Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - Dr. Rapcsák András (KDNP) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez - "A területfejlesztési törvény anomáliái" tárgyában - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. RAPCSÁK ANDRÁS (KDNP):
501 akként szeretne megoldani, hogy átveszi a Szent János Kórháztól a funkciót, és termé szetesen ezeknek az üzemeltetésével járó terheket és esetleges előnyöket. Tehát a miniszter urat, azt hiszem, rosszul tájékoztatták, ami a kérdés napirenden nem létét illeti, hiszen a holnapi vagy holnaputáni II. kerületi önkormányzati ülésen ezt a kérdést vizsgálni fogják, és esetleg döntenek. Azt hiszem, miniszter úr munkatársai nem minden szempontból derítették föl, és az ön válaszát előkészítők nem pontosan ismerik a helyzetet. Úgyhogy azt tanácsolnám tisztelt képviselőtársaimnak, hogy bármilyen tetszet ős is volt az az érvelése miniszter úrnak, hogy elhárult a veszély, amiatt, hogy ez nem így van, ne fogadják el, ne teremtsenek olyan helyzetet, hogy a miniszteri ígéret ellenére maholnap - még egyszer mondom - három egészségügyi intézmény, százezer ellátá sra szoruló sorsa - és ilyen értelemben állami kötelezettségként jelentkező gondozói hálózat csökkentése, és valamilyen, nagyon rossz értelemben vett összevonásra kerülése - folytán ez a válasz súlytalanná váljon. Én nemmel szavazok. (Taps az ellenzéki pad sorokban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Interpelláló képviselőtársunk nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Kimondo m a határozatot: az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 47 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a miniszter úr válaszát elfogadta. Dr. Rapcsák András (KDNP) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez - "A ter ületfejlesztési törvény anomáliái" tárgyában ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Rapcsák András úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, interpellációt nyújtott be a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez: "A területfejl esztési törvény anomáliái" tárgyában. Megadom a szót dr. Rapcsák András képviselő úrnak. DR. RAPCSÁK ANDRÁS (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Félreértések elkerülése végett előre szeretném bocsátani, hogy maga a t erületfejlesztési törvény elve, a törvényalkotó szándéka előremutató, jó, és szükség van rá. Ez viszont nem zárja ki, hogy a törvény alkalmazása országszerte rendkívül sok problémát okoz a jogalkalmazók és elsősorban a települési önkormányzatok számára. Ne m akarok arra kitérni, hogy természetes dolog, hogy javítani kell egy újdonságszámba menő koncepcióra meghozott szabályozást a gyakorlat kapcsán - erre terjedt ki az Alkotmánybíróság javító szándéka is , de föltétlenül figyelmet érdemel, hogy az a látszat , hogy a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény egyes rendelkezései úgy hatnak, mintha ellenérdekeltek lennének az önkormányzati autonómia és az önkormányzati demokrácia fönntartásában. Az általános alkalmazási problémákon túl az időhatár miatt csak példálózó jelleggel kívánom kiemelni az alábbiakat. A megyei területfejlesztési tanácsok jogi státusza nem kellőképpen tisztázott. Igaz, az rögzített, hogy a tanácsok költségvetési szervek, azonban saját bankszámlával mégsem rendelkeznek. Csong rád megyében például az a sajátságos helyzet alakult ki, hogy a tanács tagjai a