Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 18 (246. szám) - A műemlékvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
639 Egy másik nagyon fontos észrevétel, amit szeretnék kiemelni még az általános vitában, de természetesen visszatérünk rá majd a részletes vitában is, hogy az Országgyűlésnek költségvetésben kell biztosítania évről évre a műemlék hely reállítására és fenntartására, egymástól elkülönítve fenntartásra, illetőleg helyreállításra szánt összegeket. És itt említem meg azt, amelyet már több képviselőtársam megemlített előttem, hogy megengedhetetlen, éppen félreértelmezhető - úgy emlékszem, hog y Orosz István képviselőtársam is említette, Fekete Györgyre is emlékszem, hogy szóvá tette , hogy a költségvetésnél a lista, az állami tulajdonban lévő, állami tulajdonból ki nem adható műemlékegyüttesek listája nem változhat annak a függvényében, hogy e setleg kevesebb pénzügyi eszköz áll rendelkezésre. Gondolom, a jogalkotónak vagy a törvénytervezetet készítőknek nem ez volt a szándéka, de éppen ezért, hogy ne is lehessen ezt felfedezni a törvényben, mindenképpen pontosítani kell a szöveget. És még egy d olgot szeretnék szóvá tenni, hogy eléggé érthetetlennek tartjuk, hogy a világörökséggel nem foglalkozik ez a törvénytervezet, az épített környezet alakításával és védelmével foglalkozó törvénytervezet igen, de megítélésünk szerint itt is, nyilvánvaló, hogy a világörökség fogalmába nemcsak műemlékek tartoznak, de valamilyen módon erről ebben a törvénytervezetben is szólni kell. Ezt a törvénytervezetet is az előbb elmondottak értelmében a Magyar Demokrata Fórum támogatja, és kéri ellenzéki társait és a kormán yzó pártokat, hogy koncepcionális észrevételeit is és egyedi módosító javaslatait is a lehetőségek keretein belül vegye figyelembe, mert akkor jó szívvel meg tudjuk szavazni ezt a törvényt, és köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szé pen. Megadom a szót Szili Katalin környezetvédelmi minisztériumi politikai államtitkár asszonynak. DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Három rövi d megjegyzést engedjen meg a rendkívül értékes hozzászólásához, és megköszönve természetesen, hogy támogatják a törvény tervezetét. Az egyik, amit képviselő úr említett, hogy a használata hogy történjék a műemlékeknek. É n azt gondolom, hogy azzal, hogy a törvény rögzíti, hogy az értékükhöz és a jellegükhöz megfelelő használatot kell biztosítani, ez kellő garanciát nyújt. Ugyanígy a 4. § (1) bekezdése, tekintettel arra, hogy képviselő úr említette, hogy az egyházakkal tört énő együttműködést nem rögzíti, pontosan azt mondja, hogy a műemlékek védelmét állami, önkormányzati szervek, egyházak stb. bevonásával, és az állampolgárok együttműködésével kell megvalósítani; én azt hiszem, hogy ez is kellő garanciát nyújt arra, hogy va lóban a műemlékek védelme az egyházakkal együtt történjék. Egyetlenegy megjegyzést még engedjen meg. Természetesen a műemlékek megóvására, felújítására azon túl, amit az előzőekben említettünk, több pénzügyi eszközt sorol el maga a törvény is, ebben a közp onti költségvetés is első helyen szerepel. Köszönöm a figyelmüket. (20.00) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Tisztelt Képviselőtársaim! Pontosan egy órával léptük túl eddig a mai ülés tervezett befejezési határidejét. Hátra van még hat felszólaló ebben a témában, egy részletes vita, és három napirend utáni felszólaló. A Házszabály nem ad lehetőséget arra természetesen, hogy korlátozzam a felszólalásokat. Azonban a még későbbi felszólalók érdekeit is figyelembe véve szeretném felszólaló képviselőtársaim figyelmét a z önkorlátozásra, az önkéntes önkorlátozásra felhívni. Még egy szempont. Az eddigi felszólalások gyakran eltértek az általános vita Házszabályban szabályozott jellegétől. Szeretném ismertetni a Házszabálynak az általános vitára vonatkozó