Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 4 (278. szám) - A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényjavaslat; a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényjavaslat; a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törv... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ TAMÁS (MDNP):
4204 Volt néhány olyan lépés, amelyik építő jel legű. Csak címszavakban: ilyen volt az alapok önállósítása; ilyen volt a leválasztása a közvetlen, primer állami költségvetésről; ilyen volt az önkormányzatiság bevezetése az alapok igazgatásában; ilyen volt az önkéntes pénztárakról szóló törvény megalkotá sa; és ilyen reformlépésnek tekintjük azt, ami most a parlament elé került. Azt tudjuk, hogy mit akarnak a pártok, nem tudjuk, mit akarnak az emberek, és erről nagyon kevés szó esett. Tudjuk, hogy a Szocialista Párt mit akar, hiszen beterjesztette a javasl atokat; tudjuk, hogy a Szocialista Párt vezérszónoka határozottan érvelt ennek a jósága mellett, ez érthető. Azt is tudjuk, hogy például a Kereszténydemokrata Néppárt egy színvonalas előadást tartott - sok mindenben nem értek vele egyet egyébként, de egy n agyon színvonalas előadást tartott - érvelve a tőkefedezeti rendszer ellen, Szilágyiné Császár Terézia előadásában. Ugyanakkor, még egyszer mondom, nem igazán vagyunk tisztában azzal, hogy az emberek mit akarnak. (10.10) Mert ezzel kapcsolatban komoly felm érést, kutatást sem a kormány előterjesztése és háttéranyagai nem tartalmaznak, nem tárt fel a nyugdíjbiztosító a saját hangján kívül egyetlen komoly kutatást sem, hogy az embereknek erről mi a véleménye; és nekünk, képviselőknek is igazán csak érzéseink l ehetnek, mert nagyon kevés megalapozott kutatás volt az emberek szándékairól, hogy mit szeretnének a nyugdíjrendszerről. Én egyetlen komoly és átfogónak tekinthető kutatást láttam, hadd idézzem önöknek ezt: ez a Tárkinak az elmúlt év végén publikált kutatá sa volt, ami a szociális rendszer kérdéseiről próbálta megtudni az emberek véleményét. Én ebből három vagy négy dolgot szeretnék idézni. Az első az, hogy az emberek körében rendkívül nagy az ismerethiány, hogy mi miért történik, egyáltalán miből mi követke zik, mit miért vásárolhat meg az egyén. Illúziók élnek azzal kapcsolatban, hogy ki mit ad. Ez rendkívüli óvatosságra kell hogy ösztönözzön mindenkit abban a tekintetben, hogy milyen ütemben akarja az emberekre rákényszeríteni azt, amit egyébként lehet, hog y jónak tartunk. Másodszor: az embereket megkérdezték arról, hogy milyen nyugdíjrendszert szeretnének, három lehetőség közül tettek fel választást. Az első az volt, hogy tiszta állami finanszírozás, tehát mint a jelenlegi rendszer; egy másik az volt, hogy tiszta piaci finanszírozás, ami azt jelenti, hogy mindenkinek a magánügye, hogy az általa megtermelt érték utáni járulékot most befizeti, köt biztosítást, nem köt, elkölti, nem költi el, mondom: tiszta piaci megoldás; és volt egy olyan, hogy legyen az álla mnak egy meghatározott szerepe, és biztosítson egy bizonyos ellátást az én befizetéseim vagy a munkáltatóm befizetései révén, de egyébként hadd rendelkezzek szabadon az én értéktermelésem utáni jövedelmekkel. Az embereknek, nagyon érdekes módon, 20 százalé knál valamivel nagyobb része azt mondta, hogy én az állami rendszer, a tiszta központosított megoldás híve vagyok; valamivel kevesebb mint egynegyedük azt mondta, hogy a tiszta piaci megoldásnak vagyok a híve. Ezt egy kicsit soknak tartom, de ez jött ki az eredményből; és az embereknek egy része persze nem tudott véleményt formálni; de majdnem felük azt mondta, én azt szeretném, hogy persze, az állam tartson fenn egy rendszert, de egyébként hagyjanak engem békén, ne kényszerítsenek semmilyen útra, majd én m eg fogom oldani a problémáimat, hagyják békén a jövedelmemet. Ez egy másik dologra figyelmeztet bennünket. Az első tanulság az volt, hogy az ismert hiány miatt nem lehet gyors lépéseket tenni, vagy nagyon higgadtan kell cselekedni; a második pedig az, hogy nem lehet kényszermechanizmusokat tenni. És még egyet szeretnék kiemelni ebből a kutatásból, a szolidaritás kérdését. Az az általános vélemény, hogy Magyarországon az emberek nem szolidárisak egymással. Ezt nem igazolták a kutatások. Amikor az embereknek úgy tették fel a kérdést, hogy mondjuk 3000 forinttal több adót kellene fizetni azért, hogy ingyenes legyen a felsőoktatás, vállalode, az emberek döntő többsége azt mondta: "Igen, vállalom, hogy legyen ingyenes a felsőoktatás." Az emberekben van szolidari tás, és hajlandók áldozatot hozni, ha megmondják a politikusok, hogy mit miért kell megtenniük, hogyha világos előttük, hogy milyen döntés az, amit egyáltalán meg kell hozniuk. Én azt gondolom, akkor
