Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 12 (283. szám) - A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényjavaslat; a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényjavaslat; a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról szóló tör... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - MÁDAI PÉTER (SZDSZ):
4779 Másik dolog: folyamatos előrelépés nyilvánvalóan kell, szükséges. Ha már az előbb szentekről volt szó, eszembe jutott a Szentírás. Abban a sajátos, kellemetlen, szomorú helyzetben van hazánk, hogy nem az egyiptomi hét bő év után jött a hét szűk év, hanem mondjuk úgy, hogy 1985 óta folyamatos szűk évek után talán az első év, amikor ha nem is a bőség éve jön, de kezd a kalász egy kicsit kitelni, és talán már a tehenek bordáit sem lehet annyira látni. (8.30) A mai álomfejt ők, József utóda, akiket úgy hívunk, hogy gazdaságkutatók, társadalmi hovatartozástól függetlenül egyértelmű javulást mutatnak. Azt gondolom tehát, talán többet nem kell indokolnom, hogy most kell megtenni. Még egy apró észrevételem lenne, és ez már egy ki csit kötekedés: megkaptuk az egyik oldalról azt, hogy ez kampányfogás; a másik oldalról azt, hogy nincsenek meg a feltételek. Ne feltételezzék, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy annyira szamarak lennénk, hogy ha nem éreznénk kötelező sürgetésnek, h ogy ezt megtegyük, és nem éreznénk emögött a gazdaság lehetőségeit, akkor bedugnánk a fejünket a hurokba. Azt gondolom, valamivel logikusabb érvelést szívesen hallanék magunk ellen. Nagyon sok minden elhangzott a javaslatokkal kapcsolatban pro és kontra is . Egyetlen embert nem hallottam ebben a Házban, aki azt mondta volna, hogy tökéletes. Ezzel szemben kétféle megközelítést találtam: az egyik az, hogy nem igazán jó, a lehetőségekhez képest igen, és nem lezárt törvény, nem a tízparancsolat, és az idők folya mán ahogy felmerül az igény, ahogy a lehetőség engedi, javítunk rajta; a másik érv az volt, hogy ebben semmi nem jó. Lelke rajta annak, aki így gondolja. A múltkor két dolgot mondtam, és most szeretnék még egyszer visszatérni rá, miután kicsit általános és igazából új érveket nem tudok mondani, mert tulajdonképpen minden elhangzott. Három nagyon fontos területe van ennek a törvénynek, amely bizonyos időt ad számunkra, hogy a társadalmi igazságosságnak, a szociális érzékenységnek, a keresztényi felebaráti sz eretetnek eleget tegyünk. Az egyik ilyen az a bizonyos különleges munkakörülmények között végzett munka, ami nekem mindig is szívügyem volt. Általában azt szokták mondani, hogy a bányászok, de nemcsak a bányászok tartoznak ide. Amikor a törvénytervezet 200 0ig kitolja a törvény módosítását, akkor tulajdonképpen egyrészt egy nagyon humánus meggondolásból indul ki; másrészt lehetőséget kínál arra, hogy ne csak az érdekvédelemmel, ne csak az érintettekkel, hanem azzal a társadalmi közeggel is megossza a gondot , amelyik mondjuk 2000 környékén ezeket az embereket megilleti. Nagyonnagyon hiszem és remélem, hogy az akkori parlament kellő méltányossággal fogja kezelni azokat a 2530 nagyon kemény évet nagyon nehéz körülmények között ledolgozó embereket, hogy korább an szerzett jogaikat, amelyek most már betegségben és egyébben köszönnek vissza, ne veszítsék el. Ez az egyik - remélem, hogy így lesz. A másik: hiányérzetem van. Azt hiszem, hogy ezzel a csomaggal együtt valamilyen módon az esélyegyenlőségi törvényt elénk kellett volna hozni. Azt hiszem, bárki a saját környezetében, az emberek között járva, élve az életét, találkozik nehéz helyzetben lévőkkel: vakokkal, süketekkel, mozgássérültekkel, szellemi fogyatékosokkal. Ha az ő esélyüket igazában felelős módon nem te remtjük meg törvényben, nem adjuk meg azt az esélyt, hogy megéljék az értelmes emberi életet, akkor megkérdőjelezem azt, hogy vajon annál az európai asztalnál, ahová most úgy érezzük, hogy visszamegyünk, mert elbitangoltak, a legfontosabb ajánlólevelünket fogjuk elveszíteni. Nevezetesen azt, hogy a magyar társadalom, a magyar politika, a magyar parlament humánusan gondolkozik ezeréves európai hagyományainknak megfelelően. A másik örömöm, gondom a rokkantakkal kapcsolatos ügy. Nagyon örülök, hogy a kormány - belátva, hogy ez egy átfogó rendezést kívánó kérdés - nem most terjeszti be, hanem kapunk erre másfél évet. Nagyon kérek mindenkit - elsősorban természetesen a kormányt, de a képviselőtársaimat is , hogy összetetten kezeljük a kérdést. Egyetlen rossz lép és ebben az esetben helyrehozhatatlan károkat okozhat. Amíg nem látszik biztosan a háziápolás megoldási lehetősége;
