Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 26 (272. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DÖGEI IMRE (FKGP):
3641 ezáltal ennek a nagyszerű és jól szervezett földrajzi, gazdasági és politikai egységnek, az OsztrákMagyar Monarchiának a lerombolása. E nyugati politika része volt a középeurópai tehetséges népeknek a világkereskedelemből történő minél nagyobb mé rtékű kiszorítása, és ennek része az adriaitengeri kijárat lezárása. A fő ellenségük, mint ahogyan az a későbbi trianoni és párizsi békediktátumok vagy napjaink erőteljes nyugati integrációs törekvései és ezáltal a magyarságra történő fokozódó nyomásgyako rlás is mutatja, a Szent Koronához tartozó történelmi Magyarország volt. 1927ben az Adriaitenger lezárásával már nemcsak a középeurópai népek kirekesztését kívánták elérni a nyugati hatalmak, hanem azt is, hogy a Földközitengeren zavartalanul folyhassa nak a hadianyagszállítások Magyarország hátbatámadásához. Az emberek nem tudták másképpen tudomásul venni a valóságot, csak mint egy átmeneti tévedést, amelynek jóvátétele csak késik, de nem marad el. Ebben nőttünk fel. A ma hatvanhetven évesek az iskolá ban úgy tanultuk a hatvanhárom vármegyét, mintha abból negyvennégy véletlenül, csak átmenetileg nem tartoznék hozzánk. Nemzeti öntudatunk a veszteség képtelenségéből táplálkozott. A Himnusz és a Szózat nem ismerése vagy nem tudása szégyenletes volt. Ezek m ellett a "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, és hiszek Magyarország feltámadásában" sommás ima kiáltását az iskolákban minden reggel és délben zengtük. A hősök vasárnapjának méltó megünneplése ezen időszakban a nemz eti fájdalom, a közös gyász kifejezése volt. A nemzet fájdalmai mellett a hősök vasárnapja megemlékezését indokolttá tette a soksok személyes gyász fájdalma is. E jelképes sírhantok mellett siratta édesanya a fiát, a testvér a testvért, a fiú az apját, az apa a fiát. Megállni honfitársaink síremlékei mellett, elgyászolni őket, mégis vigasztalóbb volt annál, mint amikor közös sírok névtelenül, gyászgyülekezet nélkül temettek be ezreket több ezer kilométerrel távol, megközelíthetetlen messzeségben. Csak az o tthon maradt szív siratta a viszontlátás reményében az övéit; de nem kísérték utolsó útjára. Mi, akik magunkat keresztyén embereknek valljuk, minthogy az Istenhazacsalád hármas egysége fontos számunkra, tisztában vagyunk azzal, milyen fontos az Istenbe v etett hit, különösen a megpróbáltatások idején. A keresztyénségben van valami megmagyarázhatatlan titok. Mégis hittel valljuk, hogy az Isten színe előtt megkeresztelt élet megpecsételt élet, sorsa nem véletlenszerű, élete nem hiábavaló, bármilyen megrázkód tatás érje is. Ez a hittudat vigasztalja meg a hősi halottak gyászolóit, hogy az elhunyt szeretteik élete, ha a háború borzalmaival ketté is tört, de el nem veszett. Mint amennyire megmagyarázhatatlan a keresztelés cselekedete, a hősi emlékművek felállítás a sem bizonyítható észérvekkel. A történelmet formáló Úristen, a hazaszeretet, a felejthetetlen bánat állította sok falu, város közterére a hősök emlékművét. Mit jelent tehát ünnepelni hősök vasárnapján? Hosszú, évtizedes hallgatás után, 1990ben újra kezd ett belépni a köztudatba ez az ünnep, mint magyarság- és nemzettudatunk erősítője. Bizony, nagyon sok mulasztásunk van. Gyermekeink, unokáink évtizedeken keresztül úgy jártakkeltek ezek előtt az emlékművek előtt, hogy azt sem tudták, minek vannak ott. Az első világháború beszámolóit még csakcsak hallhattuk, de a második világháború borzalmairól már nem volt ildomos beszélni még otthon, a családi körben sem. A hősök vasárnapja arra figyelmeztet bennünket, hogy kötelesek vagyunk gyermekeinknek átadni saját tapasztalatainkat, elmondani a velünk, nagyapáinkkal, családunkkal történt megpróbáltatásokat. Különben hogyan is várhatnánk el az utánunk következő generációk hovatartozásának, nemzettudatának kialakulását és elmélyítését? Azt gondolom, nagyon aktuális ma , amikor ifjaink, úgy tűnik, szinte hajszolják a veszélyt. Az akciófilmek gyilkos, borzalmas, emberi testet, lelket pusztító képei előtt nőnek fel, mint valami tudatlanok, akik játéknak, szórakozásnak, sőt, kikapcsolódásnak nevezik az efféle lélekölést. Sz omorú, hogy az ilyen filmek forgatókönyvírói - kihasználva az emberi gyengeséget, tudatlanságot - szinte versengenek a gonoszság különböző eszközeinek felhozatalában.
