Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 4 (278. szám) - A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényjavaslat; a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényjavaslat; a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törv... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ TAMÁS (MDNP):
4206 És végül a finanszírozás és a finanszírozhatóság követelménye: ha ezekben a kérdésekben vizsgáljuk meg az itt előttünk lévő törvénycsomagot, akkor azt mondhatjuk, hogy ezek közül körülbelül az egyharmadának részben vagy egészben megfelel, ezért mondjuk azt, hogy a mi alapelveinkkel nem homlokegyenest ell enkező, és éppen ezért nem eleve elutasítóan fordulunk felé. Ugyanakkor szeretném kiemelni azokat, amelyekben nem felel meg a mi értékválasztásunknak: az első a társadalmi preferenciák kérdése. Nem elégíti ki azt a kívánságunkat és azt az értékválasztásunk at, hogy támogassa a családot, a gyermeknevelést és a gyermekvállalást; nem elégíti ki azt a kívánságunkat, hogy támogassa a felsőfokú képzés megszerzését vagy a felsőfokú első diploma megszerzését - támogassa a nyugdíjrendszer is. Még mielőtt a második sz empontra térek, egy pici kitérő, erre Kis Gyula is utalt a beszédében: a nyugdíjrendszer megújításának egyik alapokaként demográfiai katasztrófát jelölünk meg, amire nagyon megrázó adatokat tartalmaztak egyébként a szakértői anyagok is. Hadd idézzem ide ön ök elé azt, hogy a '90es évtizedben Magyarország lakossága 200 ezer emberrel fogyott a születési és a halálozási arányszámok eltérése miatt; és optimista születési arányszámok becslése esetén a ma megszülető gyerekek amire megöregszenek, addigra 2 millióv al lesz kevesebb Magyarország lakossága. Ennek fényében kell még egyszer hangsúlyoznom, hogy társadalmi preferenciákat sok mindenen, de a nyugdíjrendszeren keresztül is érvényesíteni kell, és ez a család, a gyereknevelés, gyerekvállalás és a képzés. Másods zor: nem felel meg annak, hogy szervezeti és tulajdoni versenysemlegesség legyen, sőt hogy meggátolja a monopolhelyzet kialakulását. (10.20) Ebből a szempontból messzemenően nem tudok egyetérteni azzal, ahogy a szocialista vezérszónok arra ösztönözte a mai nyugdíjbiztosítót, hogy ugyan foglalkozzon már a tőkefedezeti rendszer megteremtésével saját maga számára. Kérem, van elég dolga, azt sem végzi jól! Miért akarjuk, hogy erejének, figyelmének legnagyobb részét arra fordítsa, hogy egy új területen menjen? D e ennél nagyobb probléma van. Az örvendetesen fejlődő önkéntes pénztárak tapasztalatai azt mutatják, hogy erős tendencia van arra, hogy néhány nagy - természetesen külföldi tulajdonú - bank és biztosító kezében koncentrálódik az egész önkéntes biztosítási megtakarítási rendszer, annak ellenére, hogy a törvény önkormányzó, önigazgató, öntulajdonú és nonprofit szervezetként írta ezt le. Mert az élet természetesen megtalálja erre a megoldásokat. A törvény nem felel meg eléggé annak a követelménynek, hogy segít sen az elesetteknek és szenvedőknek. Ebből a szempontból csak egyet emelek ki. Azt a problémát, ami részben az önkormányzati finanszírozásra akarja bízni ennek a megoldását. Nem felel meg annak a követelménynek sem, hogy egyetértésen alapuló és megegyezésr e törekvő politikai konszenzus hozza létre azt, hogy milyen legyen az új nyugdíjrendszer. Meg kell mondanom őszintén, az a vita, ami az elmúlt másfél évben tartott e körül, csak egyetlenegy csoportot célzott meg. A szocialista kormány kizárólag politikai s zövetségeseinek véleményére helyezte a legnagyobb hangsúlyt: a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségére és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatra. Az összes többit mellékesként kezelte. Ezt tényként akarom megállapítani. A Szocialista Párt egyébként a Nyu gdíjbiztosítási Önkormányzat és a szakszervezetek majdnem minden követelését kielégítette, de ez csak egy szegmens, kérem. A következő, amit nagyon súlyos problémának tartunk a végrehajtásnál: a kapkodás. Mi nem hátráltatni akarjuk e törvény megszületését, nem azt akarjuk, hogy itt halogatás legyen. De az mégis képtelenség, hogy '98. január 1jétől életbe lép egy mechanizmus, és nyolcvanezer embernek - vagy nem tudom, mennyinek - be kell mennie egy új rendszerbe, amikor nincsenek intézmények, nincsenek szab ályok, nincs nyilvántartási rendszer, semmi nincs! Csak egyetlenegyet szeretnék bizonyítékként felhozni a bizonytalanságra. A törvénytervezetek - megszámoltam - huszonkét, rendkívül fontos kérdést kívánnak kormányrendeletben szabályoztatni,
