Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 3 (241. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
41 településfejlesztéssel és rendezéssel kapcsolatos normaszöveg és majdan ezek végrehajtási rendeletei harmonikus egységgé formálódjanak az önkormányzati törvén nyel és más, a települési közügyet meghatározó törvényekkel. Vitatkozom azzal is, hogy a településfejlesztést és rendezést a törvényben meghatározott logika szerint kell felépíteni. Véleményem szerint együtt szabályozandó mind a fejlesztés, mind a rendezé s, nemcsak a területfejlesztés során, hanem a települések fejlesztése során is. Tudomásul kell venni mindannyiunknak azt, hogy a rendszerváltást követően az önkormányzatok speciális hatalmi ággá váltak és a régi központi irányításos módszerekkel már nem le het azok mindennapos tevékenységéhez szorosan kapcsolódó kérdéseket - mint például e törvény tárgyát, a településfejlesztést és rendezést - kezelni. A települések fejlesztésének, rendezésének és üzemeltetésének kérdései helyi közügyek, és az önkormányzati ság alapját jelentik. El kell érnünk, hogy a készülő törvények hozzák helyzetbe az önkormányzatokat, és ne az ágazatok, hanem az önkormányzatok határozhassák meg törvényi keretek között - mondom mindig - a helyi teendők természetes, a központi, de települé si szintenként differenciált szakmai szabályok figyelembevételével. A településfejlesztés, üzemeltetés helyi közügy, és a lakosság érdekében ezeket a kérdéseket is alapvetően helyben kell szabályozni a törvényi keretek között. (18.00) Az építésügyi hatósá gok helyzetéről már korábban volt szó. Képviselőtársam konklúziója, a szakma általános véleménye engem kissé megdöbbentett. Bár az az alap, kiinduló állapot - amely az építésügyi hatósági feladatoknak, amelyek állami feladatok, amelyeket az önkormányzatok az államtól meghatározott törvényi keretek között vállalnak át és végeznek - indokolttá teszi, hogy e kérdéssel a törvény kiemelten foglalkozzon. Én nem látom annak a lehetőségét, hogy abban az időszakban, amikor az állam a decentralizáció és a dekoncentrá ció, a közigazgatás felülvizsgálata során sorra szünteti meg és vonja össze dekoncentrált szerveit, amikor igyekszik - legalábbis döntéseiben , sokszor eklektikus módon, de történtek kormányzati döntések arra vonatkozóan, hogy az állami szervezetek, amely ekből helyenként, egyegy megyében 3637 is megtalálható, azok feladatait önkormányzatok, köztestületek, illetve nonprofit szervezetek vegyék át, hogy akkor lehete javaslatot tenni szakmai alapon arra, hogy az Állami Építészeti Hivatal - vagy más elnevezé ssel - újra életre keljen. Ismételten hangoztatom, hogy a FideszMagyar Polgári Párt abban érdekelt, hogy az önkormányzatok legyenek alkalmasak az állami feladatok és a helyi közügyek magas szintű elvégzésére. Mi azzal értünk egyet, hogy az önkormányzatok jegyzői legyenek e feladatok címzettjei, az önkormányzatok jegyzői a testületek által meghatározott döntések és szabályozások alapján végezzék törvényi keretek között az egyedi hatósági ügyek és az igazgatás minden aprócseprő tevékenységét. Alkalmase ma a 315060 körüli önkormányzat mindegyike arra, hogy ezt a feladatot magas szinten, szakképzett emberek bevonásával elvégezze? Nem. Majdnem azt mondtam, hogy sajnos nem. De a környező országok, a nálunk fejlettebb építési kultúrával, építési igazgatással és magasabb szintű törvényt követő magatartással rendelkező országok sem képesek arra, hogy minden településen ezt hatékonyan ellássák. Ezért, és kifejezetten csak ezért tartjuk helyesnek a szubszidiaritásnak azt az elvét követni, hogy kivételesen és törvény i felhatalmazás alapján lehessen a helyi közösségektől elvenni ügyeket. Ez az ügy pedig állami ügy. Ezért mi azokat a településkörzeti, településközponti feladatellátásokat támogatjuk, ahol a hatékonyság és az önkormányzatiság egyeztethető. Az építé si folyamat szabályozásában a kérdések számunkra azok, hogy felkészülteke az építési hatóságok az építés engedélyezése és az ellenőrzések során felmerült hiányosságok megszüntetésére. Erről az előbb szóltam. Véleményem szerint hathatósan javítani kell az építésfelügyeleti, ellenőrzési munka színvonalát. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ez a tevékenység ne kerüljön ki az önkormányzatok figyelő,