Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 18 (246. szám) - A műemlékvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP):
628 (18.50) Engedjék meg, hogy csak két dologra utaljak! 160 évvel ezelőtt az ország egyik legmű veltebb ifja, elhagyva Magyarországot, noha nem lett költő, egy búcsúverset írt, s a búcsúversnek két sorát talán ide lehet kapcsolni. "Hellásznak kincse egy elomló rom, tiéd hazám, egy szentelt fájdalom." A költő Eötvös József, és a kor - ismétlem - százh atvan évvel ezelőtti. Ez a párosítás nem véletlenül merült így fel. Ha az ember a külföldet utazók naplóit olvassa - Széchenyivel kezdve és Batthyányval végezve, de lehet még korábban kezdeni, mondjuk Berzeviczyvel és későbben fejezni be, az ötvenes évek e migránsaival , szembetűnő, hogy kivétel nélkül mind azt hangsúlyozzák, hogy a civilizatorikus és modern fejlemények mellett vagy néha a fölött is számukra az a szembetűnő, hogy mennyi műemléket védtek meg ott, és mennyi pusztult el nálunk. Mind a kettőben mindenkinek tulajdonképpen igaza van. Csak az a kérdés, hogy a viszonylagosságokat hogyan kezeli. Ha történetileg visszatekintünk, nyilvánvaló, hogy Magyarországon az ismert háborús pusztítások, az elmúlt korokat érintően is az új barázdát szántó ekék nyo mán rengeteg műemlék pusztult el. Ennek inkább az emléke, mint a maradványai voltak szembetűnőek. Külföldön pedig éppen az, hogy nemcsak elomló romokkal, hanem minél nyugatabbra tekintettek, megóvott műemlékekkel találkoztak. Ha most egy nagy ugrást teszün k a történelemben, és megfordítjuk ezt a képet, az Európába utazó északamerikaiak Magyarországon is meghökkennek azon, hogy mennyi a feltárt műemlék, mennyi a régi épület, mennyi a megőrzött történelmi emlék. Mert a pusztulás és a megőrzés viszonylagosság ában az ő számukra az a feltűnő, hogy mennyi itt a régi, mert náluk másként van. Szívesen anekdotáznánk nyilván valamennyien példákkal, hogy mit jelent számukra, mennyire megdöbbentő mindez, és mennyire nem véletlen, hogy a skót kastélyok megvásárlásától - filmre is vitt téma - a dupla fenekű bőröndökben kicsempészett muzeális értékekig mennyi tárgyi bizonyítéka van ennek a viszonylagosságnak és a vele folytatott küzdelemnek. Természetesen mégsem itt akarok a továbbiakban időzni, csak ezekkel a távlati jelz ésekkel akartam bizonyítani, hogy milyen nehéz területen dolgoznak a műemlékesek, akár környezetvédő az indíttatásuk, akár valamilyen történeti szakmából jönnek. Nem véletlen tehát, hogy ez a hosszan előkészített, ez a nehéz szülésen átment törvényjavaslat - amelyet üdvözölni szeretnék s amelynek értékeit hangsúlyozni kívánom - bizony elég sok problémát is hordoz. Nem akarok elidőzni annál - ami feltétlenül javítandó és majd esetleg a részletes vitában részletesebben is lehet szólni arról , hogy eléggé gyo mlálatlan a fogalomhasználati zavarok sora. Talán most csak ennyit erről. Hogy vitatható az egésznek a felépítése, hogy szép számmal és jó konkrétan nyakon csíphetők a belső ellentmondások. Néhány problémára szeretnék utalni. Nem mulaszthatom el - noha úgy tudom, nemcsak én, hanem más is benyújtott ugyanarra a pontra vonatkozó módosító javaslatot , hogy annak azért nem lett volna szabad megtörténni, hogy a 11. §ban - amely puritán szövegű olyan értelemben, hogy egyetlen mondatból, egy összetett mondatból áll - azt olvashatjuk: "műemlék egésze nem bontható le, erre engedély nem adható." Amiatt idézem ezt, mert nemcsak a tartalma ad absurdumig megy el, hanem mert ellentmondásban is van szinte a törvény egészével. Mert a törvény egésze azt mondja, hogy hogyan kell óvni a műemléket, nemcsak hajdani felfogások szerint, nemcsak a homlokzatát, hanem minden részét, belsejét, tartozékát és így tovább. És utána jön egy megdöbbentő kijelentő mondat, hogy "műemlék egésze nem bontható le." Miért? A fele lebontható? A há romnegyede lebontható? A kilencven százaléka lebontható? Ez, mondjuk, példája annak, hogy a gondos előkészítés szándéka nem mindig bizonyult sikeresnek. Inkább másról szeretnék most beszélni. Részben arról, ami összefügg, de nem ezt célozza, hanem azt célo zza, hogy a törvény a jelenlegi miniszteriális struktúrát tudomásul véve is bizonyítja azt, amit a bevezetőben mondottam, hogy azért a szentnek az egyik irányba hajlik a keze. Hadd idézzem azt, hogy az anyagi, a finanszírozási kérdésnél kulcsszerepe van a Központi Környezetvédelmi Alapnak. Én - a dolgot félreérthetetlenné téve, amit aztán kifejtek - mindjárt az
