Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 4 (278. szám) - A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényjavaslat; a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényjavaslat; a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törv... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ TAMÁS (MDNP):
4203 Azt, hogy milyen nagy az elégedetlenség, mindannyian tapasztaljuk. Nemcsak arról van szó, hogy a nyugdíjak elvesztik az értéküket - az elmúlt néhány évben, például a kilencvenes években több mint egynegyedét vesztették el a reá lértéküknek a nyugdíjak, 250 százalékos nyugdíjemelés volt egy több mint 390 százalékos áremeléssel párhuzamosan , hanem mindannyian tapasztaljuk az embereknek azt a kívánságát, ami valamilyen szempontból az ő helyzetének a javítására törekszik. A kisnyug díjas azt mondja, hogy miért emelik a parlamentben a nagy nyugdíjakat, a nagynyugdíjas azt mondja, hogy miért nem őrizik meg számára azokat az előnyöket, amit abból gondolt megszerezni, hogy hosszú ideig befizető volt, és hogy nagy mennyiségű pénzt juttato tt be a közös kasszába. Én azt gondolom, hogy ezek csak felszíni jelenségek. Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy minden évben téma a nyugdíjrendszer. És nem csak abból a szempontból, hogy milyen legyen a nyugdíjemelés. Ebből a szempontból egy kitér őt szeretnék tenni. A Szocialista Párt rendszeresen hangoztatja, hogy végre eljött egy nagy lépés ideje, és megteszi azt, hogy megreformálja a magyar nyugdíjrendszert, mert hogy eddig nem történt semmi, és ez elhangzott a szabaddemokraták részéről is. Ez t ényszerűen nem igaz. Önök is, önök közül többen részt vettek az elmúlt parlament munkájában is. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az első átfogó koncepció, ami az egész szociális rendszer megújításáról megszületett, az 1991ben egy országgyűlési határozatt al született meg, több mint 80 százalékos támogatottsággal. Másodszor: 1992ben hasonló támogatással született meg a reformerejű lépés az alapok kettéválasztásáról és önállósításáról és az önkormányzatiság megteremtéséről. Most arról ne tárgyaljunk, hogy a z önkormányzatiság milyen problémákat vetett fel később. Harmadszor: 1993ban több mint 80 százalékos támogatottsággal született meg az az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló törvény, amire most modellként felépítették a tőkefedezeti rendszer ja vaslatát, mert ez az alapja természetesen annak, hogy milyen modell, milyen intézményi szerkezet fog kialakulni. Azt gondolom, nem érdemes itt azzal foglalkozni, ki, mikor, mit lépett. A magyar politikának kötelessége megújítani a magyar nyugdíjrendszert, a magyar politikának kötelessége megjavítani azt a magyar nyugdíjrendszert, amivel mindenki elégedetlen, és ebből a szempontból az egymásra mutogatást abba kell hagyni. De milyen legyen a megoldás? Ezen van igazán vita. És ebből a szempontból a megoldások irányában az elmúlt időszakban több lépés történt. Hadd idézzem fel azt a három csoportját a lépéseknek, ami, mondjuk, a kilencvenes évektől - vagy egy kicsit előbb - bekövetkezett. Én háromféle típusú lépéssorozatot láttam megvalósulni. Az egyik lépéssoro zat tovább rontotta a helyzetet, növelte a bajt, a másik lépéssorozat tűzoltómegoldásokat csinált, és a harmadik lépéssorozat építő jellegű, előrevívő volt. Mik azok, amelyek növelték a bajt? Ilyen volt a nyolcvanas évek végén a korengedményes nyugdíjazás fellazítása, elsősorban politikai okokból. Olyan mennyiségű korengedményes nyugdíjas került akkor a rendszerbe, hogy ez mélyen levitte a nyugdíjasok átlagéletkorát, és terhelte a későbbi rendszert. Ez politikai döntés volt, kérem, egy menekülési irány egy rendszerváltás körülményei között. Másodszor: ilyen volt a kilencvenes évek elején a rokkantsági mechanizmus föllazítása. És harmadszor: ilyen volt, hogy a nyugdíjrendszert a munkanélküliség elleni fegyverként vetette be a mindenkori kormány, ami megint h elytelen volt. Ezekre reakcióként tűzoltó lépések történtek. Ilyen tűzoltó lépésnek kell tekinteni az emelési formula bevezetését a kilencvenes évek elején. Mert tűzoltó lépés volt, mert nagy volt a baj. Ezért kötötte a reálbérekhez, mert reálbércsökkenést tendenciaként nyugodtan előírhatott. Ez nem egy cinikus megoldás volt, hanem egy tűzoltás. Ilyen volt egyébként a korhatáremelés is, tűzoltó lépés, mert a finanszírozási problémák miatt ezt meg kellett valósítani. Azt gondolom, ilyen tűzoltás volt a rokka ntsági lehetőségek szigorítása, és ilyen volt a járulékrendszer pontosítása is, mert ami például a tavalyi évben történt, azt reformerejű lépésnek nem lehet tekinteni, tűzoltó lépésnek okvetlenül el lehet fogadni.
