Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 26 (272. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF):
3611 Rátérve a változtatások fő irányára, ahogy hallottu k az expozéból, elsősorban és nagymértékben a hatáskörökkel kapcsolatos szabályozást kívánja megváltoztatni. Nemcsak azért, mert a négyfokú bírósági rendszerre való áttérés miatt erre egyébként is szükségszerűen sort kellene keríteni, hanem azért is, mert a tapasztalatok szerint a helyi bíróságok terhei olyan nagyok, hogy azokat enyhíteni szükséges. Nem azt a módszert választja, amelyet a korábbi kormányzat kívánt követni, hogy a helyi bíróságokon teremtse meg a megfelelő feltételeket - ahol az ügyeket el k ell bírálni , azok fejlesztésével és az ottani munkakörülmények vonzóvá tételével próbálja megközelíteni a kérdést, hanem a hatásköröket a helyi bíróság szintjéről a jelenlegi megyei bíróság szintjére helyezi át. (18.50) Következetese ebben, ennek az elv nek a végigvitelében az előterjesztés? Azt kell mondanom, hogy nem. Hiszen meg kell vizsgálni a jelenleg tárgyalandó javaslat 8. §ában a csoportosítást, hogy vajon milyen rendező elvek alapján döntötték el, hogy mely ügyek tartoznak ezentúl az elsőfokú vá rosi és kerületi bíróságok helyett a megyei bíróságokra, illetőleg a fővárosi bíróságra. Azt kell mondanom, hogy a valódi terhet - ha már ezt vizsgáljuk - a helyi bíróságokon az jelenti, hogy eléggé szokatlan módon, és Európában talán páratlan módon igen m agas értékhatárhoz fűződő mértékig, 10 millió forint perértékig kell a vagyonjogi ügyeket a helyi bíróságokon első fokon tárgyalni. Ha valahol, nyilvánvalóan itt szoríthat a cipő, hiszen a 10 millió forintos értékhatár tekintetében a legegyszerűbb és legké zenfekvőbb megoldás, ha ezen történne változtatás. De a kormány nem ezt az álláspontot követi, az előterjesztő ezt a magától értetődő evidenciát nem felismerve olyan ügyeket csoportosít át a helyi bíróságról a megyei bíróságra, amelyek számszerűleg nem túl sok ügyet jelentenek, bonyolultságban semmiféle bonyodalmat nem okoznak, és tulajdonképpen eleve kizárják, hogy megvalósuljon a cél; hiszen amint hallottuk itt, 1015 százalékos átcsoportosítástól mit lehet várni?! Ha 1015 százalékkal csökkenne a helyi b íróságokon elbírálandó elsőfokú ügyek száma, akkor a több éves lemaradás, és az a kétszázezres ügyhátralék 1015 százalékkal lehet hogy csökkenne, és akkor mit csináltunk, tisztelt Országgyűlés? 1015 százalékkal csökkentettük az elviselhetetlen hátrányt. Mindez a kormányzati logikának az egyenes következménye. Én ezzel nem mindenben értek egyet. De mi értelme van a sajtóhelyreigazítási ügyeket az elsőfokú bírósági elbírálás szempontjából most megyei bíróságra átvinni? Mi ez, számszerűségét illetően? És me nnyire dehonesztálja, tisztelt Országgyűlés, a helyi bíróságok most már sokéves gyakorlatát és - úgy gondolom - szakszerűen történő elbírálását, ha ezt a néhány ügyet, ezt az egy kézen is megszámolható ügyet megyénként a helyi bíróságokról a megyei bíróság ra telepítik?! De ugyanez a helyzet az értékpapírügyekkel, mert ezek is majd oda fognak kerülni; és ugyanez a helyzet véleményem szerint a jelenleg nem a megyei bíróságok hatáskörébe tartozó céggel kapcsolatos ügyekkel, mert most egységesen valamennyi, cég gel kapcsolatos vitát, jogvitát - a cég és tagjai és egyéb vonatkozásban - a megyei bíróság fogja elsősorban tárgyalni. Önmagában tehát ez a fajta hatáskörátcsoportosítás gyakorlatilag jószerével semmit nem fog megoldani, ezt most lehet látni, 1997 májusá ban, hogy ettől nem lesz kevesebb ügy a helyi bíróságon, ettől nem lesz arányosabb ügyelosztás a megyei bíróság és a városi bíróságok között. Ezzel szemben ki lehet pipálni egy feladatot, egyfajta kampányfeladatot, hogy átcsoportosítottuk az ügyet, jó nagy zavart és káoszt okozva ezzel természetesen. Hiszen egy ilyen átcsoportosítás a megindult ügyekben, a folyamatos ügyekben, a már elsőfokon elbírált ügyekben olyan új helyzetet teremt, amely további jelentős elhúzódást, áttételt, átszignálást, újramegtanul ást és egyebeket jelent. Ezért tehát nem érdemes. Ha valóban azon gondolkodott volna a kormány, az előterjesztő, hogy mit lehet tenni, ha nem azt az utat járja, amit mi helyesebbnek tartunk, hogy megerősíti a helyi bíróságok színvonalas ítélkezési körülmén yeit - és ez nem elsősorban bírói létszám, és nem is elsősorban bírói fizetés, hanem a munkakörülmények megteremtése , akkor másképp, másfajta csoportosítással kellett volna az ügyek szétválasztását és válogatását elvégezni.
