Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 11 (244. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BARKÓCZY GELLÉRT (FKGP): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - CSIGE JÓZSEF (MSZP):
436 bátorította? Soha nem tudom meg, pedig életét ismerhetem, gondolatait érteni akarom, példáját, emberségét követendőnek tartom. Megint elmentem a Karacs utcába, ismét megnéztem házát kívülrőlbelülről. A háza, ahol élt, ma nemcsak róla, család járól, nemcsak közös múltunkról, hanem kultúránk tág köreiről is vall, mint minden emlékház. Pedig igazán nincs ott szinte semmi különös; olyan az, mint soksok régi parasztemberé, mint a nagyapámé, az apámé is, amelyben felnőttem. Mégis más, s nemcsak a s ok könyv miatt, hiszen ott minden Veres Péterhez fűződik relikviáival, s az emléktárgyak is róla beszélnek. Újvárosiként tudom, hogy mennyire fontos ez a ház, mennyire fontos ez az író. Mindenütt, bárhol járunk az országban, ha kiejtjük Balmazújváros nevét , a felnőttek rögtön folytatják: igen, Veres Péter szülőfaluja. Ez a falusias város, ez az ifjú város adta otthonát, életének első, nagyobbik részét. 1897ben született, s élt 73 évet. Balmazújvároson születni a múlt század végén má r maga is a mélységet jelentette, hiszen ez volt az ország egyik vagy talán a legszegényebb nagyfaluja, s ennek is a legszéléről indult, amely általa vált gyepsorrá, s nemcsak az itteni faluszél neveként, de az Alföld mindegyik falujának peremeként, mert h iszen a szegények mindig, mindenütt szélre, a gyepsorra szorultak, s Veres Péter igazán tudta, hogy az Isten sem törődött velük. S ő itt, ott, a mélységek mélyéből indult, olyan mélységből, aminél mélyebb a paraszti világban már nincs is, szerelemgyerekkén t, cselédek kondásaként, végigjárva a zsellérsors minden állomását: volt éves cseléd és idénymunkás, napszámos, részesarató meg kisbérlő, mikor mi lehetett. S közben volt katona, forradalmár, internált rab, s készülődött benne az író, a nagy gondolkodó. Kü zdött az általa és sorstársai által megálmodott új világért, a Parasztpárt és a földosztók elnöke, majd miniszter, politikus, de író is, s úgy lesz végképp író, hogy politikus is marad, s gondolkodó szocialista közintézménnyé válik öregkorára az, aki már n egyvenéves korától valamiféle nemzeti patriarcha, mindenki számára Péter bácsi volt. Élete, embersége is alkotás, a legnagyobb remekművek közül való. Ő maga az ember, az emberbőrbe kötött remekmű. A hihetetlen mélységből a lehetséges magasságig emelkedett, de nem repült, mint Ikarosz, igaz, nem is zuhant le, s nem önmagát zúzta szét, csak mások marcangolták, magát emelte kezével s fejével, egyszer volt zsenialitásával, ritkán látott szorgalmával meg hitével, messianizmusával, azzal, hogy eljön, elhozható az a kor, az a világ, ahol a történelem alá szorított emberek, embermilliók is emberi életet élhetnek, ahol nem lesz csendőrsortűz, mint itt kétszer is volt az ő életében, nem lesz nincstelenség, s lesz kenyér és talán hozzá szalonna is. (19.50) A lenti mill iókat akarta ő a nemzetbe emelni, akikért - ahogyan mondta - "...kiáltani muszáj,/ énekelni muszáj,/ megmutatni muszáj,/ mert ebben és ezáltal élek". A saját törvényei szerint élő Veres Péter nem is tehetett másként, mint ahogy a Számadás végén írta: "Nem okos és bölcs ember vagy, hanem aljas áruló, ha elfelejted, hogy ki vagy és mi a kötelességed." Ő sohasem magánügyeit emelte közüggyé, hanem a köz ügyeit élte meg fájdalmas és megoldandó magánügyként, belülről is megélt feladatként. Ehhez szövetségeseket i s keresett, ezért szólt gyakran "az útszéli ácsorgókhoz": "Hiszen ha jót akarsz, az utunk ugyanaz, most a mélyben vagyunk, de felfele haladunk." Évtizedekkel később írja: "Hogyan kényszeríti, sodorja, viszi a történelem az embert, hogy azzá legyen, amivé l ennie kell! A képesség, tehetség, alkat az írót adja, a sors és a gondolkozás a forradalmárt. A történelem és a személyes sors, ami az én esetemben osztálysors is, ezt diktálta..." - írta a Szárszóban Veres Péter. Mostanában megint aktuális lett az egyszer volt ember, Veres Péter. Sokan emlegetik, sokszor idézik, hogy "népben és nemzetben kell érezni - gondolkodni", de kevesen teszik hozzá, hogy ő "gouvernementálisan" gondolkodott, ami azt jelentette az ő szavaival, hogy "az államban való
