Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 4 (278. szám) - A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényjavaslat; a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényjavaslat; a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törv... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ):
4210 A törvényjavaslat egyik legfontosabb megállapítása az, ami az állami garanciavállalással kapcsolatos. Nevezetesen: az állam akkor is szavatolja a magyar egészségügyi ellátásokat, ha ezekre az egészségbiztosítási pénzalap nem nyújt fedezetet. Ez az államnak egy olyan nagyvonalú garanciavállalását jelenti, amely mindenkor biztosítja az egészségügy finanszírozhatóságát. Ugyanakkor egy olyan kitöltetlen biankó csekket is ad az egészségbiztosító önkormányzat kezébe, hogy bátran túlléphetik költségeikkel az egészségbiztosító alap költségvetését, az állam mindenkor ott áll a költségvetések finanszírozására. Remélem, hogy az újonnan alakult Egészségbiztosítási Önko rmányzat képviselőtestülete nem fog visszaélni ezzel a nagystílű állami garanciavállalással. A törvényjavaslat külön fejezetben tárgyalja a térítésmentesen igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokat és a részleges térítés mellett igénybe vehető egészség ügyi szolgáltatásokat. A térítésmentesen igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások között a betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatások körét a 06 éves, 618 és 18 éven felüli korosztály számára biztosított lehetőség eket ismerteti, és az általános megfogalmazás szintjén foglalkozik a szűrővizsgálatokkal is. A szűrővizsgálatok meghatározott rendjét és gyakoriságát egy népjóléti miniszteri rendeletben kívánja meghatározni a jogalkotó. A gyógykezelés céljából végzett elj árások körében megtudhatjuk a törvényjavaslatból, hogy milyen ellátás jár a biztosítottnak a háziorvosi ellátásban, a fogászati ellátásban, a járóbetegszakellátásnál, a kórházi ellátásnál, szülészeti ellátásnál, orvosi rehabilitációban és a betegszállítás szintjén. Ezen belül a járóbetegszakellátáshoz való hozzájutás lehetőségeivel kívánok foglalkozni. A törvénytervezet szerint a járóbetegszakellátást csak a háziorvosi beutalással lehet igénybe venni. Ez a rendelkezés nagymértékben korlátozza a beteg sza bad orvosválasztását és önrendelkezési jogát is. (10.40) Nem beszélve arról, hogy nagymértékben megnehezíti a beteg járóbetegszakorvoshoz való jutását is. Gondoljunk csak arra, ha például valakinek a füle fáj, nem mehet el rögtön fülész szakorvoshoz, hane m az első napon - ami valószínűleg táppénzes nap is lesz az ő esetében - a háziorvoshoz kell hogy elmenjen. Ezzel rögtön egy munkanapot elveszített. Csak azért kell elmennie a háziorvoshoz, hogy beszerezze a járóbetegszakellátásra való beutaltságot, jogos ultságot, majd az ezt követő napon tud eljutni a járóbetegszakorvoshoz. Jó lenne végre felnőttként kezelni a magyar állampolgárokat, és elhinni nekik, hogy ők tudják, ha a fülük fáj, akkor a fülészetre kell menni és nem az urológiára vagy a szülészetre. M ég a '94es kormányelképzelés szerint Magyarországon deklarálásra került a szabad orvosválasztás, és ennek mindannyian nagyon örültünk. Ezt később - igaz, hogy megfelelő nyomásra, de - népjóléti miniszteri rendelet is leszögezte. Ha e törvényjavaslat válto zatlan formában kerül elfogadásra, vége Magyarországon a szabad orvos- és intézményválasztásnak. Pedig ez alapvető jog, amely minden magyar állampolgárt meg kell hogy illessen. A törvényjavaslatban először jelennek meg a népjóléti miniszter által adott "vi zsgálati és terápiás eljárási rend" kifejezések. Ezek olyan vizsgálati és terápiás javallatok, melyektől az orvos csak indokolt esetben térhet el. Az ilyen vagy ehhez hasonló standardokat még nem dolgozták ki a Népjóléti Minisztériumban, de ha kidolgozásra is kerülne, kérdéses, hogy mennyire vezethető be a magyar egészségügyben. A törvényjavaslat először vezeti be a magyar egészségügyben a "várólista" fogalmát. NyugatEurópában és Amerikában mindenhol léteznek ezek a várólisták. Elké pzelhetetlen az a magyar gyakorlat, hogy egy beteg, akinek nem sürgős epeműtétre van szüksége, és jelentkezik az orvosnál, rögtön másnap kórházba kerül, s adott esetben talán a következő napon végre is hajtják a műtétet. Tehát a várólisták felállítása szer intem elfogadható és indokolt is a magyar egészségügyben. Ugyanakkor nem értem, hogy mi értelme van az olyan várólistának, amely kimondja, hogy részleges vagy teljes térítési díj megfizetése esetén a sorrend nem változtatható. Csak azért várólistára helyez ni a beteget és várakoztatni, hogy oda kerüljön, annak nem nagyon látom értelmét. Ugyanakkor, ha térítési díj megfizetésével a sorrend megváltoztatható, a várólista bevezetésének is lenne értelme.
