Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 4 (278. szám) - A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslat, valamint a megváltozott munkaképességűek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátórendszerének átalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vit... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
4227 ugyanezt tudom mondani, hogy mielőtt itt az orvosokat fekete ideoda csúsztatott pénzekkel vádolja, nem érdemes ezeket a megalázott embereket tovább megalázni, hiszen tényleg csodát követnek el azzal, hogy legalább ilyen szintű egészségügyet tudnak fe nntartani. Ez az összeg, tehát a 200 dollár, ráadásul évről évre csökken. Hét és fél százaléka volt a nemzeti jövedelemnek ezelőtt három évvel, és jelenleg 5 százalék. Az előterjesztés 2005re ígéri, hogy újra fel tudjuk tornászni 7 százalékra. Ez egy neve tségesen csekély összeg! Éppen ezért én megértem a kormányt - noha nem tudok vele egyetérteni , amikor az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatot úgy hozza elénk, hogy tulajdonképpen egyetlen lényeges kérdésben nem dönt az Országgyűlés. Itt - ahogy Surján László képviselő úr mondta - egy lebélyegzett és aláírt receptet kell adni a kormánynak, hiszen a 83. §ban felsoroltak között, ami a kormány, illetve a népjóléti miniszter hatáskörébe utalja a részletkérdések szabályozását, olyan alapvető meghatáro zások is szerepelnek, mint hogy a (3) bekezdés b) pontjában a gyógyászati ellátások körébe tartozó szolgáltatásokat a népjóléti miniszter rendeletben határozza meg. (12.10) Ezek szerint a gyógyászati ellátások körébe tartozó szolgáltatások közül a népjólét i miniszter úr tetszése szerint dönthet abban, hogy nátha esetén elegendő szolgáltatás a Kalmopyrin? Vagy az is felesleges, mert a nátha anélkül is elviselhető? Szóval, elképesztő ennek a törvénynek az üressége éppen a zárórendelkezések között szereplő 83. § következtében. Nem kívánom felsorolni, másfél oldal tartalmazza mindazt, amiről a törvény nem szól, és ami a kérdés lényegét jelenti. A kérdést ugyanis előbbutóbb minden országban, a nálunk gazdagabb országokban is meg kell oldani, s a kérdés arról szó l, hogy ma már az orvostudomány szinte mindenre képes, csak a társadalom ezek közül nem mindent tud megfinanszírozni. Tehát milyen szempontok legyenek, amik alapján eldönti - és senki más nem döntheti el - az Országgyűlés, hogy mi az, amire még vállalkozha t a társadalom. Nagyon sok megoldás van erre a "free for service"től, tehát attól kezdve, hogy készpénzzel fizessen az ember azért, hogy orvoshoz, gyógyszerhez jut; egészen addig, amit itt sokan szocialista vívmányként és ezek védelmezőiként a szánkba adt ak, hogy szocialista vívmány az általános, teljes és magas színvonalú egészségügyi ellátás. Mindketten tudjuk, hogy ez sosem volt igaz. De azt legalább én tudom, hogy ennek vállalása nem a Magyar Demokrata Fórum feladata lenne. Nem mi vagyunk szövetségben az egykori szocialista kormány jogutódjaival. Tehát én ez ellen mindig tiltakozom. Akkor, amikor a szolidaritásról beszélünk, legyen kedves végre megérteni mindenki, hogy a szolidaritás nem szocialista találmány. A szolidaritás eszméje alapvetően - a Rerum novarum enciklica óta , ha tetszik: keresztény, ha tetszik: katolikus találmány. Ha a szociáldemokrácia modern történetéről a múltkor Vitányi Iván úr kiselőadást tartott okulásunkra, akkor tessék tudomásul venni, hogy ez egy szociáldemokraták által is el fogadott eszme. De ugyanígy a legkonzervatívabb országok is az egészségügy területén a szolidaritási elvet nem azért fogadják el, mert szocialisták, hanem azért fogadják el, mert méltányosak, és belátják, hogy van a kockázatoknak olyan típusa, nevezetesen az egészségügyi, az ember egészsége, amelyben nem lehet egyénre - és csak az egyénre - terhelni a felelősséget jövendő sorsáért. Nagyon jó lenne, ha ezt a felelősséget átérezné mindenki, és éppúgy futkározna, mint Bush elnök úr - ha nem is a Margitsziget k örül. Tehát ez az egészségügyi törvény így, ahogy van, értelmezhetetlen, miután az alapkérdésekről megfeledkezik, illetve szándékoltan nem tudja ezeket az alapkérdéseket meghatározni. Az egészségbiztosítási törvény jelen formában történő benyújtására mindö ssze azért került sor, mert a nagy társadalmi ellátórendszerek reformcsomagjába belekerült a nyugdíjrendszer átalakítása mellé, noha egy teljesen más állatról van szó. Itt nem a nyugdíj, hanem az egészségbiztosítási törvényt kellett volna úgy elénk hozni, hogy tudjunk róla vitatkozni. De én hogy tudok vitatkozni azzal, hogy mit fog a népjóléti miniszter majd egykor rendeletben jónak vagy rossznak tartani. Képtelenség! A Házat ilyen helyzetbe hozni legfeljebb becsületszóval lehet, mondván, hogy legjobb tudá sa és a
