Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - István József (FKGP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Az M7-es autópálya továbbépítésének finanszírozása" címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - ISTVÁN JÓZSEF (FKGP):
3385 Ötödször: a vállalkozóval kötött előszerződésmódosítások alapján '94 és '96 között a kifizetések végösszege áfával együtt 249 420 500 forint volt. A képviselő asszony utolsó, hatodik kérdésére, az összefüggést illetően annyit mondhatok, hogy ennek a vizsgálata egy újabb vizsgálat indítását teszi szük ségessé. Erre a törvényességi felügyeletet ellátó minisztériumnak nincs jogosítványa; egyébként tudomásom szerint ezt más szervek vizsgálják. Annyit tudok mondani, hogy a HiCare megvásárolta a CMklinikát; a szerződésben egyébként az szerepel, hogy tovább értékesítés céljából vásárolta meg. Képviselő Asszony! A jelenlegi törvényességi vizsgálat célja is az, hogy - ezen túlmenően is, amit elmondtam - a hiányosságokat, a mulasztásokat feltárja, a felelősöket megnevezze, valamint hogy elősegítse egy országos v ényellenőrzési rendszer mielőbbi megvalósítását, amelynek eredményes működtetése az egészségbiztosítás egyensúlya szempontjából sem elhanyagolható tényező. Kérem válaszom szíves elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) (17.00) ELNÖ K (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megkérdezem az interpelláló képviselő asszonyt, elfogadjae a miniszteri választ. UNGÁR KLÁRA (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Miután miniszter úr a vizsgálat folytatását ígérte, és a felelősök megtalálását, megne vezését, és gondolom, felelősségre vonásukat is kezdeményezni fogja, ezért a válaszát elfogadom. (Taps az SZDSZ padsoraiból.) István József (FKGP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Az M7es autópálya t ovábbépítésének finanszírozása" címmel ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! István József úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, interpellációt nyújtott be a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter úrhoz: "Az M7es aut ópálya továbbépítésének finanszírozása" tárgyában. Megadom a szót István József képviselő úrnak. ISTVÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A sajtótájékoztatókból származó - és sajnos nem a kor mánytól kapott - tájékoztatás szerint az M7es autópálya továbbépítésére, bővítésére, szélesítésére vonatkozó tervdokumentációkat három beruházási csoport kapta meg. A kormány azonban tudomásom szerint még mindig nem döntött a koncessziós ügyek elbírálásáb an. A pályázók azonban 3040 százalékos állami szerepvállalásra számítanak, ami a több mint 150 milliárd forintos beruházásnál jelentős anyagi megterhelést jelent a költségvetésnek. Ez esetben az autópályadíjak okszerűen magasabbak lennének a vitatott M5ö sénél is. Az M3as példáján elindulva ismét felmerül az állami finanszírozás gondolata, az nagyobb bevételt biztosítana a költségvetés részére is. Az autópályát használók valószínűleg alacsonyabb díj ellenében vehetnék igénybe az M7es autópályát, ami nagy on fontos lenne, hogy a régi 7esre ne zúduljon rá ismét a gépkocsiforgalom. De adók formájában az autópályát nem használók is fizetnének érte.