Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 18 (286. szám) - A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslat, valamint a megváltozott munkaképességűek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátórendszerének átalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vit... - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
284 állapotuk miatt. Vagy ellenkezőleg, kik azok a rokkant nyugdíjasok, akik száz százalékban nem ves ztették el a munkaképességüket, vagy akiknek csak átmeneti az egészségromlása, vagy kik azok, akik csak a rokkantsági státusba menekültek. Amennyiben sikerülne megoldani ezt az elég nehéz feladatot, akkor már azt is pontosan meg tudnánk határozni, hogy mel yik kategóriában mi jelenti az egyén számára a megoldást, és melyik alapból kell azt finanszírozni. Jelenleg ezek még össze vannak keveredve. Így például a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozzuk a tartós munkanélküliek között esetenként egészségileg teljesen leépült embereket, mert nem történt meg a kiszűrésük. Az önkormányzat szociális segélyen tart munkaképes embereket, mert nincs elég munkahely, vagy mert nem alkalmasak az új munkakör betöltésére. Más: megváltozott munkaképességű emberek átmeneti járadékot kapnak, mások a harmadik kategóriába sorolás alapján rokkantnyugdíjat kapnak, mert nincs megfelelő munkahely. Emellett az egészségkárosodott emberek számára hiányzik a foglalkoztatási rehabilitáció, a megmaradt munkaképesség hasznosítása, a munkavállalásr a való alkalmassá tétel, a képzés, az átképzés. Kezdeményezések vannak ugyan, de az országos rendszer kiépítése még várat magára. Meg kell tehát határozni, hogy mi legyen a követendő stratégia a megváltozott munkaképességűek és a rokkantak ellátórendszerén ek átalakításában. Ezt fogalmazták meg az előterjesztők a most tárgyalt országgyűlési határozatban. Ezek csak irányelvek, konkrétumok nélkül, és máris elég nagy a visszhangja, ijedelmet, felháborodást váltott ki néhol az érintettek körében. A szemléletvált ás ugyanis abban van elsődlegesen, hogy a munkaképesség csökkenése, illetve a rokkantosítás ne adjon jogot nyugdíjra, ha nem végleges az állapot, hanem a megállapított munkaképességcsökkenés mértékének és tartósságának megfelelően átmeneti ellátást biztos ítson. Ebből kiindulva sor kerülne a harmadik kategóriába sorolt rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatára és a nem végleges állapotúak rehabilitálására. Az intézkedések szükségszerűek, hiszen az előbb elmondottak is ezt igazolják. Mégis jogos a félelmük, ha - és hangsúlyozom: ha - a felülvizsgálat, az új szempontok érvényesítése azt jelentené, hogy egyesek ellátatlanok maradnak, vagy nem lesz mód a foglalkoztatási rehabilitációjukra, mert nem épül ki a rehabilitációs képzési rendszer, és nem létesülnek számukra rehabilitációs munkahelyek. Az ellátórendszer átalakításánál azonban alapelv, hogy azt csak a rehabilitációs lehetőségek fejlesztésével összhangban indokolt megvalósítani. Ebben van a remény, mert hisz ebben megállapodás történt. Ennek megfelelően a terve k szerint nem kerül sor a harmadik csoportú rokkantak esetén a soron kívüli orvosi felülvizsgálatra. Az OOSZI adatai szerint évente az esedékes felülvizsgálaton 60 ezer ember vesz részt, az előbbi esetben pedig mintegy százezer ember azonnali átvizsgálásár a kellene sort keríteni. Erre nincs még orvosi kapacitás sem. A feltételezések szerint ha csak 50 százalékuk alkalmas a rehabilitációra, vajon mit tudnánk hirtelen kezdeni 50 ezer ember elhelyezkedési igényével. Számukat még növelnék az évente rokkanttá mi nősítendők közül a rehabilitálhatóak, számítások szerint mintegy 30 ezer fő. Ezen túlmenően 200 ezer körüli az 50 százalékban megváltozott munkaképességűek száma, többségük számára szintén rehabilitáció és munkahely lenne az igazi megoldás. Ahhoz, hogy elh elyezhetők legyenek, a foglalkoztatáspolitikai eszközökkel kell elősegíteni az újrakezdést, és azoknak minél változatosabb formáját alkalmazni az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően. Részben a munkaadók érdekeltségének megteremtésével, részben új mu nkahelyek létrejöttének támogatásával számottevő változás érhető el e tekintetben - és még sorolhatnám a megoldási módokat. Mindez azt bizonyítja, hogy szoros együttműködés szükségeltetik a Népjóléti Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, a Pénzügyminiszt érium, valamint az Egészségbiztosítási és Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat között a feladat megoldása érdekében. Az elkövetkezendő időszakban pedig vissza kell térni a konkrét javaslatok, elképzelések megtárgyalására. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a k ormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) :
