Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 4 (242. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BARÁTH ETELE, a környezetvédelmi bizottság elnöke:
98 Szeretném elmondani, hogy az autópályadíj rendszere mint rendszer csapnivaló. Január 31én egy próbaautózást végeztünk. It t vannak a számlák a kezemben. (Mutatja.) Ha mondjuk, van egy környezettudatos vállalkozó, aki úgy dönt, hogy a térségben az üzleti ügyeit úgy intézi, hogy közben nem szennyezi az 50es út levegőjét, hanem - mondjuk - úri passzióból az autópályát használja , kihajt, visszatér, ismét kihajt, szóval használja az autópályát, akkor a 850 forintos távolságon - nem fogják elhinni - nem kevesebbet, hanem másfélszer többet, 1250 forintot fizet. Más díjszerkezet kell. Bejelentem, hogy a jelenlegi és jövőbeni autópály ák ügyében kezdeményezem a környezetvédelmi bizottságban a miniszter meghallgatását. Az a véleményünk, hogy az autópálya és annak használata nem egy tárca ügye. Az a véleményünk, hogy ebben a kérdésben a kormánynak, a pénzügyi kormányzatnak, a közlekedési tárcának együtt kell dönteni. Mi ezért felszólítjuk a kormányt, amely tudomásunk szerint foglalkozni fog az autópályák ügyével - a jelenlegi és a jövőbeni autópályák ügyével , hogy mérlegelje a javaslatainkat, a 2530 százalékos autópályadíjcsökkentést, annak érdekében, hogy minél szélesebb társadalmi rétegek számára tegye elérhetővé az autópálya használatát. Köszönöm. (Taps az MDNP, a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót a Közlekedési, Hírközlési é s Vízügyi Minisztérium részéről államtitkár úrnak. KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Képviselő Asszony! Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megmondom őszintén, számítottunk arra, hogy a tavaszi időszak elején az autópálya ügyek a parlament elé kerülnek. Véleményünk is az, hogy a magyar úthálózatfejlesztés és autópályahálózatfejlesztés össztársadalmi ügy, és ezért méltó arra, hogy a parlament időnként foglalkozzon vele. Azt hiszem, az senki előtt sem vitatható tény, hogy a z értékálló nyugdíjak, a tisztességes alkalmazotti bérek és egyáltalán, a gyarapodó ország feltétele egy korszerű infrastruktúra, amely nemcsak a vezetékes ivóvizet, az egyre bővülő csatornahálózatot, az esetleg nem albán színvonalú telefonhálózatot, hanem egy korszerű úthálózatot is jelent és igényel, mert ennek hiányában nem lehet az országnak fejlődnie. Éppen ebből következően úgy ítéljük meg, hogy nem egyetlen szektorra, kifejezetten az autópályahasználókra kell terhelni ennek a fejlesztésnek a költség eit, hanem több lábra kell állítani, hiszen jelentős össztársadalmi érdek is megnyilatkozik és megmutatkozik ebben a kérdésben. Ezért a kormány elé terjesztendő anyagunkban éppen a finanszírozásnak, a '9192ben kialakított finanszírozási rendszernek egy j elentős módosítását javasoljuk, éppen az össztársadalmi érdek miatt, egyetértve egyébként képviselő asszony soksok felvetésével, amiben pontosan ezekre a kérdésekre tér ki. Ezért ezt köszönettel vesszük. Köszönettel vesszük azt az észrevételét is, ami a j obb üzletpolitikára vonatkozik. Itt el kell mondanom, hogy a miniszter úr tavaly novemberbendecemberben - szinte az átadás időpontját veszélyeztetve - felhívta az AKA elnökének a figyelmét, hogy bár a szerződések, a tenderkiírás feltételei nem tartalmaztá k kötelezően a kedvezmények rendszerét, feltétlenül szükségesnek tartja a térségben lakók számára a kedvezmények kialakítását. Köszönöm szépen. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Baráth Etele úrnak, a környezetvédelmi bizotts ág elnökének. DR. BARÁTH ETELE , a környezetvédelmi bizottság elnöke : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Mint a környezetvédelmi bizottság elnöke szeretném tájékoztatni Barsiné Pataky Etelka képviselő asszonyt, hogy a miniszter úr meghallga tását mi decemberben kezdeményeztük, erre most hamarosan sor kerül. Természetesen nem a környezetvédelmi bizottságra tartoznak ezek a gazdasági kérdések; hanem egyegy ilyen döntésnek a