Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 24 (247. szám) - Határozathozatal napirendi ajánlás kiegészítéséről - Az ülés napirendjének elfogadása - A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
693 területfejlesztés intézményrendszerébe belép. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy ezek a tanácsok az elkövetkezendő időszakban az országos pályázat okat is véleményezhetik majd, s mindenképpen azt kell mondanom, hogy az elmúlt év tapasztalatai alapján joggal ajánlhatom a tisztelt Ház figyelmébe. Számítok arra természetesen, hogy újra föl fog nyílni a szakmai vita keretében is az, hogy mit tekintünk fe jletlen és fejlett térségnek, hogy mennyiben preferáljuk a Dunántúlt és mennyiben preferáljuk a forrásrendszerrel KeletMagyarországot. Természetesnek tartom ezt a vitát, hiszen pontosan a tisztelt Ház az a fórum, amely hivatott arra, hogy az ország térsze rkezetében megnyilvánuló különbségeket és fejletlenségeket végiggondolja, és az ehhez kötődő forrásrendszert meghatározza. A kormánynak e tekintetben végrehajtási szerepköre van. Az itt kialakított kompromisszumot kell végrehajtani az elkövetkezendő idősza kban. És itt szeretnék visszautalni arra a vitára, amelyet a Házban már egyszer lefolytattunk, hogy a kormányzatnak vane szándéka ebben a pénzosztogató szerepkörben tetszelegnie. Nincs, kérem tisztelettel. Valamennyiünknek az az érdekünk, különösen egyébk ént a hátrányos helyzetű térségeknek az az érdeke, hogy azt a vitát, amely a hátrányos helyzetű térséghez és az ott fölhasznált pénzek hasznosításához kötődik, az a parlament nyilvánossága előtt, törvényi és parlamenti határozati megállapodások után kerülj ön végrehajtásra. Borzasztóan fontosnak tartom ugyanakkor azt, hogy azok az intézményrendszerek - mind az Országos Területfejlesztési Tanács, mind például a VÁTI, amely az elmúlt időszakban a területfejlesztés háttérintézményévé válik, mind pedig az Ország os Területfejlesztési Központ és Igazgatóság - rendkívül jelentős munkát végeztek az elmúlt időszakban. Lehetővé tettük azt, hogy immáron a nemzetközi térben, a Phare keretében, a brüsszeli támogatások során ennek az országnak lehetősége legyen határokon á tnyúló programok megfinanszírozására, és ezen keresztül kialakulhasson egy olyan helyzet, hogy az Európai Unió a keleteurópai térségben Magyarországot a területfejlesztés mintatérségeként kezelje, és ebben az értelemben jelentős forrásokhoz juttassa. Borz asztóan fontosnak tartom azt, hogy ezzel a rendszerrel tulajdonképpen megvalósulhat Magyarországon az a kofinanszírozási lehetőség, amelyet a területfejlesztési Pharekérdések során állandóan és folyamatosan fölvetettek; és létrejöhessen a decentralizálásn ak egy olyan típusú működési modellje, amelyben valóban az elkövetkezendő néhány évben a megyei és kistérségi fejlesztési koncepciók - a megyei és kistérségi rendezési tervek elfogadása után, a parlamenti határozathoz kötődően - valóban a projektfinanszíro zás után a programfinanszírozás irányába léphessenek el. Befejezésül azt szeretném rögzíteni - ugyanúgy, mint a területfejlesztési törvény elfogadásakor , hogy ezen határozattervezet elfogadása folyamán arra törekszünk, hogy minél több politikai erő konsz enzusát megnyerjük. Arra törekszünk, hogy minél több párt támogassa ezt a parlamenti határozatot, hiszen a területfejlesztés és rendezés alapvetően nemzeti ügy. Úgy gondolom tehát, hogy minden szakmai javaslatra, minden érdemi vitára készek vagyunk a magu nk részéről, és nagyon remélem, hogy a tisztelt Házban ebben az értelemben még módosító javaslatokkal, olyan javaslatokkal, amelyek az általunk végiggondolt rendszeren belül megtalálják azokat az arányokat, amelyeket a Ház maga elfogad és képviselni tud, e zeket mi mind elfogadjuk. Azért, mert - még egyszer szeretnénk hangsúlyozni, hogy - a legfontosabb az, hogy a határozathoz kötődően egy, ha nem is nemzeti konszenzust, de mindenképpen egy minél szélesebb támogatottságot tudjunk szerezni. Elnök úr, tisztelt Ház, köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottságok véleménye következik. Ennek elhangzása azonban negyedórás szünet után lesz. Negyedórás szünetet rendelek el. (Szünet: 17.06 - 17.16 Elnök: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes Jegyzők: dr. Kávássy Sándor és Tóth István)