Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 17 (285. szám) - Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP):
244 Ezt követően pedig a sürgetésünkre - mikor pedig már benyújtottuk a kodifikált szöveget - egy bizottsági ülésen alakítottak ki egyf ajta álláspontot, amely mélységére azok a szavak jellemzők, amelyeket ön is elmondott. Úgy gondolom, ezek nem azok a szakmai vélemények, amelyek az idézetben elhangzottak, amelyeket egy ilyen parlamenti komoly vitában igazán iránymutatónak kellene tekinten i. Azt kell iránymutatónak tekintenünk, amelyet a kormányülésen a hivatalos fórumok nevében megerősítettek, és erről jómagam is rendelkezem dokumentumokkal. Azt nyilvánvaló módon meg kell erősíteni - különösen a hozzászólást illetően , hogy még szerencse, hogy egyrészt nem az egészségbiztosító felelősségi köre a foglalkoztatáspolitika, másrészt pedig, hogy az egészségbiztosító egyik szakbizottsága, amelyik bizonyos szakrészkérdésekkel foglalkozik, nem felelős a foglalkoztatáspolitika egészéért. Én magam is úgy látom, hogy ilyen értelemben nem indokolt ezt a témát a vitára a továbbiakban napirendre tűzni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Bársony András ké pviselő úrnak, MSZP. BÁRSONY ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban késői óra van, és úgy gondolom, hogy ilyenkor tárgyszerűen és röviden kell fogalmazni. Két megjegyzésem van. Az egyik: mélységesen átérzem a kettővel előttem felszólaló képvisel ő asszony elkötelezettségét a probléma iránt. Kár, hogy ez hosszú ideig lepleződött, és csak az elmúlt három év e késői periódusában került elő. Ez az egyik megjegyzésem. Ugyanis a feketemunka elleni küzdelem nem egy olyan időszakban merült fel vagy került elő, amely, mondjuk, az elmúlt egykét év történetéhez kapcsolódik. Van még egy megjegyzésem, amely elsősorban a mezőgazdasági foglalkoztatáshoz kapcsolódik. Nevezetesen az a tény, hogy valakit a mezőgazdaságban foglalkoztatnak, az nem feltétlenül mezőgaz dasági típusú foglalkoztatást jelent. A foglalkoztatás minősége ettől függetlenül lehet pontosan ugyanolyan foglalkoztatás, mint ami az ipar bármely szektorában vagy a szolgáltatás bármely szektorában előfordulhat vagy elvárható. Éppen ezért úgy gondolom é s meggyőződésem: ha Magyarországon azt az elvet valljuk és tartjuk, hogy azonos munkáért azonos fizetséget, és ehhez kapcsolódóan persze - és ezt már én teszem hozzá - azonos közterheket kell vállalni, akkor nem az a kérdés, hogy ki a foglalkoztató, hanem az a kérdés, hogy milyen munkát végez, milyen értéktermelő munkát végez. Még akkor is, ha a foglalkoztatója esetleg egy mezőgazdasági típusú vállalkozó, a végzett munka alapján részben az alkalmazottat megilleti az ellátás, részben pedig az alkalmazottat m egilleti az érte járó munkabér - még egyszer mondom, tekintet nélkül arra, hogy a foglalkoztatást ki végzi. Ebben az esetben egy kicsit (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) farizeusnak érzem azt a megkülönböztetést, ami a kettővel e lőző felszólalásban elhangzott. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Szilágyiné Császár Terézia képviselő asszonynak, KDNP. DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Igazán nem akarom húzni az időt, de kénytelen vagyok reagálni. Egyrészt köszönöm miniszter úrnak azt, hogy megerősített abban, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzat szakmai anyaga - hogy úgy mondjam - nem éppen a törvényhez kapcsolódó megfelelő szakmaiságról tesz tanúságot. Önnek igaza van, és megerősített abban is, hogy mielőtt megszavaztuk a tbönkormányzatok választásáról szóló törvényt, furcsa, hogy ezek a szakemberek támogatták a kormány elképzeléseit.