Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 11 (244. szám) - A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
354 Ugyancsak problematikusnak tartom azt a felvetést, hogy nincs megoldás Salamon László szerint arra, hogy az üg yeknek bizonyos körében nem lehet másik hatóságnak eljárnia. De - aki az életben jár - hogyan lehetne, mondjuk, egy anyakönyvben vagy egy ingatlannyilvántartásban egy másik, azonos hatáskörrel, de más illetékességgel rendelkező szervnek döntéseket meghozn ia. Itt valóban az ügyek jellege teszi szükségessé azt, hogy annak a szervnek kell döntenie, és ott kell a megfelelő garanciákat, motiváló erőt biztosítani arra, hogy a hatóságok időben döntsenek. Ismét szeretném hangsúlyozni: itt a motiváció a lényeg. Az, hogy az adott szerv számolhat azzal, hogy ha nem dönt időben, akkor ennek anyagi következményei vannak, a saját költségvetését fogja terhelni az, hogy az ő terhére, az ő költségére jár el például egy másik szerv. De ugyanakkor felvetődik a bírság kérdése is, amiről Salamon László szintén beszélt, személyében pedig - és ez a legfontosabb, hiszen a hatóság is emberekből áll nyilvánvalóan , a személyes motivációban az a legfontosabb, hogy aki késedelmeskedik, annak számolnia kell az elrendelendő fegyelmi elj árással - és ez is ebben a törvényjavaslatban kerül megfogalmazásra. Összességében tehát: a törvényt meg kell hozni, a törvény több évtizedes magyar törvényhozási mulasztást pótol, és én egyetértek azzal, jobb lett volna, ha saját vagy kormányelképzelés al apján, nem pedig az Alkotmánybíróság döntése alapján, de ez csak szépséghiba a jelenlegi helyzetben. A lényeg az, hogy egy szakmailag és politikailag is a lényeges kérdéseket megoldó törvényjavaslat előttünk áll, azzal, hogy ennek a továbbfejlesztésére min den lehetőség adva van. A tegnapi vitában szó volt arról, hogy különböző konstruktív javaslatokat esetleg a kormánykoalíció nem vett figyelembe. Itt elhangzott utána egy észrevétel, hogy ezeknek mindössze az volt az egyik legnagyobb bajuk, hogy a törvényja vaslatok jelentős része szakmailag nem érte el a minimális szintet. Az adott esetben fel van adva a lehetőség, hiszen fel lehetett készülni december eleje óta ennek a törvényjavaslatnak a megvitatására. Örömmel látunk bármiféle olyan konstruktív javaslatok at, amelyek valóban feladatmegoldást jelentenek, és valóban azt jelentik, hogy ezt a feladatot egy adott részben, egy adott körben jobban valaki meg tudja oldani - örülünk neki, de ilyen gondolatokat várunk, ezzel előbbre tudunk menni. Azzal aligha, ha bár ki azt kéri, hogy azt a jót is, ami ebben a törvényjavaslatban van, vonjuk vissza, és ennek megfelelően ebben a körben se rendeződjék ez az évtizedek óta nyitott kérdés, és az állampolgárok ügyeiben továbbra is szankcionálatlan maradjon az aktatologatás. É n azt hiszem, hogy ez senkinek nem érdeke, itt a konstruktív megoldást várjuk. Reméljük, hogy lesznek ilyen javaslatok, de csak elutasítani, ennek semmi értelme nincs. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágn es) : Én is köszönöm. Mivel Sepsey képviselő úr nem érkezett meg, tisztelt Országgyűlés, az általános vitát elnapolom. Folytatására este kerül sor. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat ált alános vitájának folytatása ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Most soron következik a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása . Az előterjesztést T/3204. számon, a bizottságok ajánlá sait T/3204/3637. és 41. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a múlt heti ülésünkön a FideszMagyar Polgári Párt elsőkörös felszólalására nem került sor. Ezért most megadom a szót Pokorni Zoltán úrnak, a Fidesz részéről, tízperces időtartamba n. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A gyermekek védelméről szóló törvény olyan nagy kérdést tett fel, ami arra ragadtat sok hozzászólót, hogy túl nagyot markoljon, hiszen a