Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 4 (242. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - VARGA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
99 környezeti hatásai, azaz a közúthálózat egészére való visszahatása, eb ből adódóan tehát a közlekedésfejlesztési koncepcióval történő összevetése lehet a mi feladatunk. Csak megnyugtatásul szerettem volna szólni, hogy egész hamarosan erre a meghallgatásra sor kerül. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : É n is köszönöm. Megadom a szót Varga Mihály úrnak, a FideszMagyar Polgári Párt részéről. (8.40) VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár úr utalt arra, számítottak rá, hogy a parlament elé fog kerülni az autópályadíj ak ügye. Jó lett volna, ha megelőzik ennek a botránynak a parlament elé kerülését, és talán valamilyen átgondoltabb tarifapolitikával áll elő a kormány az Országgyűlés tavaszi ülésszakának a kezdetén. Itt azt hallottuk, össztársadalmi érdek az, hogy autópá lyák épüljenek az országban. Ez valóban így van. Azonban éppen az M5ösnél tapasztalhatjuk azt, hogy össztársadalmi érdek helyett mintha valamilyen költségvetési, vagy éppen az üzemeltető cégek profitérdekei lettek volna a szerződések során az irányadóak. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a Közlekedési Minisztérium az elmúlt két év során két jelentősebb problémával próbált megküzdeni. Az egyik a vasút konszolidálása, amely - emlékezzünk rá - indult a mellékszárnyvasutak bezárásával. Aztán ezt egy társadalmi vita után sikerült elodázni, azonban az elmúlt két év során a vasútnak adott 106 milliárd forint sorsáról a mai napig nem kaptunk tiszta és világos képet. Most itt van előttünk az autópályadíj ügye, és örömmel hallhattuk, hogy a kormánynak most már lesz a utópályadíjpolitikája, és a kormányban végre elkezdődik az a munka, amit már a koncessziós szerződések megkötése előtt el kellett volna kezdeni. Kétségtelen tény, hogy Európa legdrágább autópályáján lehet autózni az M5ösön, és nem sikerült a kormánynak é rvekkel elmagyaráznia azt, hogy miért került sor erre a helyzetre. Ezért mi úgy ítéljük meg, hogy joggal tiltakoznak azon települések polgármesterei, akik az autópálya mellett élnek. Osztom és egyetértek Barsiné Pataky Etelkának azzal a véleményével, hogy ez az autópályadíj irreálisan magas. Ez arra ösztönöz, hogy ezt az autópályát elkerüljék. Nem hiszem, hogy az lett volna a cél a kormányzat részéről is, hogy autópálya helyett mellékutakon, több települést átszelve kelljen az embereknek a fővárosba eljutni uk. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Bauer Tamás úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége frakcióvezetőhelyettesének. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Itt két kérdés van, amihez megjegyzést szeretnék fűzni. Az egyik kérdés, amiről itt szó esett, az az, hogy miféle díjpolitika, miféle autópályadíjak. Világosan látnunk kell, Magyarországon egy olyan egyedülálló döntés született, hogy úgy építenek autópályát, hogy ehhez az állami költségvetés semmivel nem járul hozzá, hanem koncesszióba adja az egész építkezést, és ha így építik az autópályát, akkor az autópályát építő vállalkozó nem tud olyan alacsony autópályadíjat megállapítani, ami ne terelné a közlekedőket le a z autópályáról. Ha olyan autópályadíjat akarunk, mint az osztrák vagy a svájci matricás rendszer, akkor vissza kell vásárolni soksok milliárd, tízmilliárd forintért ezt a koncessziót az állami költségvetésből. Ha ezt nem tesszük, akkor valamilyen kellemet len megoldást kell választani, mert ez egy adottság. A másik kérdés, amiről szólni szeretnék: azt mondta itt Barsiné Pataky Etelka, hogy az év elején a kormány a korábbi döntéseit kényszerül felülvizsgálni. Ebben az esetben, tisztelt képviselőtársaim,