Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 29 (275. szám) - A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényjavaslat; a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; az ítélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvén... - DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz):
3910 Körülbelül egy jó esztendővel ezelőtt látszott már, hogy ide fogunk jutn i. Ezért javasoltuk azt 1996 áprilisa után, amikor az alkotmányügyi bizottság "Az igazságszolgáltatás helyzete és jövője" címmel egy egész napos vitát tartott, hogy egy eseti bizottságot állítson fel a parlament, amely az igazságszolgáltatási reform kidolg ozásában aktívan részt vesz. Ezt önök nem támogatták, ehelyett egy alkotmányügyi albizottság kezdte el a munkát. Ez az albizottság is elvégezhette volna egyébként a munkát, azonban sajnos ez nem történt meg. A bizottsági munka, az érdemi bizottsági munka l ehetőséget jelentett volna arra, hogy kérdéseket, kételyeket lehessen megfogalmazni, javaslatokat lehessen megfogalmazni. A három bizottsági ülés - államtitkár úr, hiába csóválja ön a fejét - erre érdemi lehetőséget nem adott, majd pontosan és részletesen fogok idézni azokból a bizottsági jegyzőkönyvekből, ahol nem az ellenzék képviselői, hanem az igazságszolgáltatás képviselői, munkatársai fejtették ki három hónappal korábban, február 19én kételyeiket, aggályaikat, gondjaikat a reform akkori állásával kap csolatban, az akkori törvénytervezetekkel és javaslatokkal kapcsolatban, amik egyébként tudomásom szerint lényegesen nem változtak az elmúlt három hónapban. Vegyük sorra azokat a kérdéseket, problémákat, amelyekre vagy nem tud választ adni az Igazságügyi M inisztérium, vagy a válasz sem az ellenzék, sem pedig az igazságszolgáltatásban dolgozók számára nem kielégítő, és semmiképpen nem megnyugtató! Mielőtt azonban ezzel foglalkoznánk, vegyük sorra csak vázlatosan és tézisszerűen, hogy melyek az igazságszolgál tatás legfontosabb szociológiai jellemzői! Mert anélkül, hogy megvizsgálnánk azt, hogy milyen helyzetben van ma az igazságszolgáltatás, nem nagyon tudunk arra a kérdésre választ adni, hogy hogyan találjuk meg az innen kivezető utat. 1990 után - ez mindenki számára ismert, aki itt ül a Házban - a rendszerváltás következtében, és ez érthető volt természetesen, a bírói jogorvoslati lehetőségek száma nőtt, a bírói hatáskörök bővültek. Ez természetes módon ügytehernövekedést jelentett a bíróságokon, és egyértel műen vezetett az ügyhátralékok növekedéséhez is. Ezt csak késlekedve követte a törvényalkotás a bírói létszám emelkedésével, és részben a mai ügyhátralék kialakulásának oka itt is keresendő. Az is tény, hogy a piac 1990 után elszippantotta a felkészült jog ászok és a felkészült bírák egy jelentős részét. Az is tény, hogy a bírói pálya vállalása hosszú ideig, 1990 előtt is és még utána is a szegénységi fogadalommal párosult, ami kontraszelekciót eredményezett a bírói pályán és az igazságszolgáltatásban, ami m agas elvándorlást eredményezett, és ami azt eredményezte végső soron, hogy a középgeneráció szinte teljesen eltűnt az igazságszolgáltatásból és a bíróságokról. Ez azért jelent gondot, mert a kezdő bírákat azonnal a mélyvízbe kell dobni és a szakmai tapaszt alatok átadásának feltételei is hiányoznak. Mindkét tényező természetesen gyorsítja a bíróságokról az elvándorlást. Ennek a folyamatnak lett az az eredménye, amire Hack Péter is utalt bevezetőjében, hogy a bírói kar több mint fele, más statisztikák szerint 80 százaléka, hároméves gyakorlattal vagy annál kevesebbel rendelkezik. A harmadik ilyen tényező, hogy a bírák munkaidejének 50 százalékát nem ítélkezési tevékenységükkel töltik. Nem az ellenzék mondja ezt, a bíróságon dolgozó bírák mondják ezt. (Dr. Avar keszi Dezső: Meg a kormánypártok is!) Hiányzik a megfelelő létszámú, a megfelelő fizetésű és a megfelelő képzettségű segítő személyzet. Ez nagymértékben lassítja az ítélkező tevékenységet. A bíróságok munkaterhei nem egyformák, néhány területen évek óta nő az egy bíróra kiszignált ügyek száma. Nem megfelelő színvonalú a fogalmazóképzés, mint ahogy nem megfelelő színvonalú a szakmai továbbképzés sem. Ezek közismert tények, csak ezekből a tényekből, amiket önök is ismernek nyilvánvalóan, láthatóan másmás köv etkeztetésre jutunk. A kormány legfőbb hibája az, hogy mielőtt a reformba belefogott volna, nem készített alapos elemzést arról, hogy milyen lehetőségei vannak e gondok orvoslására, bár Csákabonyi Balázs utalt arra, hogy készültek mindenféle vizsgálatok. I tt most két lehetőség van: vagy csak önök ismerik ezeket a vizsgálatokat, mert az ellenzéki pártok ezeket nem ismerik, ilyeneket nem hoztak a tudomásunkra, vagy nem készültek ilyen vizsgálatok. Ki fog derülni a vita során, és remélem, hogy
