Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - Balsay István (Fidesz) - dr. Csiha Judit tárca nélküli miniszterhez - "Tudja-e, hogy miért fordult Alkotmánybírósághoz a Malév a ferihegyi új terminál ügyében?" címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
3360 A mezőgazdaság nemcsak mezőgazdasági probléma, hanem együtt kezelendő a vidékfejlesztéssel. Ezt évek óta hangoztathatjuk, és remélhetőleg ha ez a gondolkodásmód kerül a miniszter úr mai sajtót ájékoztatójából az újságok hasábjaira, akkor az csak üdvözlendő. Hogy megszólították a társadalomban lévőket, én inkább úgy mondom, hogy megszorították azzal a kistermelői adózással, amit párbeszéd nélkül - tehát mindenféle elképzelés nélkül - bevezettek. Számtalan ellenzéki képviselői módosító indítványt adtunk be, amit egyszerűen csak lesöpörtek az asztalról, utólag pedig kénytelenek voltak meghátrálni és tudomásul venni azokat, hogy például, hogy a szőlő (Az elnök a csengőt megkocogtatva jelzi az idő let eltét) , a bor és a must a kistermelői tevékenység körében maradjon. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. (Dr. Nagy Frigyes tagadólag int.) Nem kíván válaszolni. Balsay István (Fidesz) - dr. Csiha Judit tárca nélküli miniszterhez - "Tudjae, hogy miért fordult Alkotmánybírósághoz a Malév a ferihegyi új terminál ügyében?" címmel ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Balsay István úr, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a privatizációért felelős miniszter asszonynak: "Tudjae, hogy miért fordult Alkotmánybírósághoz a Malév a ferihegyi új terminál ügyében?" címmel. A képviselő urat illeti a szót. BALSAY ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt H áz! Tisztelt Miniszter Asszony! A Ferihegy2 új utasforgalmi termináljának építéséről eddig csupa jó hírt hallhatott a közvélemény és én is. A közelmúltig csak azt tudhattuk erről a beruházásról, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép és mindenki minden nel megvan elégedve. Talán éppen ezért is keltett meglepetést szakmai körökben a közelmúltban napvilágra került hír, amely tudtul adta, hogy a Malév az Alkotmánybírósághoz fordul a Ferihegy2 új termináljának az ügyében. Derzsi András, a Malév Rt. elnöke e nnek kapcsán elmondta, hogy a Malév sosem vonta kétségbe az új terminál szükségességét, viszont az üzemeltetést 1216 évre meghatározó szerződéscsomaggal szemben súlyos fenntartásaik vannak. Véleménye szerint az így kialakult repülőtéri környezet hosszú tá von hátrányosan érinti a nemzeti légitársaságot. Az elnök úr azt is elmondta, hogy tartoznak annyival az állami tulajdon védelmének, ha törvénysértő eszközökkel a társaság jövőjét veszélyeztetik. Tisztelt Miniszter Asszony! A Malév alkotmánybírósági beadvá nya ma már más színben tünteti fel azt az információt is, amely szerint a korábbi privatizációs miniszter már az államigazgatási egyeztetés során sem értett egyet azzal a szerződéssel, amelyre végül is egy 2000es kormányhatározatban adta a kormány az áldá sát. Tisztelettel kérdezem: tudjae, hogy miért fordult az Alkotmánybírósághoz a Malév a Ferihegy2 bővítése ügyében? Másodszor: lehetségese, hogy e mögött az indítvány mögött az ÁPV Rt. áll, amely érdekeit nem tudta érvényesíteni egy kormánydöntés kapcsá n? (15.20)