Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 25 (248. szám) - A határőrizetről és a Magyar Köztársaság Határőrségéről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - PÓDA JENŐ (MDF):
801 értelemben, sokkal inkább gyakorlati értelemben az alkalmazhatósága a két testületnek, és mindenekelőtt nem egyforma a morális állapota és a tartása. Tehát ami kor egyes képviselőtársaim azt a kérdést feszegetik, amely már egy nagyon régóta húzódó vita, hogy a Belügyminisztériumhoz vagy a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozzone a határőrség, akkor figyelmen kívül hagyják azt a nagyon fontos alapelvet, hogy bizonyo s működő - még ha kisebbnagyobb hibákkal és változtatásra szorulóan is, de működő - szervezet megbolygatása akkor különösen nagy felelősséget ró a képviselőkre, tehát akkor, amikor a másik oldala bizony nem úgy működik, ahogy kellene. Nevezetesen arról va n szó, hogy a honvédség az utóbbi idők átszervezései, az utóbbi idők személyi változásai, válságai, morális problémái miatt bizony nem hozza azt a biztonságérzetet a törvényalkotónak, amelyet egyébként az alkotmány és a törvények megfogalmaznának. (12.00) Egy kormánypárti képviselő két héttel ezelőtt a honvédelmi bizottság ülésén szó szerint azt mondta, hogy a honvédség nem tud eleget tenni alkotmányos és törvényi kötelezettségeinek. Ennek a vitának a lefolytatása nem ezen törvénytervezetnek a keretei közé tartozik, de mindenképpen rámutat arra, hogy nem lehet egyszerre minden elemét megbolygatni és felbolygatni egy ilyen fontos intézménynek, amit az alkotmány külön is nevesít és pontosan szabályoz: a fegyveres erőkről beszélek. Ha egyébként csak tisztán la boratóriumi körülmények között vizsgáljuk a törvényt és az elméletben próbáljuk elhelyezni más törvényekkel és az alkotmánnyal is összefüggésben, azért akkor is van valami hiányérzet, ami a törvényalkotási folyamatra mutat és az elmúlt évek tevékenységével kapcsolatos. Amikor jó pár évvel ezelőtt megalkotta a parlament a biztonságpolitikai és a honvédelmi alapelveket, akkor az volt a további kívánatos folytatási irány - amelyre a honvédelmi törvény törekedett is, de ott a későbbiekben megtört ez a fejlődési irány , hogy az egyes kerettörvények - tehát úgy ez a törvény, a határőrségről szóló törvény, vagy a rendőrségről, idegenrendészetről, adott esetben még a légirendészetről, általában a rendvédelmi szervekkel kapcsolatos törvények is - csak az után szüles senek meg, hogy a két országgyűlési határozat egy konkrétabb és általában egy nagyon precízen megfogalmazott nemzetbiztonsági stratégiát rögzítő törvény vagy országgyűlési határozat után - annak megszületése után - legyen megfogalmazva. Ez az építkezési mó d azért fontos, mert a mostani gyakorlat éppen ellentétes hatást is kiválthat. Itt most az történik - történt meg tulajdonképpen vagy befejeződik ennek a törvénynek az elfogadásával , hogy bizonyos mozaikszerű építkezésekkel az alsó szinten kiépül a telje s törvényi szabályozás; fent ott van a két országgyűlési határozat, és közte bizonyos űr marad, törvényalkotási űr; az az űr, amelynek a megfogalmazására a honvédelmi törvény törekszik, de nem teljes mértékben tudja ezt a feladatát betölteni, különösen azé rt, mert ott a nemzetbiztonság bizonyos stratégiai elemeinek a megfogalmazása mellett azért összekeverednek kimondottan a honvédségre mint szervezetre vonatkozó szabályozások is. Lehet, hogy ezt talán éppen egy külön törvényben lenne célszerű megfogalmazni . Most azonban ez a helyzet már adott; énszerintem ebből több félreértés és probléma származik és származhat majd a későbbiekben a végrehajtás során is. Mindenekelőtt az első - és az egyik ilyen legfontosabb - része pontosan a hatáskörök szabályozásával ka pcsolatos. Emeljük ki mindjárt az egyik legfontosabb kérdést például, amely egy nagyon fontos emberi szabadságjog és alkotmányos alapjog is: az emberi élethez való jog kérdése; és ebben a törvényben értelemszerűen ennek az ellentéteként a lőfegyverhasznála ttal kapcsolatos részek megfogalmazása merül fel. Ez a törvény úgy szabályozza, hogy mindenekelőtt utal a rendőrségi törvényre, más kérdések szabályozásakor pedig más törvényekre is. Tehát kialakul egy olyan utalási "pókháló", amely nemcsak a jogalkalmazó - adott esetben egy bíróság - dolgát nehezíti meg, hanem mindenekelőtt azok dolgát, akiknek nap mint nap végre kell hajtani ezt. Tudjuk persze, átmeneti állapotban élünk, amit nemcsak az jelez, hogy nem tudjuk, lesze új alkotmány vagy sem, hanem az is, ho gy éppen egy
