Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 18 (246. szám) - Varga Mihály (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Ki látott engem, avagy hogyan lehet bankjegypapírokhoz jutni Magyarországon?" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - VARGA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KUNCZE GÁBOR belügyminiszter:
564 szükséges importengedély, ezért aztán ilyen esetekben általában fellépési lehetősége sincs a hatóságoknak. Amikor a beszállítástól számított h at hónap múlva megérkezett a számla, akkor derült fény a vámcsalásra egyáltalán, és ekkor indultak meg a vizsgálatok, amelyek eredményeként a galgahévízi raktárban megtalálható mennyiséget le tudták foglalni, illetve időközben éppen az ottani nyomok alapjá n bizonyos bűncselekmények ügyében nyomozás is indult. Ami az eltűnést illeti, itt először is meg kell jegyeznem, hogy bár lehet, hogy a képviselő úr szerint vita bontakozott ki a tárca nélküli miniszter és közöttem, erre vonatkozóan azonban sehol semmilye n nyomot nem fog tudni fellelni. Ezzel szemben viszont egyetértettünk abban, hogy elrendeltük a vizsgálatot, amelynek lezárását követően természetesen az Országgyűlést is, illetve a nyilvánosságot is tájékoztatni fogjuk, ezért aztán most a képviselő úrnak arra a kérdésére, hogy mi történt a szállítmány kísérése kapcsán, illetve mi történt ennek az információnak a kezelésével, most nem tudok válaszolni, csak a vizsgálat lezártát követően. (Taps az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszön öm. Viszontválaszra megadom a szót Varga Mihály úrnak. (13.50) VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Az ön válasza új információt nem tartalmazott, és semmivel okosabbak nem lettünk ezt követően. Szeretném emlékeztetni önt, hogy az ön alá tartozó r endőrség egyik vezetője nyilatkozott úgy a lapokban, hogy nem mi hibáztunk; majd erre válaszolt Nikolits István úgy, hogy a figyelők jól végezték a munkájukat. Nos, akkor nem tudom, hogy önök között most vane igazából vita vagy nincs. Ami pedig a kérdésne k az első részét illeti, nem hiszem, hogy itt pusztán egy vámcsalásról van szó. Nyilván, ha valaki ilyen papírt rendel meg, amely fémszállal van ellátva, és az MNB szakértői szerint alkalmas arra, hogy megtévessze a lakosságot, és ezt egy korrekt, jó bankj egynek fogadják el, akkor nem egészen pusztán csak egy vámügyről van szó - itt egy nagyon súlyos ügyről van szó, amely a magyar pénzpiacot alapjaiban rengetheti meg. Tehát mi szeretnénk, ha a rendőrség és a nemzetbiztonság ebben az ügyben érdemi lépéseket tenne végre. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót a belügyminiszter úrnak. KUNCZE GÁBOR belügyminiszter : Tisztelt Képviselő Úr! Az, hogy a válaszom következménye ként ön nem lett okosabb, nem biztos, hogy az én problémám, ezért velem ezt nem kell megvitatnia. (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Zsigmond Attila: Hogy jön ő ehhez?) Ami a vitát illeti, ön azt mondta, hogy a miniszter úr és közöttem van vita, erre vonatkozóan továbbra sem hallottunk öntől semmit. Megnyugtathatom viszont, hogy egyrészt nagyon következetes vizsgálat folyik az ügyben a feltett kérdés tisztázása kapcsán, másrészt természetesen folyik a nyomozás az egyébként valószínűsíthető bűncselekmé nyek ügyében. Ugyanakkor meg kell ismételnem, hogy eddig Magyarországon ilyen papír behozatalához importengedélyt beszerezni nem volt szükséges senkinek. Ez egy probléma, erre vonatkozott a tárca nélküli miniszter úr javaslata, mely szerint ezt a kérdést f elül kell vizsgálni, és minden valószínűség szerint az ilyenfajta biztonsági papírokat az engedélyköteles termékek körébe be kell tenni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)