Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 12 (283. szám) - A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényjavaslat; a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényjavaslat; a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról szóló tör... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
4796 találtak meghallgatásra? És még hány szervezet tiltakozik! Biztonságose? - ez igen fontos szempont az átalakulás minden váratlan terhét viselő lakosságnak. Azonban a va gyon kezelése aligha ellenőrizhető a szabad tőkeáramlás, az üzleti titok, a letétkezeléssel történő megbízások szövevényében. A biztonsághoz bizalom kell, a bizalmat pedig ki kell érdemelni. De ehhez tekintetbe kell venni az emberek véleményét, akiket legj obban a bizonytalanság nyomaszt. A jelen törvénytervezetekben is azzal a szemlélettel találkozunk, amely a költségvetésre, vagyis az adózó polgárra terheli a felhalmozás időszakának nyugdíjkifizetéseit. Vagyis miközben a polgár kötelező jelleggel berakja a pénzét a magánnyugdíjpénztárak valamelyikébe, ugyanakkor eközben adójával járul hozzá a felosztókirovó rendszerben kiosztott nyugdíjak alapjához. Vagyis az aktív kezelő esetleges eltartott családtagjai mellé megkapja eltartottnak a nyugdíjasok 3 milliós falanxát; emellett jelenjék meg a piacon fogyasztóként, és érje meg a saját nyugdíjas éveit, amikor nyugdíja adókötelessé válik. Ez lenne az a rendszer, amely - idézem - "felnőttnek tekinti az állampolgárt"? Mindenesetre kötelezővé teszi a magánpénztárba b efizetést. Azután a polgár dönthet arról, hogy mi jó a pénzének; de közben még nincs meg az intézmény, nincs alkalom mindkét oldalnak megtanulni azt, amiről hiányos vagy éppen félrevezető a tájékoztatás. Információ nélkül pedig a felnőtt - ha felnőttnek te kintjük az állampolgárt - is becsapható gyerekké válik. Vegyünk egy úgynevezett középső korcsoportos embert a nyugdíj megosztása szerint, akinek abban kellene döntenie, hogy marade abban az eddigi nyugdíjrendszerben, amelyben mostantól már csak lassacskán szivárog a pénz, mint a szigetközi Dunába a víz. Ha marad, a költségvetés évenkénti döntése szabályozza a nyugdíját, ha átlép az új rendszerbe, elveszíti eddigi jogosultságának egynegyedét. Ha azután a magánintézmény netán csődöt mond, hová lesz az értékő rzés? Még nem említettem egy fogalmat a felsorolásból: a nemzetgazdaságra gyakorolt kedvező hatást. Ezek szerint ez a nyugdíjrendszer lenne a magyar gazdaság motorja, itt hat a tiszta verseny. A tiszta verseny országunkban amúgy is gyakran óriások és törpé k között működik. Vannak ennek is hívei a Házban, mint a diszkont áruház és a szatócsüzlet versenye - a gazdasági átalakulás hídján együtt dübörgő egér és elefánt. Melyiknek kell félnie a másik talpától? De legyen, gyűlik a pénz! Igaz, hogy csattogó fogakk al vár rá a kincstár is, hiszen neki kell pótolnia a felosztórendszer hiányát. Így azután a garanciaalapból csak állampapír vehető. Nagyobb falat azonban, hogy a főleg külföldi irányítású magánbankba befizetett pénzeket igenis kivonhatják, hiszen Európában , az európai integráció keretében szabad tőkeáramlás van. Kivonhatják a magyar gazdaságból, és megforgatják valahol a nagyvilágban. Így ezután elérhető, vagy kialakulhat az a helyzet, hogy az említett polgár - mondjuk, Kovács úr - folyamatos kiadásaival mé g csak nem is járul hozzá a magyarországi gazdaság erősödéséhez, mint ahogy a lakosság energiaforintjait is egyre növekvő mértékben viszik el külföldre, és lesz belőle beruházás - hogy a film címével éljek - valahol Európában. Az csak természetes, hogy ebb en az esetben is ingadoznak a befektetések hozamai, hiszen a gazdaság sohasem lebetonozott stacioner állapotú. Milyen pozitív reálkamatra számíthatunk, és minek alapján, hogy ne a befizetett összegnek, vagyis a tőkének a felélése legyen a tőke tényleges fe dezete? Miből fizetnek ma és holnap? Akkor még nem is szóltam a vegyes finanszírozású rendszerhez kapott számítások sejthető és talán célzatos hibáiról. A két nyugdíjrendszer között választóknak pedig körülbelül olyan megbízható adatok állnak a rendelkezés ükre, mint amikkel a szerencsétlen gilisztatenyésztőket etették. Az anyagokban hemzsegő utalások a további szabályozásokra - gondoljunk csak a már képviselőtársam által említett kormányrendeletbe utalt 22 kérdésre - csak alátámasztják a bizonytalansági érz ést. Egyáltalán a szabaddá váló tőkeáramlás körülményei között hogyan tudjuk majd felmérni a megtakarítások állapotát? Vagy pedig mindenki törődjék magával? Persze tudom, hogy ha a belső megtakarítás elégtelen lenne, végső esetben kapunk az átálláshoz vilá gbanki kölcsönt is. De mintha gondjaink egy jelentős részét éppen a végtelen kölcsönök okoznák - vagyis az átállást fizessék a következő nemzedékek. Ez a rendszer - az állítások szerint - korlátozná az adófizetők pénzének pazarlását -
