Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 18 (286. szám) - A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslat, valamint a megváltozott munkaképességűek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátórendszerének átalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vit... - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - SZABÓ RUDOLFNÉ DR. (SZDSZ):
283 A munkavállalási korú nyugdíjas állomány 1990től '96 elejéig 250 ezerről 400 ezerre nőtt. Sőt, ha a KSH 1996 negyedik negyedévi felmérését vesszük figyelembe, ott 560 ezer ez az állomány. Ezen belül a rokkantnyugdíjasok aránya 77 százalék, s a férfiak képviselik a nagyobb hányadot. Elgondolkoztató, hogy az 5559 éves férfiaknak már 57 százaléka nem dolgozott 1996ban, és ez messze meghaladja valamennyi fejlett piacgazdaság hasonló mutatóját. Ez részben azért következett be, mert a piacgazdaság felé való átmenet a munkahellyel rendelkező megváltozott munkaképességűeket, rokkantnyugdíjasokat bizonytalan helyzetbe hozta, ugya nis a létszámleépítés elsőként azokat a csoportokat érintette, amelyeknek egyéb jövedelmi forrásaik is voltak, és képzettségük, így teljesítőképességük pedig az átlagosnál alacsonyabb volt. Megjegyzem, a '90es népszámlálá s szerint a fogyatékosok például 1825 százalékban alulképzettek. Így az említettek mindjárt az elején inaktivitásra kényszerültek. Más csoportoknak menekülés volt a rokkantnyugdíjazás a munkanélküliség ellen. Ez hosszú távon is biztos jövedelemforrásnak s zámított. Sok esetben az átmeneti munkanélküliellátás után választották ezt a tartós ellátási formát. De a munkanélküliség kezelésére szolgáló források kímélése, a munkáltatók rehabilitáció iránti érdektelensége is a rokkantnyugdíjazás intézményeire hárít otta a nyomást. (9.10) Ezért például '92 és '96 között több mint kétszeresére, 36 milliárdról 76 milliárdra emelkedett a munkaképes korú rokkantaknak kifizetett nyugdíjak összege. Ez a szélsőséges egyensúlybomlás az oka annak, hogy az állami szociális jólé ti feladatok normális ellátását gátló folyamatos támogatásmegvonások ellenére súlyos adó- és tbterhek nehezednek a legális munkaerőpiac szereplőire, amelyek éppen a piaci munkahelyteremtést lehetetlenítik el. A rokkantak száma és a rokkantnyugdíjakra ford ított kiadások magas aránya szempontjából nem egyedülálló a magyarországi helyzet. Több nyugateurópai országban kényszerültek már az ellátások csökkentésére, de intézkedéseket hoztak az egészségkárosodott emberek munkaerőpiacon való megtartása vagy vissza integrálása érdekében is. Ez mindenütt komoly erőfeszítéseket igényel, az eredmény pedig nem igazán látványos, és túl lassan jelentkezik. Magyarországon még súlyosabb a helyzet, mint NyugatEurópa ezen országaiban, mivel itt nálunk rövid idő alatt intenzív en zajlottak le a kedvezőtlen munkaerőpiaci folyamatok, az ellátórendszerek pedig gyengének bizonyultak, vagy ki sem épültek. A társadalombiztosítási rendszer átalakításának folyamatában a szociális partnerek között létrejött társadalmi konszenzusnak megf elelően át kell alakítani a nyugdíjrendszer és az egészségbiztosítás reformjához kapcsolódva, annak folytatásaként a megváltozott munkaképességűeknek, a rokkantaknak járó ellátások jelenlegi rendszerét. Ezt mondja ki a beterjesztett országgyűlési határozat . Az eredeti elképzelések szerint már az 1998. évtől érvényesíteni kellett volna az új koncepciót. E téren azonban olyan súlyos hiányosságokkal kellett szembenézni, mint a foglalkoztatási rehabilitáció intézményrendszerének kiépítetlensége, a rehabilitáció s jellegű képzések és az alkalmas munkahelyek szinte teljes hiánya. Persze csak reménykedni tudunk abban, hogy a szándék, a szakmai felkészültség és a szükséges pénzügyi fedezet biztosítva lesz az új rendszer 1999. január 1jei bevezetéséhez. Ugyanis a nyi latkozatok szerint a rokkantnyugdíjrendszer átalakításának céljaiban teljes a konszenzus a kormányon belül. Fontos viszont, hogy teendőink ne csak abban merüljenek ki, hogy az érintetteket egyik passzív rendszerből a másik passzív rendszerbe soroljuk át, h anem a problémákra valódi megoldásokat találjunk, az ténylegesen szolgálja az egyének érdekeit, összességében pedig csökkenjenek a társadalmi terhek. E téren meg kell teremteni az összhangot a különböző alapok működése között és meg kell világosan határozn i, kik azok a tartós munkanélküliek, akik már nem képesek munkát vállalni, mert véglegesen kiszorultak a munkaerőpiacról koruk, felkészültségük vagy egészségi
