Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 11 (244. szám) - A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
355 gyermekekhez mindenki ért, a gyermekek sorsáé rt mindenki felelősséget érez, és a gyermekekkel kapcsolatban mindenki tud szép szavakat mondani. Ezt a veszélyt segít elkerülni a rövid, tízperces időkeret talán, hogy ezt a kicsit bő lére ereszthető témát próbáljuk fegyelmezetten sorra venni. Erre a törv ényre szükség volt, szükség van, ez a legfontosabb talán, amit ki kell jelentenünk. Nemcsak azért, mert 1989 óta fennáll a magyar kormány, a mindenkori magyar kormányok és a parlament alkotmányos kötelezettsége e tekintetben, hanem azért, mert valóban már nem halasztható tovább a gyermekvédelem intézményrendszerének az átalakítása. Ugyanakkor a javaslat címe és a rendelkező rész is azt állítja, hogy ez a törvény - ahogyan ők fogalmaznak - minden magyar, illetve Magyarországon élő gyermek törvénye. Helyes! J ó lenne, szükség lenne egy ilyen átfogó, kódex jellegű szabályozásra. Azonban kézbe véve ezt a javaslatot, azt kell lássuk, hogy vajúdtak a hegyek, és egy kisebb, nélkülözhetetlenül fontos, de azért inkább csak egérkének nevezhető eredményhez vezetett ez a vajúdás. A törvény terjedelmi szempontból két markáns részre, fejezetre oszlik. Az első tíz, kis jóindulattal 2025 paragrafus deklarálja azokat az általános jogokat, amiket az ENSZ gyermeki jogokról szóló nyilatkozatából át kell vennünk, és át is vesz ez a javaslat. A törvénytervezet másik része, négyötöde, a 181 paragrafus négyötöde pedig gyakorlatilag a gyámügyi rendszer, intézményrendszer reformját, újraszabályozását tartalmazza. Hangsúlyozom, mindkettőre szükség van, ugyanakkor azt a célt, amit a törv ény alkotói maguk elé tűztek, illetve maga a törvény is tartalmaz, ez nem tudta elérni. Másképpen feltéve ezt a kérdést, nem tisztázott, hogy ez a törvény a 2 millió 600 ezer fiatal, gyermek és ifjú életkörülményeit javítani kívánó törvény, vagy pedig a 30 ezer állami gondozott körülményeit javítani kívánó törvény, vagy a 320 ezer regisztrált veszélyeztetett kiskorú törvénye. (12.20) Tudjuk, hogy a valóságban a veszélyeztetett gyermekek számát a szakértők nem 315320 ezerben húzzák meg, hanem eléri ez a fél milliót is. Ez a kérdés nem egy költői kérdés, hanem a törvény helyes megítélése, működőképessége, szándékai helyes megítélésének az alapja. Miniszter úr expozéjában nagyon helyesen kifejtette, hogy egy családcentrikus szabályozást tartunk a kezünkben, a t örekvése, a jogalkotói szándék az, hogy ebbe az irányba, a család felé közelítse a gyermekek ellátását. Ez helyes. Hiszen szerencsére véget ért az az idő, amikor az állam mindenható szerepét a legjobb szülőpótló szerepre is kiterjesztettük. Ugyanakkor meg kell néznünk, hogy mi az, mi az az intézmény, aminek át kellene vennie ezt a funkciót, milyen állapotban van a magyar család mint kulturális, szociológiai, pénzügyi egység. Bizony azt látjuk, hogy ahogy szerte Európában, Magyarországon is a családok alapve tő válsággal küszködnek, válságos helyzetben vannak. Elég, ha csak arra utalunk, hogy ma Magyarországon, 1996ban a megkötött és a felbomlott házasságok száma, annak az eredménye, ha ezt a kettőt egybevetjük, az mínusz 33 000, és a felbomlott házasságok 75 százaléka egy vagy két gyermek sorsát is érinti. Itt egy olyan, hosszabb távon fenntartható védelmi rendszer megalkotására tesz kísérletet a parlament, aminek a kulcsa, a csomópontja a család intézménye. Éppen ezért nem lehet csak ennek a törvénynek a rés zeként tekinteni ezt, hanem bizony vissza kell tekintenünk az elmúlt néhány évre: milyen intézkedéseket hozott ez a parlament a Hornkormány előterjesztése alapján, amelyik érintette a családokat, s olyan állapotban vannake a családok anyagi, kulturális, morális szempontból, hogy ezeknek a feladatoknak meg tudnake felelni. Nincs más, aki helyettük megfelelne ennek a feladatnak, de azt is lássuk be, hogy ma a családok nem abban az állapotban vannak, hogy zavar nélkül el tudnák látni ezt a feladatot. Amikor a törvény címét olvassuk, gyermekvédelemről szólunk, azt látjuk, hogy a "védelem" mint egyfajta ilyen katonai szakszó beivódott ebbe a szópárba, és a magyar társadalom amúgy is
