Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP):
3343 E zt fontosnak tartjuk, hiszen ennek üzenetértéke van. Tudomásunk szerint az első olyan eset, amikor gyorsan és határozottan léptek az önkormányzatok és az ezzel foglalkozó hivatalok. Itt szeretném kiemelni az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium tevékenységét , amely rendkívül pozitív volt: büntetőeljárást kezdeményezett; összeállítják azoknak a vendéglőknek és kereskedelmi egységeknek a listáját, amelyeknél korábban már tapasztalni lehetett hasonló problémákat. Ezek tehát a jó irányban tett lépések; a jó irány ban tett lépések, amelyek mindannyiunkat védenek, tisztelt képviselőtársaim, mindannyiunk érdekét szolgálják, minden magyar állampolgárét. Én tehát erről a helyről tehát egyrészt szeretném elégedettséggel nyugtázni azt, ami ebben a konkrét esetben történt, és annak a reménységnek hangot adni, hogy e konkrét eset végre föl fogja gyorsítani a fogyasztóvédelmi törvény elfogadását ebben a Házban, és ez valóságos védelmet fog nyújtani valamennyi magyar állampolgár és idejövő külföldi számára. Köszönöm szépen. (T aps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Torgyán József frakcióvezető úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Miután az elnö k asszony az én esetemben rendszeresen, figyelmeztetés nélkül le szokta venni a hangot, ezért engedjék meg, hogy a felszólalásom végével kezdjem. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Természetesen, ha SzentIványi István frakcióvezető úr figyelni fog, akkor r á fog jönni arra, hogy az általa felvetett kérdés megoldására is lesz javaslatom; mint ahogy most a napirend előtti felszólalásokat követően is hét országgyűlési határozati javaslatomat ismertethetem az ország helyzetének javítása érdekében, ugyanakkor Sze ntIványi Istvántól egyet sem találtam. (Szórványos derültség a kormánypártok soraiban.) Mi tehát azt mondjuk, hogy szíveskedjék, igen tisztelt kormány, amelynek frakcióvezetője SzentIványi István, egy olyan konstrukciót alkalmazni az ilyen esetekben, hog y ne csak a szabálytalanság miatti szabálysértési eljárás vagy büntetőeljárás induljon, hanem tessék, az iparügyi minisztérium egy kártérítési pert indítson az állam nevében az érintettek ellen; számolja ki, hogy a turizmus visszavetésében milyen szerepe v an az ilyen állami magatartásnak! És tessék rögtön zár alá vétetni az ilyen elkövető teljes vagyonát, és a perben indítványozni a teljes vagyon elkobzását! (Moraj.) Ha el fogják kobozni négyöt ilyen esetben az érintett elkövető vagyonát, akkor higgyék el nekem, nem lesz hatodik próbálkozó! De ha SzentIványi István megkérdezné tőlem, én készséggel adok neki jogi felvilágosításokat máskor is. (Moraj és derültség. - Dr. SzentIványi István: Köszönöm, nem tartok rá igényt.) Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Az első mondatához, képviselő úr, csak annyit tennék hozzá, hogy nem én diszkriminálom önt, hanem ön rendszeresen nem tartja be a Ház szabályait. Köszönöm szépen. (Dr. Torgyán József: Másnak meg tetszik engedni!) Kétperces reagálásra megadom a szót Raskó György frakcióvezetőhelyettesnek, Magyar Demokrata Néppárt. DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP) : Tisztelt Képviselőtársaim! SzentIványi képviselőtársunk napirend előtti felszólalását és azt a törekvést, ho gy fogyasztóvédelmi törvény legyen, és ezen a területen nagyobb szabályozottság és rend legyen, a Magyar Demokrata Néppárt nevében üdvözlöm. De úgy gondolom, kevésbé a büntetőjog kategóriájába tartozó a megoldás. Inkább az kellene, hogy a kereskedelmi és i parkamara