Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 3 (241. szám) - A műemlékvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP):
56 tartoznak és forgalomképtelenek". A 25. §ban ugyanak kor az olvasható, hogy a központi Környezetvédelmi Alap, amelyben szerepelnek a műemlékvédelemre szánt támogatási összegek, bevételei között találhatók: "...az állami tulajdonú műemlékek értékesítéséből, hasznosításából befolyt árbevételeknek a költségveté si törvényben meghatározott hányada". Azt csak félve kérdezem meg, hogy az állami tulajdonú műemlékek hasznosításából származó bevételek miért nem szolgálják teljes egészében a műemlékvédelem ügyét, miért kell erről évente a költségvetési törvényben dönten i. Ez a döntés lehet 100 százalék is, meg lehet 1 százalék is. Az igazi gondom azonban nem ezzel van, hanem az értékesítéssel. A 14. §ban megfogalmazott forgalomképtelenség ugyanis az én értelmezésem szerint elidegeníthetetlenséget jelent. Az értékesítés pedig a Magyar Értelmező Szótár szerint eladást jelent. Van ugyan olyan jelentése is második helyen az "értékesít" szónak, hogy felhasznál, hasznosít. Félek tőle azonban, hogy minden pénzügyi szakember az első értelmet fogja valósnak találni és igyekezni f og arra ösztönözni, hogy az állam szabaduljon meg a terhet jelentő műemléki épületeitől. A második jelentést az is kizárja, hogy az értékesítés után a szövegben rögtön a hasznosítás szerepel, azaz az értékesítést nem lehet hasznosításként értelmezni. Nem t artom minden pontjában megfelelőnek a szankciókról szóló törvényhelyi részeket. Az 1881. évi törvény tartalmazza például a bejelentési kötelezettséget. A 2. § azt mondja ki: “aki ilyen építményt felfedez..." - tudniillik műemléket - ".., tartozik azt az ép ítmény helyének községi elöljáróságánál azonnal bejelenteni". A jelen törvénytervezet a 31. §ban csak annyit mond ki, hogy a műemléki értékek védetté nyilvánítását a műemlékvédelmi hatóságnál írásban bárki kezdeményezheti. A lehetőség azonban nem köteleze ttség. Pontosításra szorul a törvénynek a hatósági kötelezésről szóló fejezete is - miként erre ugyancsak Szentkuti Károly már utalt , valamint azok a paragrafusok, amelyek a kisajátításról szólnak. Hiányzik a kisajátítás lehetősége a föld alatt sejtett e mlékek esetében, akkor például, ha a tulajdonos nem járul hozzá, hogy földjén ásatások folyjanak. Ebből a szempontból az 1881. évi törvényt egyáltalán nem tartom elavultnak, mert az azt mondja ki, hogy: "...ha a föld alatt gyanított műemlékek felfedezése v agy feltakarása céljából a vallási és közoktatási miniszter által elrendelt ásatásokba a föld tulajdonosa bele nem egyezik, azok megkezdése előtt az illető terület végleg vagy ideiglenesen kisajátítandó". Akkor a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügye lte a Műemlékek Országos Bizottságát, és a tulajdon szentsége nem akadályozta meg a kisajátítás elrendelését. A műemlékvédelmi bírságok a mai viszonyok között elégségesnek tűnnek. De az infláció előrehaladtával tíz év múlva már valószínűleg nem lesz vissza tartó erejük. Én azt is fontosnak tartanám, hogy a büntetésekből való részesedésben az önkormányzatok nagyobb mértékben részesedjenek, s ezáltal érdekeltek legyenek abban, hogy egyetlen műemlékkel kapcsolatos kihágás se maradjon felderítetlenül. Befejezésü l engedjék meg, hogy én is szóljak a törvény mellékletéről, azoknak a műemlékeknek a listájáról, amelyek az állam tulajdonából nem kerülhetnek ki. Csak helyeselni lehet, hogy a listán a középkori várromoktól a közelmúlt építészeti emlékeiig sokféle műemlék szerepel. Nem hiányoznak a népi építészet produktumai ugyanúgy, mint a mezőgazdasági célú épületek. A 274 épület azonban mintegy tízezer műemléki vagy műemléki jellegű építményhez képest kevésnek tűnik. Ha az arányokat nézzük, nem lehet kifogásunk. Az épü leteknek mintegy 25 százaléka van a fővárosban és 75 százaléka vidéken. Ez csaknem megfelel a népesség mai számarányának. A gond legfeljebb az lehet, hogy történetileg is indokoltake ezek az arányok. Nincse számos olyan védettséget kívánó épület, amely m ég a bejelentésig sem jutott el? Különösen igaz lehet ez a nagy múltú, de mára lehanyatlott településeken, a halódó egykori mezővárosokban, amelyeknek anyagi lehetőségük sincs XVIIIXIX. századi épületeik megőrzésére. Ma a műemlékek megmaradásának sokkal n agyobb esélyei vannak a városokban, mint a kisebb településeken. Sőt, ismervén az országos helyzetet, azt az állítást is megkockáztathatom, hogy a
