei bíróságok elsőfokára anélkül, hogy a helyi bíróságok általános bírósági jellege, karaktere megváltozna. Az összes polgári ügyek mintegy 20 százaléka kerül át a törvényjavaslat érte lmében a megyei elsőfokú hatáskörbe, és ezekben az ügyekben a tárgybeli és a jogi összetettség és bonyolultság mellett ezeknek az ügyeknek az elbírálásában egységesebb bírói gyakorlatra is szükség van. Ez a rendelkezés nem váltott ki nagyobb ellenérzést va gy reflexiókat a Házban, hiszen a részletes vita során módosító indítvány sem érkezett ezekhez a részekhez. A javaslat másik vonulata a jogorvoslati rend egyszerűsítése és átalakítása, az úgynevezett kisebb perértékű ügyekben a jogorvoslati eljárás egyszer űsítése, ami röviden és lényegretörően azt jelenti, hogy a másodfokú eljárás során már nem ismétlődik meg az elsőfokú eljárás, a másodfokú jogorvoslat során csupán az elsőfok ott született döntésének az ellenőrzése történik meg, és nem újrakezdődik az egés z eljárás. Arra szorítkozik, hogy nem történte anyagi jogi vagy eljárásjogi szabálysértés a felülvizsgálatkor. Ez azonban nem csorbítja a jogorvoslat alkotmányos lehetőségét és alkotmányos szerepét. (18.30) Változnak a módosítás értelmében a közigazgatási perek szabályai is, egyszerűsödik e tekintetben is a jogorvoslati rendszer, hiszen a közigazgatási határozatok felülvizsgálatának számos közigazgatáson belüli szintje lehet, és ehhez csatlakozik még a bírósági jogorvoslati szint is. Ezt mindenképpen egysz erűsíteni kellett, és az ügyek jellegéhez kellett igazítani. Ugyanakkor a kormány támogatta azt a módosító indítványt, hogy maradjon fenn a fellebbezési jog azokban a közigazgatási perekben, ahol az ügyfelet a közigazgatás jelentős, a módosító javaslat sze rint 2 millió forintot meghaladó összeg fizetésére kötelezi, és ennek a jogcíme közömbös. Végezetül, tisztelt Ház, szeretnék szólni a munkaügyi szabályok változásáról, amelyeknek középpontjában elsősorban az áll, hogy a munkaügyi vitákat a jövőben gyorsabb an és egyszerűbben és a felek közötti megegyezés lehetőségét megteremtve alakítsuk át. Így a javaslat a bíró kötelezettségévé teszi, hogy a per tárgyalását megelőzően a felek között kötetlen egyeztetést kezdeményezzen, és csak ezt követi majd a peres eljár ás. Mindezek alapján, tisztelt Ház, miután a javaslat - úgy tűnik az eddigiek során - számíthat a Ház támogatására, kérem, szavazzák meg a kormány által támogatott módosító indítványt. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Fü zessy Tibor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. DR. KISS RÓBERT jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A T/4233/11. számú ajánlás 1., 2., 4., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 13., 14., 16., 17. és 19. pontjai, valamint a T/4233/13. számú kiegészítő ajánlás 1. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Felkérem j egyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az előterjesztő támogat.